Miközben a mai napig viták folynak arról tudományos körökben, hogy Niccolò Machiavelli véresen komoly kézikönyvnek, a meglátásait követő despotákat tévútra terelő csapdának, netán szatírának szánta-e fő művét, a hatalom természetéről és az uralkodás szabályairól szóló A fejedelmet, a tény tény marad. A reneszánsz Itália egyik legnagyobb gondolkodója kismillió politikust inspirált, és tézisei kihatottak Európa, sőt, a világ fejlődésére. Miután az Assassin's Creed videojáték szériában fontos szerephez jutó, híres-hírhedt férfiú 1527. június 21-én hunyta le örökre a szemét, halálának évfordulója alkalmából górcső alá vesszük magnum opusának egyes megállapításait, és javasolunk egy, az adott idézethez passzoló játékot.

„Sokféle módon keresheti a nép kegyét az uralkodó, de ezek tárgyuk szerint változván, rendszerbe nem foglalhatók, így hát elhagyom őket.” – szögezi le Firenze jeles szülötte, de az 1968-ban kiadott, ma már böngészőből futtatható címként is kipróbálható Hamurabiban papíron egyszerű a dolgunk. Embereinknek nincsenek nagy igényeik, csupán annyit várnak el tőlünk, hogy ne vesszenek éhen. Ám ezt biztosítani nehezebb feladat, mint hinnénk, mivel azon túl, hogy meg kell találnunk a helyes egyensúlyt a gabona vetőmagként és élelmiszerként való hasznosítása között, a kártevő patkányokkal, illetve a népességnövekedéssel is számolnunk kell. Emiatt megeshet, hogy azzal járunk jól, ha a populáció szinten tartásának érdekében hagyjuk, hogy alattvalóink egy csekély százaléka éhen vesszen. Ám természetesen, ha halmokban tornyosulnak a holttestek, az elégedetlenkedők letaszítanak minket a trónunkról.

„Inkább támadnak az emberek olyan valaki ellen, aki megszerettette magát velük, mint akitől félnek; mert a szeretet olyan egyezség, amelyet az emberek rosszaságból és minden alkalommal, mikor érdekük kívánja, érvénytelennek tekintenek; a félelmet pedig a büntetéstől való rettegés ébren tartja.” – írja Machiavelli a könyörületességről szóló szekcióban. A Tropico 5-ben kamatoztathatjuk ezt a hasznos tudást, hiszen egy banánköztársaság minden hájjal megkent elnökeként bőséges-változatos eszköztár áll rendelkezésünkre az elégedetlenek gerincének megtöréséhez. Kényszermunkatábornak is beillő börtön, állami propaganda és más nyalánkságok: kizárólag rajtunk áll, hogy milyen piszkos trükkel élünk. Persze, azt sem szabad felednünk, hogy a túlzásba vitt kegyetlenkedés visszaüthet, ezért egy szintén ebből a fejezetből vett intelmet megfogadva el kell érnünk, hogy az általunk megformált vezetőt „csak annyira féljék, hogy a szeretet hiánya gyűlöletnek ne legyen okozója”.

„A bölcs uralkodó tehát ne legyen szótartó, ha ez a magatartás kárára válik, s ha az okok, melyek miatt ígéretet tett, megszűntek.” – hangzik egy másik, cinikusnak tűnő javaslat. Holott, a Fable harmadik részével játszva rájöhetünk, hogy egy népe jólétét előtérbe helyező koronás főnek néha lazán kell kezelnie az esküjét. Elvégre, bár azért lázadunk fel testvérünk, a zsarnok Logan ellen, hogy véget vessünk rémuralmának, hamar kiderül, hogy a férfit nem szadista kéjvágy, hanem a legtisztább kétségbeesés motiválta, mivel Albiont egy rettenetes kreatúra fenyegeti. Ergo, nincs kizárva, hogy az oltalmunk alatt állók megvédését szavatoló, gigászi summa összegyűjtése során kénytelenek vagyunk bukott rokonunknál is nagyobb gaztetteket elkövetni a közjóért.

