Halo 5: Guardians bejelentés, megjelenés jövő ősszel

Érdekes módon még az E3 előtt bejelentette a Microsoft a Halo 5-öt. Xbox One, 60fps, és egy megjelenési dátum, ami még messze van.

Halo 5: Guardians bejelentés, megjelenés jövő ősszel

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy Guardians alcímmel jön a Halo 5, kizárólag Xbox One-ra, jövő ősszel. Bonnie Ross, a 343 Industries vezetője szerint a projekt hatalmas és ambiciózus, a teljesen új platform pedig lehetőséget ad arra, hogy más szemszögből nézzék a sorozatot.

A Microsoft szerint a Halo nem csak egy játék, hanem gyakorlatilag teljesen összeforrt az Xbox nevével, és így még azok számára is fontos valamilyen módon, akik nem is játszanak vele. A Halo 5 esetében kiemelt prioritás, hogy a fejlesztők megmutassák, mire is képes az új platform, így 60fps-sel fog futni (a sorozat történetében először), dedikált szerverekkel. "A játék lehetőségei, méretei elérik azt a szintet, amiről már egy évtizede álmodunk, szóval nem egyszerű a feladat" - írja a hivatalos bejelentés.

"A Halo 5 minden tekintetben nagyobb lesz, mint a Halo 4. Ez a tartalomra és a játék különböző lehetőségeire is igaz, meg persze a technológiára, ami mögött egy teljesen új és erőteljes engine áll. Persze, néhány dolgot áthoztunk az előző részből, de rengeteget fektettünk abba, hogy minden technológiánkat átalakítsuk az új generáció követelményeinek megfelelően, és hogy ki tudjuk használni az Xbox One hardverét és ökoszisztémáját" - írja Bonnie Ross.

A készítők szerint a Halo 5 végre minden tekintetben megmutatja majd 343 Industries tehetségét és képességeit: "Mindent belerakunk, amit a Halo 4-ből megtanultunk a technológiával, a külsőségekkel, a teljesítménnyel és a méretekkel kapcsolatban. De ami még ennél is fontosabb: azt a rengeteg tapasztalatot, amit a rajongókon és a közösségen keresztül kaptunk, és ami ennek a sorozatnak a szívét adja."

Ettől függetlenül lesz 2014-ben Halo-játék Xbox One-ra, ahogy a Microsoft azt már korábban megígérte. Erről Ross nem árult el semmit, pusztán annyit mondott, nem véletlenül fogalmazott úgy a tavalyi E3-on, hogy "2014-ben kezdődik utazásunk a Halo univerzumában Xbox One-on". Szerinte egyébként ez az "utazás" egy "hatalmas lépéssel" fog megkezdődni idén, nem valami jelentéktelen aprósággal.

Végül pedig van egy képünk is, ami valószínűleg komoly elemzések áldozata lesz a következő napokban, hetekben. Master Chief ezek szerint változatlan formában tér vissza, azonban érdekes, hogy a képen egyértelműen "mellékszerepet" kap egy láthatóan női spartan mellett. Új főszereplő?

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward