Az Intel belépőszintű asztali videokártyája, az Arc A380-as modell nem egy erőmű az eddigi tesztek eredményeit látva, ám némi „tuning” hatására azért tud meglepetéseket okozni. A termék többnyire egyszerű léghűtéssel kerül forgalomba, ugyanis a 75 W-os TDP kerettel rendelkező újdonság GPU-ját, illetve egyéb melegedő komponenseit nem egy komoly kihívás megfelelő mértékben lehűteni.
A folyadékhűtő komponensek piacán tevékenykedő Bykski mérnökei mégis úgy gondolták, érdemes lehet kifejleszteni egy új folyadékhűtő blokkot a szóban forgó videokártyához, a gondolatot pedig tettek követték, így elkészülhetett az I-GNA380-X típusjelzéssel ellátott blokk, ami már kapható is. Az Arc A380-as videokártyák ezzel szemben egyelőre még csak Kína területén érhetőek el, azaz jelenleg maximum a kínai vásárlók élvezhetik az új folyadékhűtőblokk előnyeit.
Az új blokk, ami egy 75 W-os TDP kerettel rendelkező videokártya esetében talán erős túlzásnak is tekinthető, természetesen kellően kompakt kivitelben érkezik. Az egyslotos felépítéssel rendelkező blokk a GPU mellett minden egyéb komponens hűtéséről is gondoskodik, azaz teljes értékű megoldásnak tekinthető. A blokk fedélzetéről természetesen az RGB LED világítás sem hiányzik.
A GPU, a VRAM és a VRM hűtéséről egyaránt gondoskodó folyadékhűtő blokk már-már prémiumkategóriás megjelenést kölcsönöz a belépőszintű videokártya számára. A melegedő komponensekkel érintkező talp természetesen nikkelezett rézből készült, felette akril fedlapot helyeztek el, amelyen keresztül megcsodálható a hűtőközeg áramlása, valamint az RGB LED fényár is. Ehhez persze érdemes vertikális módban beszerelni a kártyát, már amennyiben az adott számítógépház erre lehetőséget ad.
A Bykski újdonsága igazából csak a Gunnir Arc A380-as videokártyáját támogatja, ami Kínában kapható, ám a későbbiekben egyéb gyártók modelljeihez is hozzáigazíthatják, amennyiben erre igény mutatkozik. A termék előnye, hogy a kétslotos videokártyából egyslotost farag, valamint a GPU-t is alacsonyabb hőfokon tartja, így az több ideig maradhat a „boost” tartományban, ez pedig jótékony hatást gyakorolhat a teljesítményre. Számokkal egyelőre nem szolgált a gyártó, de remélhetőleg tesztek is rövidesen napvilágot láthatnak az újdonsággal kapcsolatban.
Az új folyadékhűtő blokknak igazából akkor lesz létjogosultsága, ha az Arc A380 körüli problémákat felszámolják, vagyis akkor, ha a videokártya stabilabban működik és driveres támogatást is gatyába rázzák, jelenleg ugyanis ezek a kerékkötői a jobb és megbízhatóbb teljesítmény elérésének.
Az új folyadékhűtő blokk várható árazásáról egyelőre nem érkezett hír.