Shop menü

GLOBÁLISAN MEGVÁSÁROLHATÓ LESZ A HAJTOGATHATÓ HONOR MAGIC VS

Végre komoly versenytársat kap a Galaxy Z Fold4, miután eddig különösebb konkurencia nélkül volt elérhető Európában.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Globálisan megvásárolható lesz a hajtogatható Honor Magic Vs

A Honor hatalmas tempót diktál, immáron a második versenyképes hajtogatható mobillal állt elő, és úgy döntött, hogy ezt már nemcsak a hazájában fogja forgalmazni, hanem globálisan is bevetésre küldi. A Magic Vs egy prémium szerkezet lett kiemelkedő anyagminőséggel, erős hardverrel és szoftveres lehetőségek tömkelegével.

„A Honor Magic Vs lesz a legelső hajtogatható zászlóshajónk, amely a határainkon túli piacokon debütál, és biztosak vagyunk benne, hogy hatalmas jelentősége lesz, átalakítva azt, ahogyan az emberek világszerte használják az okostelefonjaikat jelenleg” – mondta George Zhao, a Honor vezérigazgatója.

Az újdonság minden eddigi könyvszerűen összehajtható mobiltelefonnál vékonyabb lett, zárt helyzetben mindössze 12,9 milliméteres.

Széthajtva alig több mind 6 milliméteres a szerkezet, tényleg nagyon kecses a kialakítása, de azért van benne anyag, a tömege nem szerény. 261 grammot nyom a masina, persze csaknem 8 colos nyitott helyzetben, szóval nem feleslegesen súlyos. Amikor ki van nyitva a masina, 160,3 x 141,5 milliméteres felület tárul a felhasználók elé. Ekkora méretben nincs kecsesebb konstrukció, amit büszkén emelt ki a Honor.

Galéria megnyitása

Zárt állapotban nincs légrés a szimmetrikusan kidolgozott oldalak között, ennek köszönhetően is szebb látványt nyújt majd. A burkolat üveggel vagy vegán bőrrel bevont, a keret pedig fém. Kiviteltől függően mintát is kapott a Honor Magic Vs. A zsanér fokozatmentesen nyitható és bármilyen ponton meg lehet állítani. Annak érdekében, hogy tartós legyen a konstrukció, jelentősen sikerült leegyszerűsíteni, a korábbi 92 komponenst mindössze 44-re faragták le a szakemberek. Fizikai sérülés nélkül képes lesz elviselni akár 400 ezer nyitást és zárást a zsanér.

Galéria megnyitása

Több mint 10 évet bírhat a Magic Vs még akkor is, ha legalább 100-szor nyitják ki naponta, ami nyilván egy irreális szám, mivel itt van egy nagy külső kijelző is, ami nagyon sok feladat ellátására ideális. 6,45 colos a kinti képernyő, Full HD+ felbontással szolgál 21:9-es képarány mellett, OLED technológiát használ, 120 Hz-es, natív 10 bites színmélységet támogat, a fényereje pedig elérheti az 1200 nitet is. A belső flexibilis képernyő már 7,9 hüvelykes, nagyobb, mint a Z Fold4 panelje, ez is OLED technológiás, a felbontása 2272 x 1984 képpontos, 90 Hz-es üzemre képes, és 800 nites fényerőt tud elérni HDR10+ minősítés mellett.

Galéria megnyitása

Már a MagicOS 7.0 grafikus felhasználói felülettel jött a Magic Vs, viszont azt is meg kell jegyeznünk, hogy az Android 12 operációs rendszer áll a háttérben. Lehetővé teszi a Honor, hogy tollal is lehessen használni a hajtogatható készüléket, így grafikus feladatoknál is befogható, és lehet precízen rajzolni rajta.

Galéria megnyitása

Az okostelefon kapott egy 16 megapixeles szelfikamerát, ami 1080p minőséget támogat videózás alkalmával. A hátoldalára pedig egy olyan modul került, melynek elsődleges tagja már 54 MPixeles, a Sony IMX800 szenzort (1/1,49 col) használja egyebek mellett lézeres AF segítséggel is megtámogatva. Van egy 50 MPixeles társkamera is a fedélzeten makró támogatással és ultraszéles látószögű optikával, a sort pedig egy mindössze 8 megapixeles képalkotó zárja 3-szoros optikai zoomolást biztosítva.

Galéria megnyitása

A Qualcomm Snapdragon 8 Gen 1 rendszerchipet alkalmazza a masina, szóval egész biztos, hogy a sebességével nem lesz probléma. Itt már a melegedés sem jelent majd gondot, és az energiahatékonyság is rendben lesz. A legolcsóbb kivitelben 8 GB-os lesz az okostelefon, de ezen túl minimum 12 GB RAM-mal lehet számolni, és készül 16 GB-mal ellátott konfiguráció is. A tárhely 256 vagy 512 GB kapacitást fog nyújtani.

Galéria megnyitása

5G-s az újdonság, ez borítékolható már napjainkban, és emllett biztosított a 4G LTE modem is. Van az eszközben Wi-Fi 6 támogatás, valamint Bluetooth 5.2 modullal is szolgál. Adott az A-GPS vevő, és az NFC chip is biztosított, szóval nem lesz akadálya a mobilfizetési szolgáltatások kihasználásának. DSDS módban képes kettő hálózati kártyát kezelni a Honor Magic Vs, dedikált slotok várják a SIM-eket a burkolat alatt.

Galéria megnyitása

Sztereó hangzást nyújt majd a hajtogatható okostelefon, és csak egy C-típusú USB csatlakozót kapott, de ez legalább már USB 3.1 szabványnak megfelelő, szóval nagy sávszélességről tud gondoskodni a jelentősebb méretű fájlok mozgatásakor. Rendelkezik a Magic Vs ujjlenyomat-olvasóval, és ezt a legkézenfekvőbb helyre, az okostelefon oldalára pakolták a szakemberek.

Galéria megnyitása

A tervezőknek a nagyon vékony és aránylag alacsony tömegű szerkezetbe sikerült egy 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátort belezsúfolni, illetve egészen pontosan kettő cella van itt a burkolat alatt, mert a masina mindkét oldalára került egy-egy energiahordozó. Tölteni 66 wattos teljesítménnyel lehet az újdonságot, így a teljesen lemerült helyzetből is képes lesz 100%-os töltöttségi szintet elérni háromnegyed óra leforgása alatt.

Galéria megnyitása

A Honor Magic Vs megvásárolható lesz globálisan, de azt egyelőre nem tudjuk, hogy Kínán kívül mennyibe fog kerülni. A vállalat csak a hazai árait fedte fel egyelőre, és ezek nagyon szépen alakultak a masina képességeihez viszonyítva. A 8/256 GB-os kivitel már 7500 jüanért (413 ezer forint) felmarkolható lesz, 8000 jüanba fog kerülni a 12/256 GB-tal szolgáló vas, és a 12/512 gigásért pedig 9000 jüant (495ezer forint) kell fizetni. Az 16 GB-os Ultimate konfigurációt egyáltalán nem árazta be a vállalat. Kínában már november 30-tól elérhető a készülék, Európába pedig 2023 elején érkezik majd meg.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére