A Qualcomm a Computex alatt mutatta be a Snapdragon 850-et, amit kifejezetten a Windows 10 operációs rendszert futtató eszközök számára kínál. A pletykák szerint pedig már készül a vállalatnál az első olyan megoldás is, ami kifejezetten az ilyen személyi számítógépekbe lesz tervezve.
A Snapdragon 1000-ről eddig annyi derült ki híresztelések szintjén, hogy csak a processzormagok 6,5 wattos fogyasztással rendelkezhetnek majd, ami az ARM-os berkekben bizony elég sok. Viszonyításképpen elég megnézni a Snapdragon 845-öt, ami terhelés alatt kompletten beéri nagyjából 5 wattal. Szóval ez alapján egészen erős CPU-t lehet kilátásba helyezni.
Most pedig már arról számolt be a Winfuture (ahonnan a korábbi információk is napvilágot láttak) egy friss jelentésében, hogy a Qualcomm Snapdragon 1000 12 wattos TDP-keretből gazdálkodhat majd. Ez nagyjából egybevág azzal, hogy magában a processzor 6,5 watt körüli fogyasztással rendelkezhet. Ha beigazolódik a német szaklap által megszellőztetett információ, akkor a Snapdragon 1000 lesz a Qualcomm eddigi legnagyobb étvágyú rendszerchipje, és persze minden bizonnyal a legerősebb is.
Kíváncsian várjuk, hogy milyen konfigurációval rukkol majd elő a vállalat, ezen a fogyasztási szinten ugyanis már olyan processzorokkal kell szembeszállnia, mint például a négyszálas, 3,4 GHz-es órajel elérésére képes Intel Core i3-8130U, ez a processzor ugyanis 15 wattos TDP besorolással rendelkezik és notebookokat, esetleg kompakt számítógépek célozza. Lehetne itt említeni a 10 nm-es Intel Core i3-8121U lapkát is, annak viszont nincs IGP-je, szóval ilyen formán egészen biztos, hogy nem jelent veszélyt a Qualcomm számára.
A vállalatnak több lehetősége is van a tempó növelésére a TDP feltornázását követően. Amióta az ARM bevezette a DynamIQ architektúrát, azóta a fejlesztők igazából szabadon sakkozhatnak a processzormagokkal a rendszerchipjeikben. Nem lenne meglepő, ha olyan megoldással rukkolna elő a Qualcomm, ahol a teljesítményfelelős processzormagok vannak többségben. És akár új processzormagok is szolgálatba állhatnak, hiszen az ARM nemrégiben jelentette be a Cortex-A76 érkezését, amit minden bizonnyal a Qualcomm is kölcsön vesz. Ráadásul itt már azzal is számolni kell, hogy a TSMC 7 nm-es gyártási technológiáját is használatba veheti a chipdizájner a termék előállításakor, ami még nagyobb mozgásteret ad azzal, hogy a Samsung 10 nm-énél sokkal nagyobb hatékonyságot ígér.
A Winfuture elmondása alapján a Snapdragon 1000 fejlesztésével ősszel végezhet a Qualcomm, és elképzelhető, hogy az ASUS lesz, aki először bevetésre küldi.































