IDŐVEL AZ AUTÓK GYÁRTÁSI KÖLTSÉGÉNEK 20%-ÁT TEHETIK KI A BENNÜK HASZNÁLT CHIPEK

Ez a jövendölés az évtized végére, valamikor 2030 környékére teljesülhet és elsősorban a prémiumkategóriás autókra vonatkozik, amelyek rendszerint több és bonyolultabb elektronikát tartalmaznak.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. szept. 9. 15:25
Idővel az autók gyártási költségének 20%-át tehetik ki a bennük használt chipek

Az Intel vezetője komoly hangsúlyt fektet arra, hogy a vállalat idővel ismét a félvezetőipar élvonalába tartozzon, már ami a csíkszélesség-fejlesztést illeti. Ezzel egy időben félvezetőipari bérgyártóként is jelen lesz ebben a szegmensben az Intel, egyes régiókban ennek érdekében új üzemeket is felhúznak annak érdekében, hogy a partnereket minél zökkenőmentesebben kiszolgálhassák.

A tervek között szerepel az is, hogy olyan egyedi x86-os SoC egységek gyártására is lehetőséget adnak, amelyek a megrendelői igényeknek a lehető legnagyobb mértékben megfelelnek – ezen a téren az ARM ökoszisztéma által régóta használt gyakorlatot „másolják majd le”. Addig persze még sok víz lefolyik a Dunán, míg az említett tervek megvalósulnak, az irány azonban egyértelmű és világos.

Az egyedi x86-os SoC egységek tervezésének és gyártásának lehetőségéről éppen nemrégiben írtunk, azóta azonban egy újabb érdekes téma is felbukkant, ami az autóipari kilátásokról árulkodik, már ami a chipeket illeti. A jelenlegi chiphiány igen komoly problémákat okoz az egyes szegmensekben, és ez alól az autóipar sem kivétel: mivel nem érkezik megfelelő mennyiségű chip az új autók legyártásához, sokszor hetekre is leállítanak egy-egy üzemet, ami igen komoly bevételkiesést jelent, plusz a tervezett üzleti cél teljesítését is lehetetlenné teszi.

Az autóipari szereplők éppen ezért a chipek raktározásába kezdtek, ami kétélű fegyver: egyrészt segít a chiphiányos időszak átvészelését, ugyanakkor tovább rontja a chiphiányt is, hiszen a szokásosnál nagyobb rendeléseket kell teljesíteniük a gyártóknak. Erre a helyzetre központi raktárkészletekkel és központi monitorozással próbálnak majd megoldást találni.

Galéria megnyitása

A megoldásra szükség is lesz, ugyanis az elkövetkező évek folyamán egyre nagyobb szeletet képviselnek majd a chipek egy-egy autó előállítási költségeiben: az Intel szerint ez az érték 2030-ra a 20%-ot is elérheti. Erről a vállalat első embere, Pat Gelsinger beszélt az IAA Mobility 2021 show alkalmával, amelyet Münchenben rendeztek meg a napokban. A 20%-os szám igazából akkor kerül kontextusba, ha azt is megemlítjük, jelenleg hogy áll a helyzet, mekkora hányadát teszik ki a különböző chipek és vezérlők egy-egy új autó gyártási költségeinek.

Az információk alapján 2019 folyamán a teljes előállítási költségnek mintegy 4%-át adták a különböző chipek és vezérlők, amelyek az ECU-ban, a komfortelektroniká(k)ban, a fedélzeti információs- és szórakoztatórendszerekben, valamint a vezetéssegítő elektronikákban helyet foglaltak. 2030-ra az említett 4%-os érték egészen 20%-ig is nőhet, ami főként annak köszönhető, hogy az önvezető technológia egyre nagyobb szerephez jut, ennek kiszolgálásához pedig meglehetősen komplex jelfeldolgozó rendszerre, valamint nagy teljesítményt kínáló fedélzeti számítógépes rendszerre lesz szükség.

A teljesen autonóm módon közlekedő járművek a közlekedés és a személyszállítás következő nagy mérföldköveinek tekinthetőek, ami érthető módon igen nagy piacnak számít. Az évtized végére Pat Gelsinger szerint ezen a területen a teljes megcélozható piac mérte 115 milliárd dollárt tesz majd ki. Ennek egy részére természetesen az Intel is pályázik majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

28 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2021. szept. 12. 23:07
#9

Én az iparban dolgozom. Az autók teljes költségének 4%-a nem a chipekből, hanem esetleg a vezérlőelektronikákból áll. Egy tipikus vezérlőben, attól függően, hogy mennyire buta, körülbelül a teljes ár 1-10%-át adhatja a chip. A többi a hardver, és az elektronika háza, hűtése. Az egyszerű villanymotorok vezérlői, amikből rengeteg van a kocsikban, mind olcsó mikrokontrollereket használnak, ezek tized-eurós, legfeljebb eurós nagyságrendű árban mozognak. Ilyen az ablaktörlőktől kezdve az ablakemelőkig az ülés mozgató motorjaiig az összes. Ezekhez általában még ilyen-olyan bonyolultságú mechanika is tartozik, ha ezeket is beleszámítjuk, akkor a teljes modul árát még meg lehet szorozni 2-3-mal, tovább csökkentve a "chip" részarányát, akár ezrelékes szintre.

Ahol bonyolódik a sztori, az először a hifi, bár abban sem hiszem, hogy a chip elérné az ár pár százalékát, ha a hangszórókat és minden egyebet beleveszünk, akkor itt is kevesebb, mint 1%-ról beszélünk.

A kijelzőknél, infotainmentnél szintén nagyon nehéz elképzelni a 20%-ot, bár az tény, hogy a kijelzők egyre olcsóbbak, a chipek pedig egyre nagyobb tudásúak lesznek mögöttük. De sokat kellene még az Intelnek vagy Nvidiának emelnie, hogy ez elképzelhető legyen.

A motorelektronikában megint csak jelentéktelen a chipek ára, villanymotornál inkább a teljesítményelektronika, az inverterek, a motor és a mechanika, a belsőégésű motoroknál pedig nyilván a többszáz kilós motor és segédberendezések teszik ki a fő költséget, nem egy xaros chip.

Mi marad? A kamerás és vezetéstámogató rendszerek, amik szintén komoly hardver-követelményekkel rendelkeznek a számítási igény mellett. Itt talán néhány esetben elképzelhető a 20%-os arány egy pár év múlva, de sehol máshol.

A cikk egy hülyeség, vagy félrefordítás.

pepeno1
pepeno1
2021. szept. 10. 10:44
#8

Elektromos kocsiknál az autó árának 50%-a az akksipakk, most meg jön rá, hogy a chipek benne 20%-ot fognak kitenni. A maradék 30%-ok akkor érdemesebb lesz összeszedni valahonnan máshonnan? ;)

Supra
Supra
2021. szept. 10. 9:28
#7

Mondjuk ezt az intel szeretné - de az igaz, hogy egy felső kategóriás autóban annyi elektronika van már rég, hogy simán eléri ezt a szintet...

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. szept. 10. 8:58
#6

Ma már több chip jut egy magánszemélyre, mint 30 évvel ezelőtt egy komplett irodára. TV, mosógép, hűtő, telefon, fogkefe, laptop, PC, óra, fülhallgató, hangszóró, légkondi, világítás, zokni, mérleg - okos már minden, netre kötve, mert fontos, hogy rá tudj nézni a fogkefédre a munkahelyedről, kell-e majd töltened, ha hazaértél.

Aztán csodálkozunk, hogy miért nem tudnak eleget gyártani.

peti19870621
peti19870621
2021. szept. 10. 3:28
#5

Gyártsanak kettes landrovert, s üzemeltessék azt szuperfluktuált kutyasz@rral.. -Van belőle elég. - Luxus holdjáró helyett, az árvízek sutjotta területekre küdjenek, két-éltű reel vehicle-ket, ahol már szankciótól függetlenül szennyvíztisztító garázs is van, csomagtartó helyett. -Klímaváltozás mind a két próbát csak megengedi..

pdx006
pdx006
2021. szept. 10. 0:19
#4

Nem tartok igényt agyoncsippelt kocsikra. Így is mindig az az alkatrész megy tönkre leghamarabb amibe valami csipp van, a szerelőnél meg lehidal az ember a javítás árától.

BiroAndras
BiroAndras
2021. szept. 15. 18:36

@Bihus

  1. A gombokhoz is oda kell nézni, nem tudod csak tapogatni. De az igaz, hogy kevesebb odanézést igényel.

  2. Vezetés közben nagyon kevés dolgot kell nyomkodni. Én gyakorlatilag csak a klímát szoktam, azt is ritkán. Néha a navigációt, de az más autókon is érintős. Plusz van hangvezérlés is, de én nem szoktam használni. Autópályán meg benyomod a robotpilótát, és kedvedre matathatsz a menükben.

  3. Azért van nagy képernyő nagy gombokkal, hogy ne kelljen túl precízen célozni.

  4. Amúgy kb. minden 2000 után gyártott autóban van érintőképernyő. Igaz, hogy az alapfunkciókra van fizikai gomb, viszont minden máshoz meg egy apró képernyőn kell bonyolult menükben matatni. És ugyan ritkán kell vezetés közben, de akkor elég kellemetlen. De olyan is van, ahol rendszeresen kell. Pl. a Passat GTE -ben minden alkalommal be kell állítani az üzemmódot, mert nem jegyzi meg. Ha elfelejted indulás előtt, akkor vezetés közben kell. És kb. 3 menü mélységben van.

  5. A tapasztalat is azt mutatja, hogy biztonságos az érintőképernyő használata. A statisztikák szerint a Teslák sokkal ritkábban keverednek balesetbe, mint az átlag.

  6. Nem kell lenézni az indexhez. Pontosan úgy működik, mint az index kar, felül van a jobb és alul a bal. Szerintem pont kényelmesebb használni, mert együtt mozognak a kormánnyal, kevesebbet kell mozgatni a kezed, és kisebb erőkifejtést igényel. Nekem pl. az a bánatom a hagyományos index karral, hogy kanyarodás közben kényelmetlen elérni. Pl. körforgalomból kihajtáskor úgy kell indexelni, hogy közben el van fordítva a kormány. Mellesleg nem a Tesla az első aki ilyet csinál https://www.quora.com/Why-are-blinkers-not-on-the-steering-wheel-on-modern-cars

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. szept. 9. 23:48
#3

bullshit

Bihus
Bihus
2021. szept. 12. 23:17

@PARASZT az autókban pl. a motortérben lehet -40°C-tól +150°C-ig bármi, az utastérben lévő cuccoknál is illik -40°C és +85°C közé tervezni. Ráadásul alapból a 15 év élettartam a követelmény, és egyszámjegyű ppm. A modellciklus pedig 5-7 év, aztán tervezheted a nagy részét újra. Na, ezért drágább az autóiparban minden, meg ezért csúsznak be komoly bakik. De a cikk ettől még valóban hülyeség.

martinair
martinair
2021. szept. 9. 18:45
#2

Ebből a képletből az egyetlen aki szarul járhat, az ismét csak a fogyasztó...

(Sem a chipgyártók, sem az autógyártók vagy bármely iparági szereplő nem fog lemondani a profitról)

peti19870621
peti19870621
2021. szept. 10. 3:20

@martinair  ugyanaz fog látszódni mint a deszka mobilok létrejöttekor - world wide licenc egy cím alatt, s azt is fizesse a vég fogyasztó.

axe
axe
2021. szept. 9. 15:53
#1

megint esnek át a ló túloldalára...

Vissza az oldal tetejére