Az Nvidia 16 GB-os GeForce RTX 4060 Ti modellje az eddigi információk alapján a következő hét folyamán, egészen pontosan 2023. július 18-án jelenhet meg kereskedelmi forgalomban. Ezt az értesülést hivatalos forrásból egyelőre sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem kívánták, de mivel több helyről is az említett dátumot visszhangozzák a szivárogtatók, nagy rá az esély, hogy tényleg ekkor jelenik meg az új videokártya.
A legújabb híresztelések szerint a 16 GB-os modell rajtja eléggé rendhagyó lesz, ugyanis az Nvidia a tesztelők információi szerint egyszerűen nem indított tesztprogramot ahhoz, hogy a teszttermékek és a hozzájuk kapcsolódó dokumentációk és leírások elérhetővé váljanak a média képviselői számára. A probléma igazából nem is feltétlenül ez, hiszen ha az AIB partnerektől érkeznének tesztpéldányok az említett videokártyából, valamint a szükséges GeForce drivert is rendelkezésre bocsátanák az illetékesek, a tesztelők időre meg tudnák csinálni a méréseket. A Hardware Unboxed tapasztalatai szerint az AIB partnerek sajnos nem tervezik a tesztpéldányok kiküldését, és igazából azt sem tudják pontosan mikor kerülnek az üzletek polcaira saját modelljeik.
Ennek a helyzetnek köszönhetően a tesztelők többsége csak úgy juthat tesztkártyához, ha kapcsolatai révén idő előtt megszerzi a hőn áhított terméket az adott kereskedelmi partnertől, így van esély a rajtra elkészülni a mérésekkel és a cikkekkel. Ha ez nem bizonyul járható útnak, akkor a megjelenés napján kell beszerezniük a tesztkártyát, vagyis majd csak a forgalmazás megindulását követő napokban érkezhetnek nagyobb mennyiségben a részletesebb tesztek.
A fenti helyzetből kiindulva a rajt alkalmával eléggé kevés teszt jelenhet meg. A Hardware Unboxed mellett időközben a TechPowerUp is megerősítette, ők sem kapnak tesztkártyát, vagyis kereskedelmi forgalomból kell majd beszerezniük a teszt elkészítéséhez szükséges terméket vagy termékeket, ami a cikkek csúszását eredményezheti. Érdekesség egyébként, hogy a hírek szerint a 16 GB-os GeForce RTX 4060 Ti modellből Founders Edition változatot sem készít az Nvidia, ahogy arról korábban már beszámoltunk, az AIB partnerek pedig látszólag nem lelkesednek az új videokártyáért, azaz elég kevés változat készülhet belőle.
A szóban forgó újdonság, vagyis a 16 GB-os GeForce RTX 4060 Ti lényegében a 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti több memóriával ellátott verziója lesz, a két videokártya a VRAM kapacitásától eltekintve teljesen azonosnak minősül majd. Árazás terén természetesen lesz különbség a két verzió között, méghozzá 100 dollárnyi, már ami a listaárat illeti.
A 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti anno 399 dolláros listaáron került forgalomba, a 16 GB-os verzióért pedig 499 dollárt kérnek, de az AIB partnerek által gyártott egyedi példányok között akár 550 dolláros, vagy ennél drágább verziók is feltűnhetnek. Utóbbi azért problémás, mert nem sokkal többért már ott a GeForce RTX 4070 is, mint lehetséges alternatíva, ami nagyjából 30%-kal gyorsabb, mint a 8 GB-os GeForce RTX 4060 Ti. Utóbbi hátrányból a várakozások szerint maximum néhány százalékot faraghat a 16 GB-os verzió.
A fentiekhez hasonló megjelenési stratégiát egyébként már láthattunk a 12 GB-os GeForce RTX 3080 megjelenésekor.