Az Intel egy fontos BIOS frissítést készített az elmúlt időszakban, amely már el is érhető a partnerek számára. Ez a frissítés kifejezetten a legújabb HEDT processzorokhoz, vagyis a Cascade Lake-X sorozat tagjaihoz készült, amelyek LGA-2066-os processzorfoglalatba illeszkednek és a már jól bevált X299-es alaplapok szolgálják ki őket. Utóbbiakból persze frissített modellek is megjelentek, amelyek számos extrát kaptak annak érdekében, hogy manapság is megállják a helyüket a piacon.

Galéria megnyitása
Az MSI tájékoztatása szerint a szóban forgó frissítés elsődleges célja az, hogy javítsa a Cascade Lake-X sorozat tagjainak tuningképességeit, így aki a Core i9-10980XE, 10940X, 10920X vagy a 10900X tuningjára készül, mindenképpen telepítse majd a friss BIOS-t, ahogy elérhetővé válik az adott alaplapgyártó hivatalos weboldalán. Az új BIOS ezzel együtt az összteljesítmény maximalizálását is zászlajára tűzte, vagyis némi gyorsulást is hozhat, ám ennek tényleges mértékéről majd csak az első független tesztek ránthatják le a leplet.

Az új mikrokód várhatóan az elkövetkező hetek folyamán válik elérhetővé a különböző X299-es alaplapokhoz. Amennyiben régi LGA-2066-os processzorunkat egy Cascade Lake-X modellre szeretnénk cserélni a jól bevált X299-es alaplap megtartása mellett, érdemes még a régi processzorral elvégezni a BIOS frissítését, hogy elkerülhessük a kellemetlenségeket.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

30 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2019. dec. 1. 13:51
#1

ez mit fog letiltani?

Dani64
Dani64
2019. dec. 9. 17:50

@punchman

Semmit nem cáfoltál meg az érvekből, messziről bűzlik az izadság szagú hozzászólás hogy csak írjunk valami választ. A saját véleméyned próbálod érvként használni, ködös fejtegetésekbe, bonyolult mondatok mögé bűjsz, látszik semmire nincs konkrét válaszod. Ez még annál is szörnyűbb mintha válasz nélkül hagynád, de hát másik is megjegeyzték már ezt.

De hogy on is legyek, most is kapható olyan intel+nv laptop ami jobb vásár mint egy amd+amd, pár éve meg egyértelmű volt az intel+nv páros dominanciája.

asus X505ZA 243e - 2700u, 8Gb, 256Gb ssd, Radeon Vega 10, 15,6"

acer aspire 7 A715-72G - 245e - i5 8300H, 8Gb, 1Tb, Geforce 1050Ti, 15,6

Felépítése ugyan az a két laptopnak, egy kategória, az esetek 99%-ban a usernek lövése sincs a két gyártóról. Egyik ssd, másik nagyobb tár, egyéni preferencia alapján lehet dönteni, és játékban az 1050ti jóval erősebb.

De itt az Asus FX505GE - 269e, i5 8300H, 8Gb, 1Tb hdd, 1050Ti, 15,6" ez már egy jóval robosztusabb felépítésű laptop, ez és az 1050 ti előnye simán megér 20 ronygot

5 perc keresés, aki kicsi időt szán rá biztos talál még jobban közelítő termékeket.

Vissza az oldal tetejére