EURÓMILLIÁRDOKAT BUKHAT AZ INTEL ÉS A TSMC A 2024-ES NÉMET KÖLTSÉGVETÉS KÖRÜLI ZŰRZAVAR MIATT

Az összeállított költségvetést az alkotmánybíróság több szempontból is aggályosnak tartotta, éppen ezért újra kell tervezni az egészet, ami akár azzal is járhat, hogy csökken a félvezetőipari beruházásokra fordítható támogatási keret.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. nov. 26. 16:15
Eurómilliárdokat bukhat az Intel és a TSMC a 2024-es német költségvetés körüli zűrzavar miatt

A 2024-es német költségvetés körül finoman szólva sincs minden rendben, ugyanis a korábbi kreatív költségvetési átcsoportosítás, amelynek keretén belül a pandémiás alapból átcsoportosítanának némi összeget a klímavédelemre és ipari fejlesztésekre fordítható alapba, az alkotmánybíróság döntése alapján nem kivitelezhető, ez pedig borítja a jövő évi terveket. A háttérben egyébként a fentebb említett mellett egyéb problémák is megbújnak, ám ezek most hírünk szempontjából nem fontosak.

A helyzet egyebek mellett az Intel és a TSMC számára is probléma, a vállalatok ugyanis jelentős anyagi támogatásra számítanak a német beruházásaik kapcsán, amelyek közül az Intel gyárépítési műveletei már meg is kezdődtek, de a TSMC is szeretne új üzemet felhúzni, ahogy azt korábbi hírünkben megírtuk. A szóban forgó gyárépítések a saját tőkeberuházáson felül két forrásból kaphatnak támogatást: az egyik az idén júliusban elfogadott European Chips Act, ami a félvezetőipari beruházásokat támogatja összesen 22 milliárd euróval; míg a másik az adott térség állami kormányzatának közvetlen támogatása. Mivel utóbbi körül problémák merültek fel, hiszen a 2024-es német költségvetést az eredeti tervek szerint a következő héten kellene jóváhagyniuk a döntéshozóknak, ám a pillanatnyi felfordulás miatt erre valószínűleg nem kerül sor, így a TSMC és az Intel számára felajánlott támogatások kifizetése is bizonytalanná vált.

Galéria megnyitása

Mind a TSMC, mind pedig az Intel több milliárd eurónak megfelelő összeget forgat be a gyárépítésekkel kapcsolatos beruházásokba, amelyeknél a kormányzati támogatásból befolyó összegekre is nagy szükség van, így mindkét fél tudni szeretné, mi lesz végül az odaígért támogatások sorsa. A német kormányzat szeretné, ha a tető alá hozott megállapodásoknak megfelelően történnének a kifizetések, ám ehhez elfogadott 2024-es költségvetésre van szükség, amelyben az Intel, a TSMC és az egyéb félvezetőipari beruházók számára is rendelkezésre állnak a megállapodás szerinti támogatási összegek. Amennyiben az állami támogatás mégsem érkezik meg, vagy a mértéke esetleg csökken, akkor a beruházóknak növelniük kell a tőkeberuházás összegét, vagy egyéb projektektől kell átcsoportosítaniuk a hiányzó összegeket, esetleg további befektetőket kell bevonniuk a folyamatba.

Az aktuális helyzet miatt a német kormányzatnak felül kell vizsgálnia a 2024-es költségvetési tervezetet, gyakorlatilag minden területre kiterjedően, valamint a problémás területek finanszírozására megoldást is kell találni, ez pedig időbe telik. Nincs kizárva, hogy végül csak úgy sikerül megszavazni a végleges 2024-es költségvetést, hogy az az Intel és a TSMC számára megítélt források csökkentésével, vagy akár teljes megvonásukkal is járhat, igaz, utóbbit a jelek szerint mindenképpen szeretnék elkerülni.

Egyelőre tehát meglehetősen bizonytalan a helyzet, ám ha változás áll be, arról természetesen beszámolunk majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Bihus
Bihus
2023. nov. 27. 1:31
#2

Ez mindig hasonlóan szokott történni. Jön a krízishelyzet, és hirtelen megijednek, jaj, hát nem lesz chip az európai autógyártáshoz meg máshoz se.

" - Rövid távon nem tudunk csinálni semmit. Hát akkor hosszú távon fel kell erre készülni, építsünk chipgyárakat, hívjuk ide az Intelt és a TSMC-t egy csomó pénzért! Közben ugyanúgy nem tudunk autót gyártani, de legalább nyugodtan lefekhetünk aludni, meg fogjuk oldani a krízist, ha nem is azonnal."

Eltelik pár hónap, esetleg egy-két év, és közben a helyzet megoldódik, a hiány lecseng:

"- Miért is kéne nekünk ilyen sok pénzt kifizetni az Intelnek meg a TSMC-nek? Hiszen a német munkaerő drága, még a vendégmunkások is, így drága lesz a chip! Nini, közben Kínából már rendelhető! Meg fogja ez érni nekünk?"

"- Gondoljuk át ezt újra, Jürgen!"

Bihus
Bihus
2023. dec. 2. 18:44

@BiroAndras 1. attól még, hogy te nem hiszed, ez így van. A bérköltség mindenben benne van, a víz árában, az áram árában, a szállítás árában, a fejlesztőmérnök bérében, mindenben. Csak a legdrágább chipek készülhetnek fejlett országokban, a többi Taiwan és Kína.

  1. Hogyne lenne köze az autóiparhoz, a német autóipar sok-sok milliárd eurós veszteséget volt kénytelen elszenvedni a chiphiány idején, akkorát, hogy szerintem be se merik vallani. Mostanára kezdett csak visszazökkenni minden a rendes kerékvágásba. Az idetelepülő gyárak éppen ezeken a csíkszélességen mentek volna.
tomchee
tomchee
2023. nov. 27. 0:04
#1

Mindeközben a parlamenti Rodolfó 100 milliárdokat tüntet el a költségvetésből

Magyar alkotmány bíróság: Zzzzzzz

Vissza az oldal tetejére