Az elmúlt hét folyamán jelentette be az Intel és a MediaTek, hogy stratégiai partnerségbe lépnek, amelynek értelmében a MediaTek bizonyos lapkáit az Intel félvezetőipari bérgyártó üzletága, az IFS készítheti el a jövőben.

Itt egyelőre szó sincs csúcstechnológiás node alkalmazásáról, legalábbis ebben az esetben, ugyanis a MediaTek a tervek szerint inkább a költséghatékonyabb, kisebb teljesítményű lapkáit gyártatja itt, amelyek az Intel 16 névre keresztelt gyártástechnológiájával készülhetnek – ez lényegében a 2018-ban bevezetett 22 nm-es FFL node továbbfejlesztett változata. A modernizált kiadás lényegében a külsős chiptervező eszközök támogatásával bővült, ami ebben az esetben nélkülözhetetlen tulajdonság, hiszen félvezetőipari bérgyártói szolgáltatást kínál rajta keresztül az Intel, nem saját chipjeit gyártja, zárt rendszerben.

Galéria megnyitása
A bejelentés alkalmával még nem volt világos, mely chipek készülhetnek az Intel 16 gyártástechnológia használatával, ám a MediaTek vezetője, Rick Tsai nemrégiben elárult néhány részletet a stratégiai partnerséggel kapcsolatban egy tajvani befektetői konferencia alkalmával.

A vezető szerint az Intel szolgálatait a tervek szerint a digitális televíziókban és a vezeték nélküli hálózati eszközökben található különböző chipek legyártásához veszik igénybe.

A termékek jellege miatt jó eséllyel ezeket a chipeket nem is maga a MediaTek, hanem leányvállalatai, mint például az Airoha, illetve az MStar fogják felhasználni. Utóbbi belépőszintű okostelevíziókhoz készít chipeket, míg előbbi a MediaTek hálózati és bluetooth üzletágát vette át.

Az említett termékekből a MediaTek is rendelkezik néhánnyal, ám ezek jellemzően magasabb kategóriákban próbálnak érvényesülni, így az Intel 16 gyártástechnológia nem is megfelelő hozzájuk az esetek többségében.

Az IFS számára a MediaTek egy fontos megrendelő, amely idővel akár több termék gyártását is azt új partnerre bízhatja, ez persze nem túl kedvező jövőkép a kisebb tajvani félvezetőipari bérgyártók számára, akik megrendeléseket veszíthetnek az új partnerkapcsolat miatt. A kiesés főként a UMC s a PSMC számára lehet fájó.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2022. aug. 3. 14:51
#1

De majd olyan 10-12 év múlva, amikor az Intel nem gyárt többé maga számára 14++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ nanométeres lapkákat, akkor válthatnak arra a csúcstechnológiára is a partnerek. :D

Dragon3k
Dragon3k
2022. aug. 3. 20:29

@Wizzard Szerintem a 11. generáció még gyártásban van és a z690 chipset is 14nm-en készül, így bőven használja saját termékekre még a 14nm-t.

Vissza az oldal tetejére