Shop menü

HOLDKÖRÜLI PÁLYÁN A GRAIL ŰRSZONDÁK

Az ikerszondák jelenleg 11 és fél óra alatt kerülik meg a Holdat, felszínétől való távolságuk 90 és 8363 kilométer között változik. 
Jools _
Jools _
Holdkörüli pályán a GRAIL űrszondák

A NASA GRAIL A és B nevű űrszondái december 31-én, illetve január 1-én sikeresen pályára álltak a Hold körül, jelentette be az űrügynökség. Az ikerszondák jelenleg 11 és fél óra alatt kerülik meg a Holdat, felszínétől való távolságuk 90 és 8363 kilométer között változik. A következő hetek során az irányító kutatócsoport a keringési időt két óra alá csökkenti. A végső cél márciusra a poláris körpálya megközelítése lenne, 55 kilométeres magasságban a felszíntől.

Galéria megnyitása

A Gravity Recovery And Interior Laboratory elnevezésű szondák szeptember 10-én indultak útnak. A 496 millió dolláros beruházás a Discovery-program része. A cél a Hold gravitációs terének és felszínének feltérképezése. A program tudományos szakasza márciusban kezdődik. A két szonda azonos pályán halad egymást követve, és rádiójelekkel állandóan mérik egymástól való távolságukat. Ennek változásai alapján követhetőek lesznek a gravitációs mező eltérései is, például ha az elől haladó szonda nagyobb gravitációjú térségbe ér, akkor felgyorsul, tehát a távolság nő, amíg társa is „beér” a térségbe.

A kutatók az adatok alapján részletes térképet készítenek a Hold gravitációs mezejéről, majd ezt összevetve a tényleges domborzattal információkat nyerhetnek a felszín alatt található, gravitációt befolyásoló tömegkoncentrációkról is. Az adatok segíthetnek megérteni a Hold és a Föld kialakulásának különbözőségeit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére