Folytatódik a DC-megújulás? – Heti mozipremierek

Itt a Shazam, jön a Kedvencek temetője remake, és még megannyi izgalom vár majd ránk a héten!

Folytatódik a DC-megújulás? – Heti mozipremierek

Az már az kasszáknál parádésan teljesítő Aquaman esetében is érezhető volt, hogy a Warner látványosan szakított korábbi DC-képregényadaptációkra jellemző komoly-komor hangulattal. A kedve szerint felnőtt szuperhőssé változó kamasz, Billy Batson körül forgó Shazam! is ezt a könnyedebb vonulatot folytatja majd.

A Kedvencek temetőjének köszönhetően a borzongni vágyók sem fognak unatkozni. A Stephen King azonos című regényéből készült 1989-es horror remake-jében Dr. Louis Creed nem tud ellenállni a kísértésnek, és ősi, sötét erőket használva visszahozza egyik elhunyt szerettét az élők közé. Ezzel pedig korábban elképzelhetetlen, ördögi események láncolatát indítja el.

Az életrajzok rajongóit a Mary Shelley – Frankenstein születése igyekszik majd becsalogatni a mozikba. Ez (ahogy a címéből is könnyűszerrel kitalálható) a leghíresebb gótikus horrorregény szerzőjével, és klasszikussá nemesedett magnum opusával foglalkozik.

A francia filmek rajongói két alkotás közül fognak tudni választani. A Pezsgő és macaron – Egy feledhetetlen kerti partiban a kiöregedett tévészínész, Castro egy új csillagokkal teli kerti partin ismét találkozik exnejével, és szülei házasságáról könyvet író lányával.

Míg a Claire Darling utolsó húzásában a címszereplő egy nap azzal a biztos tudattal ébred, hogy ez az utolsó napja. Ezért lánya legnagyobb döbbenetére nekilát, hogy mindenét eladja.

A tinivígjátékok rajongói is remek hét elé néznek, hála a Dumplin' – Így kerek az életnek. Ebben a nem kevés súlyfelesleggel bíró Willowdean ráébred, hogy őt súlya miatt folyamatosan zrikáló, ex-szépségkirálynő anyja csipkelődései ellenére neki is joga van a boldogsághoz.

Felsorolásunkat a Kolibri projekt zárja. Kim Nguyen thrillerében a kenyerüket sikeres üzletemberként kereső unokatestvérek, Vincent (Jesse Eisenberg) és Anton (Alexander Skarsgård) élete fenekestül felfordul, mert egykori főnökük, Eva (Salma Hayek) éket akar verni közéjük.

A heti mozipremierek az alábbiak:

Április 4.

  • Shazam!
  • Kedvencek temetője
  • Mary Shelley – Frankenstein születése
  • Pezsgő és macaron – Egy feledhetetlen kerti parti
  • Claire Darling utolsó húzása
  • Dumplin' – Így kerek az élet
  • Kolibri projekt

{{ data.question }} {{ answer.percent }} Te már szavaztál! Eddig {{ data.voteCount }} szavazat érkezett Eddigi eredmények Szavazok Frissítés

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap