Shop menü

HOLNAP ÚJ TERMÉKEKET JELENTHET BE AZ APPLE?

Legalábbis a pletykálók erre számítanak, egyelőre azért kezeljük távolságtartóan az értesülést.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Holnap új termékeket jelenthet be az Apple?

A legfrissebb iparági susmus alapján arra lehet számítani, hogy az Apple a héten új termékekről rántja le a leplet, erre pedig akár már holnap sor kerülhet, legalábbis az egyik népszerű szivárogtató, Jon Prosser erről számolt be. Az új termékek érkezésének hírét egyéb források is valószínűnek tartják, azt viszont egyelőre még csak találgatják, pontosan mely termékek mutatkozhatnak be 2023. január 17-én.

Közel egy hónapja számoltunk be róla, hogy az Apple M2 alapú Mac Pro asztali munkaállomása körül nincs minden rendben, már ami a fejlesztést illeti, valamint néhány napja arra is fény derült, nagyjából milyen alapok köré épülhet a termék, illetve mi minden lesz bővíthető rajta. Arra nincs sok esély, hogy ez az újdonság már holnap bemutatkozzon.

Galéria megnyitása

A napokban arról is érkezett hír, hogy a frissített 14 hüvelykes és 16 hüvelykes MacBook Pro modellek tovább csúszhatnak, így azok majd csak valamikor az év közepe felé, talán a WWDC 2023 alkalmával mutatkozhatnak be. Ezek a noteszgépek várhatóan a 2021 októberében bemutatott verziókkal azonos házat kapnak, ám a nyomtatott áramköri lap már M2-es sorozatú Apple SoC egység számára ad helyet, azaz az M2 Pro és az M2 Max érkezésére számíthatunk. Noha a napokban még csúszásról beszéltek az iparági pletykálók, most már azt pedzegetik, az új MacBook Pro noteszgépek akár már holnap bemutatkozhatnak. Úgy tűnik, valamelyik információ nem túl pontos, holnap kiderül, melyik volt az...

Ennél egy fokkal több esély van arra, hogy a vállalat következő termékbejelentésén előkerül a frissített Mac Mini, ami immár M2 alapokra válthat, a dizájn viszont nem változik a jelenlegihez képest, már amennyiben pontosak az értesülések.

A héten bejelentésre kerülő termékekről majd csak a következő hét folyamán jelenhetnek meg az első független tesztek, ugyanis akkor jár le a rájuk vonatkozó NDA, így rövidesen kiderülhet, milyen teljesítményre képesek az új hardverrel karöltve.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére