A legnagyobb tragédia egy fejlesztő számára az, ha játéka egy népszerűtlen-haldokló platformon jelenik meg. Ezt George Kamitani a saját kárán volt kénytelen megtanulni 1997-ben, amikor munkája fáradozásainak amúgy élvezetes, de balszerencséjére a Sega Saturnon debütáló gyümölcse, a Princess Crown megbukott. Ám a férfi ennek ellenére nem adta fel, hanem 2002-ben megalapította saját stúdióját, a Vanillaware-t, hogy a saját szája ízének megfelelő programokat készíthessen. Ezek java az annak idején leszereplő, kétdimenziós akció-rpg által lefektetett irányt követi, azaz a hangsúly nem a történetmesélésen, hanem a harcokon van, de grafikájuk elődjükkel szemben kézzel rajzolt. Nincs ez másképp az eredetileg 2013-ban, PS3-ra és PS Vitára kiadott, most pedig PS4-en is tiszteletét tevő Dragon’s Crown Pro alcímet kapó portja esetében sem. Más és más erősségekkel, illetve gyengeségekkel bíró hősök, kismillió ellenfél, és egyedi látványvilág: minden adott a györs és pörgős csatákhoz.

A rejtélyekre éhezők az Omensight-tal tehetnek majd egy próbát. Az antropomorf állatokkal teli Urralia világán játszódó műben a Hírnöknek nevezett, legendás hős felett fogjuk átvenni az irányítást, és nem kisebb feladatunk lesz, mint hogy megakadályozzuk az egy papnő meggyilkolásával előidézett világvégét. Ennek érdekében újra és újra át fogjuk élni az utolsó napot és azon kell majd lennünk, hogy az események új irányba terelésével elkerüljük a katasztrófát.

Amennyiben inkább egy kézzel rajzolt akció-kalandjátékhoz lenne kedvünk, abban az esetben a Forgotton Anne méltán fog igényt tartani a figyelmünkre. A Spearhead Games alkotásában a címszereplő Anne bőrébe bújunk majd bele, és az lesz a célunk, hogy véget vessünk az Elfeledett Földeknek nevezett, elveszett tárgyakból álló kreatúrákkal teli vidék békéjét felbolydító lázadásnak.

Felsorolásunkat a FAR: Lone Sails zárja. Az Okomotive a felfedezésre építő, poszt-apokaliptikus játékában egy gőzzel és széllel hajtott járművet vezetve járhatjuk majd be a kiszáradt tengerfeneket, hogy egy fénykorán réges-régen túllévő civilizáció romjai között barangolva kiderítsük, hogy mi is történt.

A héten megjelenő fontosabb, vagy érdekesebb játékok az alábbiak:

Május 14.

EXAELLA (PC) Steam

RKN Simulator (PC) Steam

Hyperspace Dogfights (PC) Steam

D.F.R.: The Light VR (PC) (A HTC Vive VR-eszközt igényel.) Steam

Május 15.

Airplane Sky Voyage (PC) Steam

Mad Frost (PC) Steam

RŌA (PC) Steam

Horizon Chase Turbo (PC, PS4) Steam

Psycho Squirrels (PC) Steam

Nova Wing III (PC) Steam

1943 Deadly Desert (PC) Steam

Zombie Teacher (PC) Steam

Professor Madhouse (PC) Steam

Sandmade (PC) Steam

Spartan Fist (PC) Steam

Wizard of Legend (PC, PS4) Steam

Omensight (PC, PS4) Steam

Overhead (PC) Steam

Slayer Of Traitors (PC) Steam

Fury Race (PC) Steam

Viki Spotter: Space Misson (PC) Steam

Prana (PC) (A játék HTC Vive, vagy Oculus Rift VR-eszközt igényel.) Steam

Casual Penalty (PC) Steam

Splitter Critters (PC) Steam

Forgotton Anne (PC, PS4) Steam

Dragon's Crown Pro (PS4) Hivatalos weboldal

Little Witch Academia: Chamber of Time (PC, PS4) Hivatalos weboldal

Gonner (PS4) Hivatalos weboldal

Cities: Skylines - Natural Disasters (PS4, Xbox One) Hivatalos weboldal

Monster Slayers (PS4) Playstation.com

Welcome to Hanwell (PS4) Kritika

Walden, A Game (PS4) Playstation.com

Május 16.

Entropy 2120 (PC) Steam

Fantasy Versus (PC) Steam

INFINITY CHALLENGE (PC) Steam

Omnicube (PC) Steam

JungleShoot (PC) Steam

Arena 8 (PC) Steam

Albion Online (PC) Steam

Order of Battle: Sandstorm (PC) (DLC) Steam

Trivia Vault: Business Trivia (PC) Steam

Tales of Maj'Eyal - Forbidden Cults (PC) (DLC) Steam

The Eerie Adventures Of Kally (PC) Steam

STAY (PC) Steam

Run Away 2 (PC) Steam

Floor Kids (PC) Steam

Towards The Pantheon (PC) Steam

Mad Dagger 2 (PC) Steam

Május 17.

Tesla: The Weather Man (PC) Steam

ZombieThon (PC) Steam

Rapid (PC) Steam

Wolf Balls (PC) Steam

Imperialism: The Dark Continent (PC) Steam

The Forest Below (PC) Steam

Mahjong Riichi Multiplayer (PC) Steam

FRAMED Collection (PC) Steam

House Flipper (PC) Steam

FAR: Lone Sails (PC) Steam

Community College Hero: Knowledge is Power (PC) Steam

The Watchmaker (PC) Steam

FOX n FORESTS (PC, PS4, Xbox One) Steam

Taco Gun (PC) Steam

Space Elite Force (PC) Steam

AntVentor (PC) Steam

Flapping Over It (PC) Steam

The Council - Episode 2: Hide and Seek (PC, PS4, Xbox One) Steam

Május 18.

Bomb Party (PC) Steam

The House in Fata Morgana: A Requiem for Innocence (PC) Steam

Cowboy : Attack of Wild Animal (PC) Steam

LOGistICAL: Brazil (PC) Steam

LOGistICAL: Caribbean (PC) Steam

The Great Race (PC) Steam

Barrel Boot Camp (PC) Steam

The God (PC) (A játék HTC Vive, vagy Oculus Rift VR-eszközt igényel.) Steam

Tell Me Everything (PC) Steam

Corruption (PC) Steam

Ottoman Empire: Spectacular Millennium (PC) Steam

Manaya (PC) Steam

Super GTR Racing (PC) Steam

Glow Ball - Not A Billiard Puzzle Game (PC) Steam

Dark SASI (PC) Steam

ATTACK OF THE KILLER FURRIES (PC) Steam

BATTLE ZOMBIE SHOOTER: SURVIVAL OF THE DEAD (PC) Steam

Block Competition (PC) Steam

Paradox of the Cryptomancers (PC) Steam

Monster Slayers (Xbox One) Microsoft Store

Hitman: Definitive Edition (PS4, Xbox One) Microsoft Store

Május 19.

Adventure in Kana Village (PC) Steam

Sable's Grimoire (PC) Steam

Elixir of Immortality II: The League of Immortality (PC) Steam

Two Inns at Miller's Hollow (PC) Steam

SnakEscape: Plus (PC) Steam

The Outlaw, The Drunk, & The Whore (PC) Steam

Május 20.

Math Speed Challenge (PC) Steam

Math Problem Challenge (PC) Steam

Super B-Dino's Adventures (PC) Steam

Save The Villy (PC) Steam

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére