indiePon - A mainstreamen túl 50. rész

Többek között űrcsaták, hipnolámák, egy céges buli tönkretétele, és marihuánás menedzserszimulátor is vár rátok a mai részben.

indiePon - A mainstreamen túl 50. rész

November 30-án jön az X4: Foundations

Az Egosoft űrszimulátor-sorozatának legújabb darabja számos friss lehetőséget tartalmaz majd, melyeket be is mutatnak a kiadott videóban.

A jelek szerint a játék nagyjából a középút lesz az X2 és X3 hagyományosabb struktúrája, illetve aközött, amit a stúdió az X-Rebirth-tel szeretett volna elérni. Bármilyen hajóval repülhetünk, illetve kiszállhatunk, hogy gyalog fedezzük fel az űrállomásokat, vagy beüljünk más hajókba.

Nincs központi sztorivonal, a történet dinamikusan fejlődik, ahogy haladunk előre, bázisunkhoz kapcsolódóan pedig olyan események történnek, melyek megoldása komoly jutalmakkal kecsegtet. A játék univerzumában több frakcióval találkozunk, mindegyik saját célokkal rendelkezik, eltérő küldetéseket ad.

Az egyéb lehetőségek közé tartozik az új, moduláris építőrendszer, mellyel hajókat fejleszthetünk, vagy űrállomásokat hozhatunk létre, illetve a teljesen átalakított kezelőfelület. Még űrsétára is indulhatunk, ha akarunk.

Kérdés, hogy mennyi valósul majd meg mindebből, hiszen az X-Rebirth esetében sem szűkölködtünk a jó ötletekből, a megvalósítás azonban nem igazán sikerült.

Hipnolámák a The Eldritch Zookeeperben

A játék szabályai egyszerűek: igazgatnunk kell egy állatkertet, mely tele van szörnyekkel, illetve a lehetőségekhez mérten meg kell akadályoznunk, hogy a látogatókból és saját magunkból vacsora váljon, ez pedig nem is olyan egyszerű.

Szerencsére építhetünk kerítéseket, de indíthatunk boltokat és a kényelmet szolgáló egyéb dolgokat is a vendégek számára, miközben állandóan figyelnünk kell arra, hogy a szörnyek kapjanak enni. Felülnézet helyett magát az igazgatót irányítjuk közvetlenül - ha előfordul valami Jurassic Parkhoz hasonló esemény, azt közelről kell élveznünk.

A munkába egyébként egy jól öltözött csontváz ugraszt be minket, aki aztán ránk sózza az elátkozott, szörnyekkel teli állatkert vezetését. Minden nap egy új lény érkezik az interdimenzionális portálon át, tehát ha nem vagyunk képesek megtörni az átkot, egyre több problémával kell majd szembenéznünk.

A legfrissebb videóban az agykontrollos hipnolámákat mutatják be, akik alapvetően nagyon cukik, csak zombivá változtatják a látogatókat.

A The Eldritch Zookeeper még nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal, de a steames oldal szerint hamarosan várható.

Marihuánás menedzserszimulátoron dolgozik a Devolver Digital

A Weedcraft Inc lényege a marihuána termelése és eladása Amerikában, részletesen belemerülve az ország és a problémás növény összetett kapcsolatának pénzügyi, politikai, valamint kulturális részleteibe.

Gondosan meg kell terveznünk az erőforrások felhasználását, miközben az áru elkészítésére és terítésére is figyelnünk kell. Hatalmas növényeket nemesíthetünk, keresztezhetjük őket, hogy egyedi példányokat kapjunk, munkatársakat bérelhetünk, és szembenézhetünk a versenytársakkal.

Úgy tűnik, a Devolver a politikai elemekre is nagy hangsúlyt helyez: többféle módon kezelhetjük a marihuána eladásának törvényi vonzatait, a politikusoknál lobbizva a legalizáció érdekében (orvosi, illetve magáncélokra is), vagy az alvilági utat választva lefizethetjük a rendőrséget. „Tárgyalópartnereinknek” megvannak a saját céljaik, így folyamatosan egyensúlyozunk majd a kockázat és a nyereség között.

A helyszín egy 3D-s város, ahol egy garázsban elhelyezett üvegházból kiindulva építjük fel független drogbirodalmunk utcai hálózatát. A játék nem teljesen sandbox, lesz egy kerettörténet, mely a különböző karakterekre, illetve kihívásokra összpontosít.

A Weedcraft Inc a tervek szerint a jövő évben jelenik meg.

Kétperces meccsek a Geneshift battle royale-ban

A GTA által ihletett felülnézetes lövölde 2017-ben jelent meg. Fejlesztője, Ben Johnson nemrég a Redditen viccelődött arról, hogy battle royale módot készít hozzá, melyben minden kör húsz másodpercig tart.

A pozitív visszajelzések hatására aztán tényleg megcsinálta, bár a húsz másodperc kicsit túl gyorsnak bizonyult, így a két perces meccsek mellett döntött. Megvannak a hagyományos elemek: bedobnak minket a térképre, találhatunk felszerelést, fegyvereket, járműveket, illetve egyre közelebb húzódik egy halálos kör, de minden 120 másodperc alatt történik.

Ha meghalunk, zombiként támadunk fel a nézőmód helyett. Kevés az életerőnk, és egyetlen támadásunk van, de ha sikerül megölnünk valakit, akkor emberként térhetünk vissza a meccsbe. A zombik immunisak a halálkörre, tehát tetszés szerint ki-be járhatnak.

A Geneshift steames oldalán egy ingyenes demóval kipróbálhatjátok a játékot.

Megjelent a Depth of Extinction

A roguelike elemeket is tartalmazó stratégia-RPG harcai az XCOM-ra, felfedezései pedig az FTL-re emlékeztetnek. A történet szerint a világot nagyon régen elárasztotta a víz, egy kis zsoldoscsapat pedig rábukkan egy MI tervére, mely arra irányul, hogy megsemmisítse az emberiség maradékát.

Több részből álló küldetésre indulunk, hogy megakadályozzuk az újabb apokalipszist. Helyzetünket gyilkos androidok, őrült kultisták, és rablók nehezítik, ráadásul mindenki a hatalomért küzd, tehát esélyeink nem túl jók.

A Depth of Extinctiont a Steamen, a GOG-on és az itch.io-n találjátok meg.

Katasztrófa az űrben

A Catastronautsban hajónkat kell egyben tartanunk elég ideig ahhoz, hogy legyőzhessük az ellenséges támadókat. Ehhez meg kell javítanunk a rendszereket, eloltanunk a tüzeket, feltöltenünk a torpedókat, elkerülni a napkitöréseket, ha pedig közben meghalnak a barátaink, klónozzuk őket, és újra munkára készen állnak.

A játékban 2-4 ember alkot egy csapatot, azaz egy űrhajó legénységét, az együtttműködés így létfontosságú lesz a győzelemhez. Sikerül túlélni a kihívásokat?

A Catastronauts PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg, a Switch-verzió kicsit később érkezik.

Kipróbálható a Party Hard 2

A 2015-ös Party Hard egy lopakodós akciójáték volt, melyben a zajongó szomszédok hagyták figyelmen kívül jelzéseinket arra vonatkozóan, hogy hajnali háromkor talán halkabban kellene…

A Party Hard 2 kicsit más: kirúgtak minket munkahelyünkről, így bosszúból tönkretesszük a céges bulit. A játékmenet viszont nagyjából ugyanaz maradt: juss be és ölj meg annyi ember, amennyit csak lehet, a legváltozatosabb módszerekkel.

Talán kitaláltátok, hogy meglehetősen erőszakos alkotásról van szó, és a trailer is elég nyomasztóra sikeredett, de azért nem hiányzik a fekete humor sem.

A Party Hard 2 október 25-én jelenik meg, a hivatalos oldalról letölthető hozzá egy demó.

Amerika vad vidékei a Spintires: MudRunnerben

A játék American Wilds címre hallgató kiegészítőjében új térképek és járművek várnak minket. A friss területeket Montana, Észak-Dakota és Minnesota zabolátlan tájai ihlették, melyeket akár Hummerrel, Freightlinerrel, vagy Daimler-féle Western Starral is bejárhatunk.

A DLC október 23-tól lesz elérhető.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap