Ahogy okosórát, úgy okosszemüveget is sokféle módon lehet tervezni. A Huawei a mostani eszközét az egyszerűbb módon elindulva alkotta meg, itt nincs virtuális vagy éppen kiterjesztett valóság, hangszóróval és mikrofonnal van felvértezve az eszköz, de így is nagyon sok jó lehetőséget biztosít.
Az egyszerűen csak Smart Glasses névre hallgató termék lelke a két szára, olyannyira nincs semmi extra az első részében, hogy azt szabadon lehet cserélgetni, és az ember akár az időjáráshoz, öltözetéhez is igazíthatja. Lehet dioptriás lencsét tenni a készülékbe, kaphat egyszerű üveget, és napszemüvegnek is lehet használni, egy Smart Glasses mellé pedig akár hat teljesen különböző formájú keretet is lehet vásárolni. Boston, Wellington és Aviator stílusú opciókat nyújt a Huawei, mindegyiket kétféle kivitelben.
A cserét pillanatok alatt meg lehet majd oldani, ennek gyorszárjai vannak a szárak elején. A tervezés során a Huawei mindent megtett azért, hogy a szemüvegek elsődlegesen szemüvegként megfelelőek legyenek. Ez azt jelenti, hogy például a szárak rugalmasok, és a fül mögé biztonságosan besimulnak, továbbá az orrnyereg egyrészt állítható, másrészt pedig cserélhető, így ezt lehet kényelmesebbre cserélni, és elhasználódásnál is fillérekből lehet újat venni hozzá. Az időjárást is állja a Huawei Smart Glasses, legalábbis egy eső szintjén, mert IPx4 védettséggel szolgál.
A szárak nyílt hangrendszerű hangszórókat kaptak, de irányítottan fogják a hangot biztosítani, így nem annyira zavarja majd az ember a környezetét a készülékkel. A Huawei úgy tervezte ezt meg, hogy a szélzajjal se legyen probléma. Külön kiemelte a cég, hogy 128 négyzetmilliméteres méretű hangszórók dolgoznak itt a burkolat alatt, melyekhez akusztikus üregek is kapcsolódnak. A mikrofon is irányított, ennek megfelelően nem fog a környezeti hangokra figyelni, csak a viselőjére koncentrál.
A szerkezet a HarmonyOS operációs rendszer használja, ez más viselhető kiegészítőknél is bevetésre került már korábban. Itt a mikrofon és a hangszóró révén lesz képes jó funkciókat nyújtani. Például érzékeli a szenzoraival, amikor reggel felveszi az ember, és azonnal beolvassa a várható napi időjárási információt. Képes azt is közölni a szerkezet, hogy olvasatlan üzenet, nem fogadott hívás várja a felhasználót, ezeknél interakcióra is van mód. Nap közben az okosszemüveg beolvassa a viselőjének a kapcsolódó okostelefonról származó naptárinformációt, és zenét is lehet hallgatni vele.
Az okoszsemüveg legkézenfekvőbb vezérlési módja a hangutasítás. A digitális asszisztens szolgáltatást segítségül hívva szinte bármit meg lehet majd oldani anélkül, hogy elő kellene vennie az embernek a mobilját. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor a hangvezérlés nem éppen kényelmes, ilyenkor az alapfunkciókat egyszerű gesztusokkal el lehet érni. A szárak felületén kell ehhez érintéses gesztusokat tenni. A kapcsolódást Bluetooth-on keresztül oldja meg a 37-40 gramm közötti tömegű szerkezet.
Nemcsak okostelefonhoz, hanem táblagéphez vagy a vállalat notebookjaihoz is kapcsolódhat majd a szemüveg egyszerűen és kényelmesen. A különböző eszközökön keresztül folyamatosan lehet majd azt látni, hogy milyen töltöttségi szinten van éppen a szemüveg. Sajnos nem különösebben jó a termék üzemideje folyamatos használat mellett, nagyjából 16 órát fog bírni. Minden nap kell majd tölteni, a töltője pedig a szárak végére csatlakozik, nem vezeték nélküli módon lett ez megoldva, ami azért körülményesebbé teszi a töltést.
A Huawei Smart Glasses egyszerű üveges lencsével 1700 jüanba (88 ezer forint) kerül majd, napszemüvegként pedig 1900 jüant (98 ezer forint) kell majd érte kifizetni Kínában. Arról nem esett szó, hogy más helyeken elérhető lesz-e. Ami a színválasztékot illet, az nincs, hiszen kizárólag feketében lehet hozzájutni a kiegészítőhöz.




































