A játékban 2021-et írunk, a történet helyszíne egy Hanwell nevű kisváros, ahol egy gátlástalan tudós fegyenceken kísérletezik. Az egyikkel rögtön meg is ismerkedhetünk, miután kimásztunk a hullaházban az egyik tepsiből, és tettünk pár kört az épületben. Az illető nincs épp jó kedvében, és nem hajlandó leülni velünk teázni. Némi szívdobogtató fogócska és cselezgetés után kijutunk az épületből, ahol sajnos véget is ér a játék egyetlen élvezhető része.
Hanwell még szörnyekkel és paranormális jelenségekkel megrakva is a világ legunalmasabb horrorvárosa, tele óriási szabad területekkel és díszletszerű épületekkel, amelyekbe nem mehetünk be. Karakterünk még futva is lassan mozog, hosszú perceket tölthetünk azzal, hogy a ködben kóborolva azt keressük, hogy hol vannak a valódi épületek, amelyeken nem festve van az ajtó. Az építész mellett Hanwellben az igazi főgonosz a lakberendező, aki az összes belső teret kialakította; a padlóra fröccsent vérnél és a városban kószáló szörnyeknél sokkal borzalmasabbak a bútorkárpitok, a függönyök, tapéták. A helyiségek olyan sötétek, hogy ha minden lámpa fel van kapcsolva, akkor is zseblámpával kell világítani. A pályadizájn amatőr, az épületbelsők is úgy festenek, mintha olyan ember tervezte volna őket, aki már hallotta, hogyan kéne kinézniük, de még soha életében nem járt egyben sem (az iskola esetében ez különösen ciki). Hosszú, széles, üres folyosók kötik össze a hatalmas, gyéren berendezett helyiségeket, amelyekről nehéz lenne elképzelni, hogy bennük emberek élték mindennapjaikat. Odaillő, de gondolkodás nélkül összedobott elemekből áll minden, sokszor még az ajtók is rossz irányba nyílnak, és könnyű beszorulni mögéjük.
Az alkotók a félelemkeltés eszközeit és a játékelemeket is hasonlóan válogatás nélkül dobálják felénk, mindent bevetnek, ami csak létezik. A rémisztgetős zene sokszor akkor is szól, amikor épp nem történik semmi (valószínűleg azért, hogy ne aludjunk el). Azzal ijesztgetnek, hogy egy lassú karakterrel kell mozognunk hatalmas, ismeretlen területeken, miközben szörnyek üldöznek minket a ködben, de szinte teljesen lenullázzák ennek hatását azzal, hogy hozzácsapnak az egészhez egy gyengécske harcrendszert, amelynek lényege, hogy idétlenül hadonászva a legtöbb szörnyet leverhetjük a pályákon szétszórtan heverő szerszámok, fegyverek bármelyikével. Kapunk hangradart, ami jelzi, ha közeledik felénk valami, és menet közben egy gombnyomással a hátunk mögé nézhetünk, nehogy már meglepjenek minket azok a fránya szörnyek. Ha mégis megleptek, és nincs kedvünk harcolni, akkor is könnyű elmenekülni, csak arra kell vigyáznunk, hogy ne akadjunk el közben.
A ránk váró feladatok sem túl izgalmasak: egy azonosító kártya darabjait kell megtalálnunk, amelynek segítségével kijuthatunk a városból. A továbbjutáshoz szokásos módon kulcsok és egyéb tárgyak is szükségesek. A városban szétszórva bombákat is találhatunk, melyeket elvileg felhasználhatunk a szörnyek ellen, de legtöbbször csak akkor lehet észrevenni őket, amikor már felrobbantunk. A legnagyobb büntetés mégis a gyűjtögethető tárgyak összeszedése, melyeket az alkotók ötletek híján raktak be a játékba. Az egyik fajtából 15, a másikból 50, a harmadikból 100 darab létezik, de ezek összegyűjtésébe akkor sem érdemes belefogni, ha kihalt az emberiség, eljött a világvége, és üres szobában ülünk bezárva egy PC-vel, amelyen ez az egyetlen játék. Ezeknek a tárgyaknak az összegyűjtése szerencsére opcionális, de ha valaki van olyan mazochista, hogy összeszedi a 100-as gyűjteményt (DNS minták), az bemehet egy ajtón, ami mögött ki tudja mi van, de nagy a valószínűsége, hogy nem éri meg a fáradtságot.
A fejtörőkről is érdekes elképzelése van az alkotóknak, olyan nehéz feladványokkal rukkolnak elő, mint pl. "a kód a kettes szorzótábla eleje", de az is előfordul, hogy a széf kódjához találunk valahol egy utalást, de maga a kód is ott van a széf mellett.
A Welcome to Hanwell egy olyan játék, amely messziről nézve horrorra emlékeztet, de közelről már látszik, hogy egy mesterségesen felfújt rövidke és gyengécske történet, amelynek csak az első 10 perce élvezhető, az is csak azért, mert abból készült a kedvcsináló demó. Ha nem kéne olyan sokat feleslegesen mászkálni, akkor a teljes játékidő nem lenne több egy óránál, a fájdalmasan lassú kószálással együtt azonban 6-8 óra is lehet, amelynek nagy része tömény unalom. A legvégén a főgonosszal folytatott harc után egyszerűen véget ér a játék, de büntetésként még visszamehetünk összeszedni, ha a gyűjteményünkből kimaradt valami. Köszönjük, inkább nem.
