A Samsung legújabb hajtogatható okostelefonjai múlt héten mutatkoztak be. A készülékek nagyon jól sikerültek, a Galaxy Z Flip4 és a Z Fold4 is remek konstrukciónak ígérkezik, de nagyon mélyen zsebbe kell nyúlnia annak, aki ezekre áhítozik. A Nukeni pedig utána járt annak, hogy arányaiban kik fizetik meg a legmagasabb árat az újdonságokért, és hazánk nagyon rossz helyen végzett az összehasonlításban.

Sajnos a magas közterhek mellett ez nem annyira meglepő, és a cégek a forint ingatagsága miatt is „előszeretettel” tolják fentebb a hazai árakat. Lényegében számolnak azzal a kockázattal, hogy mennyire romolhat a fizetőeszköz, hiszen azt nem tehetik meg, hogy az ajánlott fogyasztói árat hetente korrigálják. Így jött az össze, hogy a Galaxy Z Flip4-ből van, ami itthon a legdrágább, és a Z Fold4 esetében is csak egy hajszálra van a készülék attól, hogy hazánkban legyen a legdrágább.

Galéria megnyitása

A Galaxy Z Flip4 három kivitelben kerül a boltokba, elérhető lesz 128, 256 és 512 GB-tal is, legalábbis a legtöbb helyen, hazánkba ugyanis ezt a modellt már el sem hozza a Samsung. Ez valószínűleg azért van, mert egyszerűen már irreálisan magas összegbe került volna.

A kagylós formájú masina az Egyesült Államokban ajánlott fogyasztói áron 1000 dollárról indul, 1060 dollár a 256 gigás változata, és 1180 dollárért lehet megkapni az 512 GB-ost. Ehhez képest a legolcsóbb helyeken, Malajziában és az Egyesült Arab Emírségban 922, 990 és 1090 dollárnak megfelelő összeget kóstálnak a gépek. Nem sok helyen, de azért van, ahol olcsóbb a Z Flip4, mint az USA-ban. Ehhez képest az árcsúcsok már jóval magasabb szinten állnak, vannak helyek, ahol sokkal többet kell fizetni az egyébként is drága eszközért.

Galéria megnyitása

A Galaxy Z Flip4 128 GB tárhellyel a törököknél átszámítva 1450 dollárba kerül, és csak a törökök előzik meg hazánkat, ahol 1254 dollár volt a felmérés készülésekor ez a készülék. A 256 gigás Z Flip4-et Törökországban már nem is lehet kapni, így az Magyarországon a legdrágább, 1306 dollár, megelőzve egy hajszállal a Norvég árat. Az 512 GB-os pedig már itthon sem érhető el, így az a briteknél a legdrágább, kb. 1453 dollár.

Nagy különbségekről beszélhetünk, és a Galaxy Z Fold4 ára még szélesebb skálán mozog.

Galéria megnyitása

A legolcsóbb Galaxy Z Fold4 256 GB tárhellyel 1530 dollár malajziában, miközben az Egyesült Államokban meghatározott fogyasztói ára 1800 dollár, de a törököknél már 2230 dollárnak megfelelő összeget kóstál. Itthon átszámolva 2037 dollárba kerül, de Kínában, valamint Kazahsztánban is többet kell érte fizetni. Az 512 GB-os és az 1 TB-os modellek már Dél-Koreában a legolcsóbbak, 1628 és 1814 dollárba kerülnek, miközben ezekért itthon átszámítva 2194 és 2468 dollárt kell fizetni, de Kazahsztánban és Kínában még drágábbak, 2306 dollárt fizetnek a kazah vásárlók az 512 GB-os modellért, és kb. 2521 dollár Kínában az 1 TB-os.

A Galaxy Z Fold4-nél már több mint 700 dolláros árkülönbözet is adódhat a vizsgált 43 ország árai között.

Sajnos nem új dolog az, hogy a Samsung készülékei nagyon drágák itthon. Sőt mi több, igazából a Galaxy S22 széria esetében még rosszabb volt a helyzet. Ugyancsak a Nukeni adatai szerint a teljes Galaxy S22 sorozatot figyelembe véve majdnem minden esetben a magyar árak voltak arányaiban a legmagasabbak. A Nukeni elemzései alapján a Samsung és az Apple viszonyában azt lehet látni, hogy az Apple termékek egy kicsit barátibb áron jutnak el hozzánk a többi piachoz képest.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

5 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
__PARASZT__
__PARASZT__
2022. aug. 15. 11:00
#2

Budget kategoria prénium áron ez a samsung. Nem hiszem, hogy ez bárkit is meglep. Aki annyira ostoba, hogy samsung telot(vagy épp bármilyen samsung terméket) vesz meg érdemli, hogy lehuzzák. Az apple szarjaira még rá lehet fogni, hogy probálnak minöséget adni, de a samsung szo szerint a kínai nonamek szintjén van minőségben miközben az applera áraznak lol...

Dragon3k
Dragon3k
2022. aug. 15. 23:09

@Merwenus Mindenkinél előfordulnak szar dolgok, de csak azért leszarozni valamit, mert samsung még hülyeség. Ott vannak a samsung amoled kijelzők, elég sok készülékben használják őket.

tookmindegy
tookmindegy
2022. aug. 15. 10:30
#1
Vissza az oldal tetejére