A Forma-1-ről már nagyon sok filmet készítettek az elmúlt évtizedek alatt, és hamarosan bemutatkozik az eddigi legnagyobb költségvetésű ilyen alkotás. A Brad Pitt főszereplésével forgatott filmhez nagy reményeket fűznek, és a bemutató közeledtével az alkotók mindent megpróbálnak bevetni.

Galéria megnyitása

Az Apple egy technológiai újítással is előrukkolt, miközben ráfordultunk a premierre, már csak két hét van a bemutatóig. Az iPhone-okon elérhető TV alkalmazásban elérhetővé vált egy előzetes, ami nem szimpla trailer, hanem egy haptikus trailer az F1 filmhez. Ez pontosan azt jelenti, amire elsőre gondolni lehet a haptikus szó láttán.

Az előzetes megtekintése közben az iPhone-okba épített Taptic Engine rezgőmotor folyamatosan „masszírozza” az emberek kezét. Nemcsak hallani, hanem érezni is lehet, mikor a hatalmas fordulaton pörgő motorok maximális teljesítményre járatva dolgoznak a pályán. Az akciójeleneteket így még jobban átérezhetik a nézők. Egy plusz élvezeti értéket ad a mobil – miközben persze elég sokat elvesz a kis felület és a szerény hangzás miatt.

Galéria megnyitása

Ahhoz, hogy a haptikus előzetes a Taptic Engine visszajelzésével együtt legyen lejátszható, legalább az iOS 18.4 operációs rendszert kell telepíteni az adott iPhone-ra, korábbi rendszerekkel ez nem fog menni. És a TV+ lapfület kell keresni, ez alatt lesz az új trailer felfedezhető az Apple TV alkalmazáson belül.

Galéria megnyitása

Érdekesnek mindenképpen érdekes a vibrációs motor összehangolása a filmből kivágott jelenetekkel, de valószínűleg senkit nem vonz az, hogy emiatt egy filmet az okostelefonján nézzen végig. A haptikus filmezéssel egy új élményt lehet átélni, de a legtöbb embernek valószínűleg bőven elég lesz az előzetest így megnézni. Arról nem is szólt a fáma, hogy a teljes filmnél megoldanák ezt. Egy remek trükk ez arra, hogy még nagyobb figyelmet kapjon az alkotás, a technológiai hírek közé is beszivárogjon a bemutatót megelőzően.

Magyarországon a nagyközönség június 26-tól nézheti majd meg a filmet, amiben Brad Pitt mellett feltűnik Javier Bardem, Damson Idris, sőt mi több, még Lewis Hamilton is, akit hosszú ideje foglalkoztatott, hogy kipróbálja magát a filmvásznon egy komolyabb szerepben. A rendező az a Joseph Kosinski, akinek például a Top Gun: Mavericket is köszönhetjük, a producer pedig elsődlegesen Jerry Bruckheimer, aki ugyancsak dolgozott az új Top Gun filmen, és részben a Karib-tenger kalózai is az ő nevéhez fűződik.

Galéria megnyitása

A Forma-1 mezőnyének tagjai Monacóban már megnézhették az alkotás exkluzív vetítések keretében. A legtöbben pozitívan nyilatkoztak. Többen megjegyezték, hogy egészen élethűen lett megoldva a részletek ábrázolása is, a látványvilág pedig tényleg beszippantja a közönséget. A versenyzők számára a különleges kameranézetek voltak igazán érdekesek, ezek olyan szögből mutatják meg a versenyhelyzeteket, amiket maguk sosem látnak menet közben. Christian Horner külön kiemelte, hogy a fiktív csapat tényleg maximális hitelességgel épült be a mezőnybe.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2025. jún. 11. 21:00
#1

Eddig se, és ezután sem fogok filmeket nézni telefonon, se előzeteseket. Ezt kipróbáltam, a véleményem nem változik, de tény, hogy nagyon jól megcsinálták. Ehhez a filmhez nagyon passzol, főleg amikor forog a kameraállás. Sokkal jobb lett, mint amit vártam. Nem is tudtam, hogy ennyire hangolhato a haptic engine. Szóval szuper lett, csak számomra nincs értelme. :D

Kerub88
Kerub88
2025. jún. 13. 0:58

@janimbx Tökéletesen összefoglaltad

Vissza az oldal tetejére
Haptikus előzetest kapott az új F1 film - iPon.hu