Shop menü

HA MINDEN IGAZ, MÁJUS 25-ÉN MUTATKOZHAT BE A RADEON RX 7600 XT

Egy nappal korábban már a listaáron érkező modellek tesztjei is megjelenhetnek, míg 25-én a hivatalos rajtra és a drágább modellek tesztjeinek publikálásra is sor kerülhet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Ha minden igaz, május 25-én mutatkozhat be a Radeon RX 7600 XT

Az AMD a korábbi információk alapján a Radeon RX 7600-as sorozat rajtjára koncentrál az elkövetkező hetek folyamán, ugyanis a jelenlegi piaci és gazdasági helyzet alapján ez tűnik a legjobb stratégiának, illetve az alapján is, hogy az Nvidia GeForce RTX 4060-as sorozatának tagjai is mostanában jelennek meg.

Eddig eléggé bizonytalan volt, hogy az AMD háza táján tényleg a Radeon RX 7600-as sorozat lesz-e a következő, amely megjelenik kereskedelmi forgalomban, hiszen asztali fronton sem a Radeon RX 7800-as, sem pedig a Radeon RX 7700-as család tagjai nem mutatkoztak még be. Nemrégiben szerencsére újabb értesülések láttak napvilágot a témával kapcsolatban, ezek alapján pedig úgy tűnik, a Radeon RX 7600 XT már május 25-én debütálhat kereskedelmi forgalomban.

Az új videokártya pontos specifikációja egyelőre nem ismert, ám elképzelések azért már vannak vele kapcsolatban. Jó eséllyel egy NAVI 33-as GPU köré épülő megoldásról lesz szó, ami képes lehet az RDNA 3 architektúrában rejlő összes újítás kamatoztatására. A GPU 32 vagy kevesebb CU tömbbel rendelkezhet, a GPU Boost órajele pedig 2,6 GHz magasságába várható. A 175 W körüli TDP kerettel érkező videokártya 128-bites memória-adatsínt vethet be, amelyre 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória kapcsolódhat. Jelenleg ezekről a paraméterekről pletykálnak, ám hivatalos forrásból még nem nyertek megerősítést.

Galéria megnyitása

A Radeon RX 7600 XT a hírek szerint rövidesen, 2023. május 25-én megjelenhet kereskedelmi forgalomban, és az Nvidia GeForce RTX 4060-as sorozatának tagjai is ebben az időszakban érkezhetnek. Az AMD várhatóan ugyanazt a stratégiát alkalmazza majd, amit az Nvidia a GeForce RTX 4070 rajtjakor, vagyis első körben a listaáron érkező videokártyákról készített tesztek jelenhetnek meg, majd egy nappal később a drágább, egyedi hűtéssel és/vagy megemelt órajelekkel büszkélkedő példányok tesztjei is napvilágot láthatnak. A listaáron érkező videokártyákról szóló tesztek 2023. május 24-én, míg a többi modellel készített mérések 2023. május 25-én válnak elérhetővé. A tesztelőknek szánt Radeon RX 7600 XT videokártyák szállítása 2023. május 15-én indulhat meg, azaz elméletben lesz elég idejük arra, hogy alapos teszteket készítsenek. Az egyelőre nem világos, hogy érkeznek-e AMD által készített referencia modellek vagy sem, de remélhetőleg erre is hamarosan fény derül.

Jelenleg egyébként semmilyen jel nem utal arra, hogy az elkövetkező hetek folyamán esetleg a Radeon RX 7700-as és a Radeon RX 7800-as sorozatú videokártyák is elrajtolnának, így még mindig nem tudható, azokra a modellekre pontosan mennyit kell várni. Az sem világos, hogy a Radeon RX 7600 XT mellett a Radeon RX 7600 is bemutatkozik-e az említett időszakban, de mivel konkrétan nem említik a pletykálók azt a modellt, sajnos nagy a valószínűsége annak, hogy még várni kell rá egy kicsit.

Azt persze érdemes ismét kiemelni, hogy a fenti értesülések pletykaszintűek, így egyelőre érdemes őket távolságtartóan fogadni – még akkor is, ha hihetőnek tűnnek és több forrás is megerősíti őket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére