A Párizsban tartott rajongói fesztiválon derült fény a Final Fantasy XIV harmadik kiegészítőjének, a tavaly novemberben bejelentett Shadowbringersnek megjelenési dátumára.

A maximális szint nyolcvanasra növelését, a történet folytatását, és az új terület érkezését eddig is tudtuk, de most megismerhettük az egyik új karakterosztályt, vagyis jobot, a Gunbreakert is, melynek kardja egyben lőfegyverként is funkcionál, de nem távolsági harcos, főleg tankszerepre lesz alkalmas.

A kiegészítő helyszínének nevéről nem esett szó, bár a legtöbb tippet Garlemald, a birodalmiak hazája kapja, láthattunk ellenben néhány képet a friss zónákról: hatalmas erdőkre és szárnyas kastélyra is számíthatunk.

Kilenc új dungeon és a harcrendszer átdolgozása szintén a csomag része, valószínűleg kikerül majd néhány felesleges képesség. A Trust System segítségével a sztoriból ismert NPC-kel tölthetjük fel a csapatot, ha az szükséges a játékhoz, de nem találunk társakat – ez nagyban megkönnyíti a szólózást kedvelők dolgát.

Az új raideket a Nier dizájnere, Yoko Taro készíti, egy tavaszi Final Fantasy XV eventen való részvétellel pedig egy Regalia lehet a miénk az MMO-ban, ami a játék első négyfős hátasa lesz.

A Final Fantasy XIV Shadowbringers kiegészítője július 2-án érkezik.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére