Talán viszonylag kevésszer számolunk be az iPon hasábjain az Assassin’s Creed Shadows-ról, pedig a bejelentése óta áll a bál körülötte.  

Ubisoft játékot ekkora össztűz alá talán még nem vontak sosem (még a hírek szerint gyenge eladásokat produkáló Star Wars Outlaws-t se), mint az Assassin’s Creed Shadows-ot, hiszen a legendás sorozat rajongói konzolgenerációk óta várta már a Japánban játszódó sztoriszálat, de eddig a Ubisoft halogatta a megjelentetését.  

A bejelentés ennek ellenére nem volt sima ügy a Ubisoft számára, hiszen amikor leleplezték, hogy az egyik főszereplő egy fekete karakter lesz, szinte az egész internet felhördült, hogy csak azért tesznek fekete karaktert a játékba, hogy indokolatlanul, de mégis reprezentálva legyen a fekete közösség az akkori emberiség térben és időben egyik leghomogénebb társadalmában. A probléma természetesen nem a fekete assassin léte, hanem az, hogy az új Assassin’s Creed nem Afrikában játszódik, holott eddig az etnikumokat nagyjából mindig tiszteletben tartotta a Ubisoft, vagyis olyan főszereplőt adott, ami jellemző vagy releváns volt az adott földrajzi és időbeli társadalomra. 

A sokak szerint alibi fekete karakter annyira ráirányította az egész világ figyelmét a játékra, hogy a Ubisoft szinte hetente kénytelen a játékosoknak és a japán kormánynak magyarázkodni, hogy miért hamisít történelmet. 

A hírek szerint a Ubisoft a jövő héten kezdte volna el kiosztani a játék sajtónak szánt példányait, hogy a november 12-i megjelenésre minden újságíró kijátszhassa. A helyzet viszont az, hogy a Ubisoft az utolsó pillanatban lemondta a játék Tokyo Game Shown való bemutatását, ami azt is jelenti, hogy a japán közösség elé nem viszik el a címet. 

További hírek szerint úgy tűnik, hogy a sajtó se kapja meg a tesztpéldányokat, ami vagy annak a jele, hogy hírzárlatot rendelnek el a játék megjelenéséig, vagy annak, hogy nem fog megjelenni a játék és eltolják a megjelenését akár több hónappal is. 

A Ubisoft Assassin’s Creed Shadows trailerei mindenesetre közröhely tárgyát képezik, a cég semmilyen pozitív visszajelzést nem kap se a keleti, se a nyugati játékosoktól.  

Japánban úgy tűnik, hogy bot kommentekkel és hozzászólásokkal értékelik pozitívra a trailereket, illetve olyan eset is történt, hogy a Sweet Baby Inc. egy titkolt, de egykori alkalmazottja írt pozitív cikket a játékról The New York Times hasábjaira. A Sweet Baby Inc. egy DEI cég, amikről már írtunk korábban, feladatuk pedig az, hogy elfogadó és diverzív játékok szülessenek, ám a játékosok szerint ez a szórakoztatás kárára történik meg, csupán egy kipipálandó lista szerint.  

A Ubisoft részvények mindenesetre folyamatosan esnek, amennyiben a Shadows nem hozza a várt eladásokat, akkor hatalmas pácba kerül a francia kiadó, így érthető, hogy miért próbálnak meg időt nyerni maguknak.

Frissítés
Az Assassin's Creed Shadows új megjelenési dátumot kapott, 2025. február 14-én fog majd megérkezni. A fejlesztők szeretnék tovább csiszolni a játékot, és a biztonság kedvéért Steamen is meg fog majd jelenni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

37 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
mtrx220
mtrx220
2024. szept. 30. 22:24
#13

végülis tök egyértelmű: nem merik a bukott star wars játék után ezt is bevállalni ebben a negyedévben (ami miatt a játékosokat okolják hahaha). főleg, hogy azóta savazza mindenki az új AC-t, amióta kiderült, hogy létezik. vsz osztottak, szoroztak, és arra jutottak, hogy erre most rámenne a cég akkor. akkor inkább ne

thedeveloper
thedeveloper
2024. szept. 30. 21:59
#12

Hát igen, időbe telik mire átszínezik a főhőst.

nightwolfreptile
nightwolfreptile
2024. okt. 2. 15:07

@thedeveloper Eleve nem kellett volna ezzel hülyülni és, akkor nem kellene magyarázkodni.

chihuahua011
chihuahua011
2024. szept. 30. 14:30
#11

Adják már el a céget és legyünk túl a ubisofton... röhej amit az utóbbi években letoltak. Játszottam a Skull & Bones open bátéban és hát áldom az eget, hogy nem vártam megjelenésig hogy lehúzhassam a klotyón a kidobott pénzt.....

AAAA game my ass....

KikiGames
KikiGames
2024. szept. 30. 12:24
#10

Az egyetlen játékuk amit várnék és érdekelne eltűnt.

BG&E2 :(

jaszy.peti
jaszy.peti
2024. szept. 30. 10:58
#9

Utolsó AC, amit megvettem, még az Origins volt. Nem kellett volna! :) Azóta csak a Mirage-nál gondolkoztam el, hogy vissza kellene térni, hátha javultak a dolgok... Szerencsére nem volt rá időm, de ahogyan látom sok mindent nem vesztettem.

Az AC Shadow-ban bízok egy kicsit, de eddig ott is csak a japán vonal ami megfogott (ninják, szamurájok,stb.). A többi sallang, meg hogy van-e már benne b*zi, transz, woke, a szívárvány összes színével rendelkező egyén, pont nem érdekel, és nem is zavar. A történet és a játékmenet legyen izgalmas, és akkor van egy vásárlójuk. :)

Bihus
Bihus
2024. szept. 29. 23:21
#8

Csak halkan merem már megjegyezni itt a sértett tengerben (mintha a szamurájok a mi ősi kultúránkhoz tartoznának vagy mifasz :D), hogy a siker egyáltalán nem ettől függ.

Hanem hogy jó lesz-e a játék, vagy sem... nincsenek arra utaló jelek, hogy nagyon jó lesz majd, mert ez nem redesign, az Origins és az Odyssey óta lejtmenet van megint. És ez a lényeg, nem az, hogy a szamuráj fekete vagy nem.

Vesd össze Hogwarts Legacy. Hatalmas siker, pedig két tábort is feltüzeltek ellene. Az egyik azért bojkottálja, mert Rowling nem szereti a transzikat, a másik azért bojkottálja, mert van benne egy transz karakter...

Ashtm
Ashtm
2024. szept. 30. 16:48

@Bihus So-so. Az is nagy baj, de szerintem az jelen esetben nagyobb gond, hogy a woke és egyébb ideológia faszságokkal lassan mindent tönkretesznek. Félreértés ne essék, nem vagyok rasszista, nem vagyok homofób, a szerint ítélem meg az embereket, hogy emberileg mit "érnek", nem pedig bőrszín vagy nemi hovatartozás alapján.

i2k010
i2k010
2024. szept. 29. 11:05
#7

A neten olyan vélemény is terjeng, nagy támogatottsággal, hogy ezért került a cím februárra: Február ugyanis a 'Fekete hónap'

"A Fekete Történelem Hónapja egy évente megtartott emlékhónap, amely az Egyesült Államokból származik, ahol afro-amerikai történelem hónapjaként is ismerték, és korábban 1976 előtt a néger történelem hónapjaként ismerték. Ez a hónap fontos személyekre és eseményekre való emlékezésként indult."

Tehát, hogy hátha sikerül behúzni így si a vásárlókat.

Bihus
Bihus
2024. szept. 29. 23:08

@i2k010 milyen vásárlókat húzol be a fekete hónappal? Gondolom a feketéket, akik az amerikai népesség 15%-át teszik ki. Más országból meg pláne nem érdekel ez senkit. Ezért feladni az ünnepi szezont megéri vajon? A kérdés költői.

Nem lehet, hogy azért csúszik, mert nem lett kész? :)

Terror
Terror
2024. szept. 29. 9:47
#6

A biztonság kedvéért Steamen is meg fog jelenni. Aha. Pedig eddig nagyon kemények voltak, hogy a játékaik csak a saját shitstore-jukban legyen kapható.
(persze én pontosan tudom, hogy ez is átirányít majd oda, ha steamen veszed meg, de azért mégis érdekes)

tomchee
tomchee
2024. szept. 29. 15:40

@Terror steam reviews gonna go stonks :')

Levy_Szh
Levy_Szh
2024. szept. 29. 9:35
#5

OOoo... ezt már hallottam, eltolták ... de nagyon ;) ezért eltolták.. ráadásul valami másik nagyon várt játék után pár napra... hogy aztán majd ráfoghassák arra, hogy elszipkázták a vevőket más játékok és véletlenül sem az Ubifos hibálya hogy senkise vette meg ezt a "szart"

Gerg_19
Gerg_19
2024. szept. 30. 0:27

@piterpen A nyelvtan tanáré. Nekem behívatta a szüleimet, amikor a kulcslyuk-at pontos j-vel írtam. Majdnem 30 éve volt, de sose felejtem el:D

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2024. szept. 29. 8:26
#4

Egyáltalán, volt az Ubisoftnak bármilyen nagyobb sikere ebben az évben? A három legnagyobb költségvetésű címükből kettő már megbukott, XDefiant egy évet sem élt, a Beyond Good & Evil remaster ugye nem original játék, volt még két PoP (ebből az egyik early access jelenleg) meg egy Monopoly, amiről szintén elég rosszakat hallani. Ja, meg pár mobilos játék. 

Nekem ez alapján nem úgy tűnik, hogy a Shadows megmenti majd őket, még ha alapoktól írnák is azt újra (ezt amúgy eljátszották a Skull and Bones-szal is és a végeredményt látva lehet, hogy jobb lett volna kiadni a legelső verziót, bukjon az eredeti budgetből, nem egy tízszer akkorából)

carrast
carrast
2024. szept. 28. 23:16
#3

mit mondhatnék.... go woke get broke

Ashtm
Ashtm
2024. szept. 30. 16:50

@Mosdatlan_falusi Nem hát, lesz vagy 80€, mert mennyire változatos, meg gazdag, meg az új AAAA cím, meg hasonló baromságok.

Kerub88
Kerub88
2024. szept. 28. 20:14
#2

Alapos cikk!

Az Ubisoft részvényei csak idén 65%-ot vesztettek az értékükből. 
Tegnap cikkezett arról a Forbes, hogy már Ubi-n belül elindult a párbeszéd, hogy mitigálható e a Yasuke (fekete szamuráj) szerepe a játékban. Ha ebbe az irányba mennek, ahhoz nem lesz elég 3 hónap halasztás.

A Concord rendesen beszaratta a stúdiókat.

Merwenus
Merwenus
2024. okt. 10. 10:44

@tomchee Narrátor: "De nem volt...." :D

tomchee
tomchee
2024. szept. 28. 19:25
#1

Nem mind1 hogy mikor buknak ezzel a címmel?

Merwenus
Merwenus
2024. okt. 10. 10:45

@Stormrage Nem hülyék? Nézd már mekkora buktát tolnak évek óta, ha valaki még Ubisoftba fektet az nem okos az is biztos.

Vissza az oldal tetejére