Shop menü

HAJTOGATHATÓ ÉS AUTÓKBA SZÁNT MÉRETES OLED PANELEKET TÁRT A KÖZÖNSÉG ELÉ AZ LG

Mobilokat, notebookokat és járműveket érintő fejlesztésekkel rukkolt el az az LG, a cég egészen ügyes megoldásokat is kínál az autógyártók számára.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Hajtogatható és autókba szánt méretes OLED paneleket tárt a közönség elé az LG

Az LG Display a CES alkalmával számos érdekes képernyővel rukkolt elő, jobbára az OLED technológiát előtérbe helyezve, de nem kizárólag erre fókuszálva. Az LG mobiloknak is villantott érdekes megoldást, mert bár az okostelefonok piacáról már kivonult, komponenseket továbbra is szállít a gyártók számára, így például az Apple-nek is beszállítója.

A kisebb formátumú OLED képernyők piacán az LG Display még nem annyire sikeres, mint amennyire szeretne, de azért folyamatosan fejleszt, és ennek eredményét most a CES-en meg is mutatta. A cég arról beszélt, hogy szeretne a partnerei számára minél jobb technológiákat biztosítani, hogy az emberek élete még élvezetesebb legyen a folyamatosan kapcsolódó világban. A vállalat előállt több hajtogatható OLED képernyővel is.

Létrehozott az LG egy olyan flexibilis kijelzőt, ami 360 fokban hajtogatható. Tehát olyan okostelefont lehet erre építeni, amiben egy nagy panel van, és amellett, hogy teljesen összezárható, ki is fordítható, mint például a Huawei Mate Xs 2. Ez a képernyő 8 hüvelykes, és egy speciális zsanér révén tudta az LG beépíteni a prototípus készülékbe. Kiemelte a vállalat, hogy a panel anyaghasználatának köszönhetően a felületén alig lehet majd érezni a hajtási pontot, és nagyon jól bírja majd a strapát. Több mint 200 ezer meghajtást lesz képes elviselni.

Galéria megnyitása

Talán ennél is érdekesebb egy fokkal, hogy jön egy 17 hüvelykes panel is az LG-től, amit szintén félbe lehet majd hajtani egy mozdulattal. Erre a képernyőre már kompakt notebookot lehet majd építeni. Már láttunk néhány hajtogatható laptopot, és a Lenovo konstrukciója még kisebb volt, az ASUS által épített gép pedig ugyanúgy 17 colos (17,3 egészen pontosan), mint az LG Display által bejelentett egység.

Azt állítja a dél-koreai alakulat, hogy ez a 17 hüvelykes hajtogatható OLED panel szinte teljesen mentes lesz a hajtásnyomtól. Használható lesz akár különleges hordozható megjelenítőben is, és tervezhető rá kiváló multimédiás lehetőségekkel szolgáló eszköz, mivel érintőceruza támogatásról is lehet itt gondoskodni. Szóval rajzolásnál is kellően pontos lehet, és a nagy felülettel jelentős szabadságot ad az alkotáshoz.

Az LG az egyik legnagyobb beszállító az elektromos autók piacán, a vállalat nemcsak akkumulátorokat, hanem sok más komponenst is szállít a különböző márkák számára. Az infotainment rendszerek terén is igyekszik folyamatosan jövőbe mutató technológiákkal előállni.

Galéria megnyitása

A CES-en a vállalat kisebb és közepes formátumú P-OLED panelekkel is előrukkolt. Megvillantott a cég egy hatalmas, 34 hüvelykes hajlékony képernyőt, amit a műszerfal ívéhez lehet igazítani a plasztik hordozónak köszönhetően. És előállt a vállalat egy 12,8 hüvelykes egységgel is, ami pedig a kezelőszervek elhelyezésében lesz a vezetők hasznára. Ez is P-OLED, így be lehet majd építeni a műszerfal formáját lekövető módon is.

Ezeken felül az LG Display lerántotta a leplet egy olyan HUD egységről is, ami színes képes tud majd a vezető elé vetíteni a szélvédőre. Ezen a felületen a színek és a nagy felbontású grafikák révén jól elkülönülnek majd a fontos információk. Ez a panel már LTPS eljárással készülő LCD alapot alkalmaz, és valami egészen brutális, 5000 nites fényerőre lesz képes a teljes felületén, hogy minden körülmények között látható legyen, még ragyogó napsütésben is.

Galéria megnyitása

Ezeken felül a cég még elvitte a CES-re azt a hangkeltőt is, amit a járművekben rejtve lehet beépíteni. Erről már korábban volt egy külön hírünk, mivel nem teljesen új termékről van szó. De mindenképpen érdekes termék ez is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére