A Google Pixel mobilok előre láthatólag októberben fognak megjelenni, leghamarabb szeptember végén bukkanhatnak fel, de pletykákból már nincs hiány. Nagyon sok információ áll már rendelkezésre a termékek kapcsán, és most újabb érdekességre derült fény.
Megtudhattuk, milyen kivitelekben lesznek elérhetőek az okostelefonok. Tehát már tudni véljük, milyen színekben kerülnek a boltok polcaira, emellett pedig azt is, hogy mekkora tárhellyel lehet majd választani egyik-másik készüléket. A színek fantázianevek formájában derültek ki, így ezeket nehéz teljesen egyértelműen beazonosítani, képek még nem jelentek meg az opciókról.
A Google Pixel 8 esetében a színválasztékot a Licorice, a Peony, és a Haze lehetőségek alkotják majd. Fekete, sárgás/narancssárgás és élénk kék/lilás kivitelekről beszélhetünk majd a különleges megnevezések esetén. A Google előszeretettel ad egészen elvont fantázianeveket a különböző színeknek, ez nem újdonság tőle.
Ami a Pixel 8 Prót illet, annál is adott lesz egyszer a Licorice opció, ami ugyebár a feketét fogja takarni, ezen felül pedig Porcelain és Sky színváltozatok jönnek még. A porcelán az értelemszerűen fehéres, világos megoldás lesz, a Sky esetében pedig valamilyen kékre, vélhetően ugyancsak világos árnyalatú kivitelre lehet majd számítani. Korábban olyan híreket is lehetett hallani, hogy lesz a mobilokból Jade opció is, ami egyfajta zöld változatot fog takarni, erről most éppen nem esett szó.
A friss szivárgás kitér még arra, hogy mennyi tárhelyet fog biztosítani egyik másik készülék. Úgy fest, hogy a Google az olcsóbb eszközt, a Pixel 8-as 128 GB tárhellyel teszi elérhetővé alapjáraton, és akiknek ez nem elég, választhatják majd a 256 GB-os változatot. Hasonló lesz a Pixel 8 Pro helyzete is, de ott a 128 és a 256 GB-os opciók mellett lesz még egy 512 GB-tal szolgáló variáns is a csúcson.
Ha valakit részletesen érdekel, hogy mit hoz a Pixel 8 széria, akkor érdemes felkeresni a korábbi hírünket, amiben mindent összefoglaltunk a fejlesztés alatt álló újdonságok kapcsán. Sajnos arra is kitértünk már, hogy valószínűleg drágulni fognak a készülékek, de jelenleg a Pixel 7 széria nagyon jó ár-érték aránnyal szolgál, és úgy fest, hogy a Pixel 8 érdemi fejlesztések mellett jön majd magasabb áron.