A különböző streaming szolgáltatások egyre drágábban vehetők igénybe, időről időre emelkedik ezeknek a havi díja. A húsvét nemcsak sok locsolót és tojást, de Netflix áremelésről tájékoztató e-mailt is hozott a hazai előfizetők nagy bánatára.

A Netflix egy nemzetközi szintű áremelést hajt végre, az Egyesült Államokban és sok más országban is többet kell majd fizetni a szolgáltatásért a jövőben. Az új árak már a következő számlázási ciklustól érvénybe lépnek a platformon, nem várat magára a drágulás.

A különböző díjcsomagok ára eltérően fog emelkedni, de a legtöbb esetben 10 százalékot meghaladó lesz ennek a mértéke.

Azokat érinti a változás a legkisebb mértékben, akik a legszerényebb konstrukciót használják. Többe kerül majd a Vendégfelhasználó opció is a barátok, ismerősök esetén. Az áremelések mértékből az rajzolódik ki, hogy az Alap csomagért a Netflix megítélése szerint arányaiban már eleve elég sokat kellett fizetni. Valószínűleg nem sokan választják ezt az opciót, mert ennek az árát alig módosítja a cég. 

A legolcsóbb Netflix előfizetés 2990 forint volt eddig, a továbbiakban pedig 3190 forint lesz a “belépési küszöb”. Ehhez képest a Standard előfizetés már 500 forinttal fog többet kihúzni az emberek tárcájából, mivel a 3990 forintos árat 4490 forintra tornázta fel a cég. A legjobb televízió nézői élményt garantáló Netflix Prémium csomag pedig már 5690 forintot fog kóstálni a korábbi 5090 forint ellenében. 

Galéria megnyitása

Mióta a Netflix elkezdte kifehéríteni az előfizetéseket, azóta a barátok, távolabbi családtagok a Vendégfiókot vehetik igénybe egy kedvezményesebb összegért cserébe. Ezért eddig 1190 forintot kért el a vállalat az előfizetőktől, ezentúl pedig már 1390 forintba fog kerülni az extra előfizetők felvétele. A Standard csomaghoz egy, a Prémium előfizetéshez pedig két Vendégfelhasználó csatlakoztatható. 

A Netflix az Alap csomagban továbbra is csak 720p streaming lehetőséget nyújt egyetlen készülékre (például okostelefonra), így ebben az esetben nem igazán lehet érdemi élményről beszélni. A Standard opcióval már Full HD felbontásban lehet fogyasztani a filmeket, sorozatokat, és két készüléken is igénybe vehető ez a csomag. A Prémiummal pedig már bejön a képbe a HDR és a Térhangzás is, meg persze 4K Ultra HD felbontásra lehet váltani. Ebben az esetben párhuzamosan négy készüléken is fogyaszthatók a tartalmak.

Magyarországon legutóbb 2024 szeptemberében változtak a Netflix havi díjak. Akkor drágult az Alap csomag 2490 forintról 2990 forintra, míg a Standardnál 3490 forintról növelte a cég a havi díjat 3990 forintra, a Prémium pedig annak idején lett 4490 forint helyett 5090 forint. Másfél éve az Alap csomag drágult leginkább, most pedig ennek az ára változott a legszerényebb módon.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

19 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Kerto
Kerto
2026. ápr. 8. 23:43
#4

Ne legyetek már ekkora gyökerek, hogy mindenbe behozzátok a politikát. Lehet takarodni a telex, 24, index szarfórumokra. A fasz se kíváncsi ezen az oldalon az elvakult nézeteitekre.
Hunspirit, Axe, Thestock Ti vagytok a legnagyobb gennyládák az egész Ipon-on. A fasz se kíváncsi a laposföldhívő véleményetekre. Jó éjt nektek, menjetek anyucit szopkodni. Beteg állatok...

Dragon3k
Dragon3k
2026. máj. 7. 23:59

@thestock szerintem meg a csak pozitív értékelési lehetőségnek semmi értelme, mert eddig legalább a nagy faszságok megkapták a sok negatívat, így nem kellett azokkal foglalkozni, most meg az ilyen faszságoknál max az 1-2 pozitív értékelés lesz, mint ami eddig volt a sok negatív mellett. Aki nem csak hülyeségeket írt, ott általában többségében voltak a pozitív értékelések. Ez ugyanolyan szar megoldás jelenleg, mint ami a youtube-on is van, hogy lehet dislike-ot nyomni, de csak a pozitív értékelések látszódnak a videóknál...

hunspirit
hunspirit
2026. ápr. 8. 22:08
#3

Igazi patrióta magyarnak nem kell netflix előfizetés, ha fantasyt akar nézni ott az M1.

DemonDani
DemonDani
2026. ápr. 9. 7:50

@axe nekik ott a ner-flix.com

LavX
LavX
2026. ápr. 8. 20:37
#2

Ez az *arr stacket minden háztartásba program része? Vagy azt csak a disney próbálta ki '24-ben, amikor egy évben 2x emelt?

thestock
thestock
2026. ápr. 8. 18:48
#1

Ársapkát a globalista-neoliberális-kommunista-kapitalista-ukrán-kapzsi rohadékoknak!!!

axe
axe
2026. ápr. 8. 20:19

@thestock védett ár* csak hogy újhullámos kommunistán fejezzük ki magunkat

Vissza az oldal tetejére
Drágul a Netflix, a hazai előfizetések ára is emelkedik - iPon.hu