Shop menü

SZINTE MÁR MINDENT TUDUNK A PIXEL 8 SZÉRIÁRÓL

A Pixel 8 és 8 Pro kapcsán már arról beszélnek, hogy mikor jönnek, és bár még sokáig kell rájuk várni, nem sok titkuk maradt mostanra.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Szinte már mindent tudunk a Pixel 8 szériáról

A Google-t látszólag sosem szokta különösebben foglalkoztatni, ha kiszivárognak különböző információk a fejlesztés alatt álló okostelefonok kapcsán. Sőt mi több, olyan is volt már, hogy válaszként az előzetes renderképek megjelenésére, felfedte az újdonságok külsejét hónapokkal korábban.

Yogesh Brar most arról számolt be, hogy a Google októberben fogja bemutatni a Pixel okostelefonok következő generációját.

Nagy meglepetés ebben nincs, hiszen az elmúlt években a Google szinte minden esetben szeptember végi vagy októberi bemutatókat tartott. Most is lehetett arra számítani, hogy valamikor az ősz derekán toppannak majd be a „referencia” újdonságok. A keresőóriás tartja magát a korábbi gyakorlatához az Android 14 bevetését illetően is, és az új operációs rendszerrel elsőként debütáló mobiloknál sem lesz más a helyzet.

A Pixel 8 és 8 Pro nem növekedik tovább, épp ellenkezőleg, a Pixel 8 lényegesen kisebb lesz, mint a Pixel 7 jelenleg. A Pixel 8 Pro egy 6,7 hüvelykes megjelenítővel érkezik a pletykák szerint, míg a Pixel 8 a korábbi 6,3 hüvelykes panelt egy 6,17 colosra fogja lecserélni. Mindkét delikvensünk 120 Hz-es működésre lesz már képes, és egyaránt ragyogó fényerőt tudnak majd biztosítani az LTPO OLED-es alap mellett. A Pixel 8 marad a Full HD+ felbontásnál, a Pixel 8 Pro pedig már 2992 x 1344 képpontot vonultat majd fel.

A Tensor G3 rendszerchipet fogják megkapni az újdonságok, ami lényegesen jobb felépítéssel szolgál majd, mint a Tensor G2, de azt is hozzá kell tenni, hogy a következő generációs Qualcomm és MediaTek lapkák azért márt egy másik szintre lépnek ismét. A tempóra azonban ettől függetlenül egészen biztos, hogy évekig nem lehet majd panasz. A Google a Titan biztonsági chipet is használatba fogja venni. A RAM elérheti majd a 12 GB-ot, a háttértár pedig 256 GB lehet majd.

A pletykák szerint az előlapi kamerák 11 megapixelesek lesznek a mobilokban, ami már ismerős lehet az aktuális készülékekből is. A hátsó kameramodulnál azonban lesznek fontos változások. A Pixel 8 széria tagjai már egy 1/1,12 colos, 50 megapixeles szenzort fognak használni a főkamera alapjaként, amiből a Google még többet hozhat ki. A Pixel 8 esetében lesz még egy 12 MPixeles, ultraszéles látószögű kamera, valamint egy 3D ToF szenzor a fedélzeten.

A Pixel 8 Pro kamerarendszere már lényegesen komplexebb, nemcsak, hogy eggyel több képalkotója lesz, de az ultraszéles látószögű kamera is egy komolyabb érzékelőt fog használni, ez ugyanis már 64 MPixeles felvételek készítésére lesz alkalmas. A harmadik kamera pedig periszkópos lencserendszert használatba véve 5-szörös zoomot fog biztosítani, és ebben az esetben egy 48 MPixeles egységről beszélhetünk. Sony IMX787 és Samsung ISOCELL GM5 szenzorok lesznek itt használatba véve, valamint nem hiányzik a Pixel 8 Próból sem a 3D ToF szenzor.

Az Android 14 operációs rendszer futtatása mellett a Google ezeknél minden eddiginél több szoftveres extrát nyújt majd. A Pixeleknél már egy ideje halmozza a Google az exkluzív opciókat, ezért sem igazán szoktak már ezekre klasszikus értelemben vett referencia modellekként hivatkozni. Különlegessége lesz még a Pixel 8 Prónak, hogy egy hőszenzort is használni fog, amivel az ember testhőmérsékleti méréseket lesz képes abszolválni, ez egy kísérleti fejlesztés.

A mobilok a kijelzőjük mögé bújtatott ujjlenyomat-olvasóval fognak befutni. Új információ, hogy a Pixel 8 Pro egy 4950 milliamperórás kapacitású akkumulátort használ majd, ami 27 wattos teljesítménnyel lehet majd táplálni. A Pixel 8 pedig egy 4485 mAh-s telepet vonultathat fel, melyet 24 wattal lesz lehetőség tölteni. A mobilok egyaránt támogatni fogják a vezeték nélküli töltést. A nagyobbik delikvensünk 162,6 x 76,5 x 8,7 milliméteres méretet fog ölteni, a testvére pedig 150,5 x 70,8 x 8,9 milliméteres lehet.

A specifikáción és a renderképeken túl arról is szó volt már az utóbbi időben, hogy a Pixel 8 széria árát a Google valamelyest emelni fogja. A 600 és 900 dolláros Pixel 7 modellekhez képes 50-100 dollárral magasabb összegeket kérhet majd a vállalat az újdonságokért cserébe.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére