A Honor tavaly novemberben jelentette be a Magic V okostelefon ráncfelvarrott variánsát, a Magic Vs-t, és már akkor megígérté azt a cég, hogy ezt a mobil globálisan meg lehet majd vásárolni. Szerencsére nem feledkezett meg erről a cég, és most az MWC 2023 keretei között reflektorfénybe került a különleges termék, és az is kiderült, hogy mennyibe fog kerülni.
Mivel a mobilllal igazából már korábban foglalkoztunk, térjünk is rá rögtön arra, hogy mennyibe fog kerülni az európai vásárlóknak a Magic széria legkülönlegesebb tagja, a hajtogatható képernyős Magic Vs. Ezért a készülékért az öreg kontinensen 1600 eurót kell majd leszurkolni, Magyarországon pedig minden bizonnyal még egy kicsit többe fog kerülni, mintha 1:1-ben átváltanánk ezt az összeget forintra.
Ebben az évben előre láthatólag minden korábbinál több okostelefont adnak majd el hajtogatható képernyővel, és a Honor sem szeretne kimaradni ebből a felívelésből, minél több vásárlót érne el. A készülék rendkívül ellenálló, akár 400 ezer hajtást is képes elviselni, ami a duplája az általánosan elfogadott teszteknek. A belső képernyője egyébként 7.9 colos, a külső pedig 6,45 hüvelykes.
Újdonságnak számít a tavalyi bemutatóhoz képest, hogy akkor még az Android 12 futott az eszközön, ma azonban már az Android 13-mal bukkant fel az okostelefon Barcelonában. A Magic UI-nak is a legfrissebb 7.1-es kiadás lesz itt bevetve, ami még egyedi extrákat is biztosítani fog a hajtogathatóság hatékonyabb kiaknázása érdekében.
A készülék a Snapdragon 8+ Gen 1 chipet alkalmazza, szóval nem a legújabb zászlóshajó van benne, de ettől függetlenül garantáltan jó tempóra képes. Itt a kamerára kicsit kevesebb figyelem jutott, 16 megapixeles egység van a képernyőkben, és van egy 50 MPixeles főkamera, egy 50 megapixeles ultraszéles látószögű egység, a sort pedig egy 8 MPixeles kamera zárja 3-szoros optikai zoommal.
A hajtogatható mobiloknál általában a vastagság eléggé nagy hátrány szokott lenni, de a Magic Vs különösen kecses, csak 12,9 milliméter, és a tömege sem több 267 grammnál. Ennek ellenére 5000 milliamperórányi akkumulátort sikerült belesűríteni. Sztereó hangzással és USB 3.1 szabványnak megfelelő, C-típusú USB csatlakozó van rajta. Nagyon sok érdekességet lehetne még elmondani a mobil kapcsán, akinek felkeltette az érdeklődését, az olvashat is róla bővebben a képességeiről abban a hírben, amit a megjelenésekor publikáltunk.