„A fejedelemnek ügyelnie kell, hogy megfelelő minisztereket állítson maga mellé: ezek vagy jók, vagy rosszak, az uralkodó bölcsessége szerint. A fejedelem eszes voltát elsősorban az dicséri, kik vannak körülötte; és ha ezek alkalmasak és hűségesek, mindig bölcsnek tarthatjuk a fejedelmet, hiszen ki tudta ismerni őket és meg tudta tartani hűségüket.” – állítja Machiavelli és többé-kevésbé a Crusader Kings 2 is erre épül. A Paradox kiváló grand strategy-jében ugyanis a más országokkal való kapcsolattartás mellett a főurakkal való kapcsolattartást sem hanyagolhatjuk el, mert egyedül ha akarjuk, sem tudjuk vezetni a birodalmunkat. Hű és eszes tanácsadók nélkül így okvetlenül elveszünk.

„Tudnunk kell tehát, hogy kétféle módszer van a küzdelemben: az egyik a törvényekkel, a másik az erőszakkal. Emberi tulajdonság az egyik, állati sajátság a másik. Mivel azonban az egyikkel némelykor nem boldogulsz, a másikhoz kell folyamodnod. Ezért a fejedelemnek tudnia kell használni a benne rejlő embert és állatot. „ – áll az adott szó megtartásáról szóló értekezésben. A rómaiak kivonulása utáni, de a normannok érkezése előtti Brit szigeteken játszódó Total War: Thrones of Britannia bőséges terepet ad arra, hogy diplomataként és hadvezérként is megmérettessük magunk. Ennek oka, hogy az esetek javában a túléléshez meg kell találnunk az egészséges egyensúlyt a háborúk és a paktumok között. Mert, ha túlságosan is fegyvereseinkre támaszkodunk, anyagi végromlásba dönthetjük magunk, ám tisztes haderő nélkül aligha látja a többi király szükségét annak, hogy leüljön velünk tárgyalni.

„Jól alkalmazott kegyetlenségnek nevezzük azt – ha rosszról egyáltalában jót mondani lehet –, amire hirtelen, a körülmények kényszerítésére kerül sor, s amit nem kitartóan alkalmaznak, idővel pedig a lehető legnagyobb mértékben az alattvalók érdekeire fordítják.” – szól az elsőre kissé vérlázítónak tűnő definíció. Holott a Frostpunk-ban megeshet, hogy épp azzal jutunk előrébb, hogy fittyet hányunk az alapvető erkölcsi parancsokra és egy elsőre ördöginek tűnő lépéssel biztosítjuk, hogy kerül amibe kerül, de a fagyos pusztaságban biztos halálra ítélt embereink ne fagyjanak meg.

Zárásképpen azt is ajánlott tudomásul vennünk, hogy „A fejedelem még az erények barátjának is kell, hogy mutatkozzék, ki kell tüntetnie mindazokat, akik valamiben kiválóak. Polgárait arra kell buzdítania, hogy mindennapi munkájukat ne hanyagolják el, a kereskedést, a földművelést és minden más foglalatosságot; s hogy tulajdona csinosításától senki el ne tekintsen attól való ijedelmében, hogy elveszítheti, s az adóktól való félelmében ne kezdjen kalmárkodni; ellenkezőleg, jutalomról kell gondoskodnia azok számára, akik ilyesfajta dolgokkal foglalkoznak, s mindazok számára, akik bármely módon városát vagy országát gyarapítják.” Ennek az igazolására keresve sem találni jobb példát a Fallout Shelternél. Ha megbecsüljük atombunkerünk lakóit, és gondoskodunk arról, hogy elégedettek legyenek, akkor az érintettek hallatlan lelkesedéssel dolgoznak. Míg ha elhanyagoljuk a kötelezettségeinket és nyomortanyává züllesztjük a ránk bízott menedéket, garantálható a sanyarú vég – főleg, ha Survival móddal tesszük magunk próbára.

Ezzel cikkünk végére értünk. Reméljük, hogy sikerült adnunk pár tippet az uralkodni vágyóknak. Amennyiben ti is javasolnátok hasonló címeket, kérjük, osszátok meg velünk gondolataitokat a hozzászólásokközött!

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére