1. oldal
Amikor a felvilágosodás nézeteit valló Johann Friedrich Struensee 1768-ban összebarátkozott az idegbajos viselkedését kontrollálni képtelen, botrányos életvitelű VII. Keresztéllyel, aki megnyerő modora miatt udvari titkárává és személyi orvosává nevezte ki, a férfi tudta, hogy egy soha vissza nem térő alkalom hullott az ölébe. A kormányzás nyűgjei helyett inkább a kuplerájok vidám zsibongását kedvelő, hallucinációktól és kényszerképzetektől szenvedő, kormányzásra alkalmatlan dán uralkodó ugyanis már a kezdetek kezdetén megbízott benne, és mivel a doktor a későbbiekben is azon volt hogy megszolgálja ezt a kegyet, hamarosan lényegében régensként irányíthatta az országot.
Struensee azonban nem arra használta fel példa nélküli hatalmát, hogy saját vagyonát gyarapítsa, vagy, hogy pazar jólétben éljen, hanem elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, de modernizálni fogja, egyben a köznép számára élhetőbbé teszi Dániát és jóformán minden szabad percét rendeletek kiötlésével töltötte. Elszántságát semmi sem mutathatja jobban, mint, hogy 1770. december 18-a és 1772.január 16-a között nem kevesebb, mint 1069 törvényt vetett papírra. Ezek amellett, hogy drasztikusan korlátozták a nemesek privilégiumait, a robotmunka megnyirbálásával jócskán javítottak a parasztok élethelyzetén. Ráadásul Struensee egyetlen tollvonással betiltotta a kínvallatást, bírói engedélyhez kötötte a házkutatást, beszüntette a dán gyarmatokon a rabszolga-kereskedelmet, és azzal az indokkal, hogy a szabad véleménynyilvánítás az államnak is hasznot hajt, mert egyedül viták útján valósulhat meg érdemi, a vitás ügyeket tisztázását elősegítő diskurzus, eltörölte a cenzúrát.
A férfi nem is lehetett volna elégedettebb, mivel teljes joggal hihette, hogy előremozdította Dánia fejlődését, sőt, az udvarnál töltött évek során a férje által nyilvánosan gúnyolt és megvetett Karolina Matilda szerelmét is sikerült elnyernie. A diplomáciában járatlan orvos azonban nem vette figyelembe, hogy cselekedeteivel sérti az arisztokrácia tagjainak előjogait, akiket veszteségeik miatt a legkevésbé sem hozott lázba, hogy hazájuk távlatilag miféle prosperáló jövő elé néz. Ezért összeesküvést szőttek ellene, majd 1772. január 17-én, egy báli mulatság után letartóztatták. Bár az orvos bízott abban, hogy be tudja bizonyítani ártatlanságát, az egészen 1772. június 25-ig elhúzódó kirakatper során a vésztörvényszék bírái bűnösnek találták, és mert egyebek mellett felségsértéssel és hatalommal való visszaéléssel is vádolták, végzetét nem kerülhette el. A nagy reformert végül három kurta nappal az ítélet kihirdetése után elrettentő példaképpen bestiálisan kivégezték. Előbb a jobb kezét vágták le, majd lefejezték, végül végső megaláztatásként élettelen testét kerékbe törték és felnégyelték.
Ahogy ez a példa is ékesen szemlélteti, a politika mezején pusztán a szándék nem sokat számít, elvégre ha nincsenek titkos aduászaink, netán szövetségeseink, vagy bírunk akkora tekintéllyel, hogy a puszta szavunk törvény, csak ideig-óráig maradhatunk hatalmon. Sajnos azonban a stratégiai címek javából hiányzik az emberi tényező, és ha mégis modellezik a reakciókat, többnyire ilyenkor kizárólag végletekben sikerül a készítőknek gondolkozniuk. Azaz, a dolgok vagy a megszokott mederben csordogálnak, vagy kapát-kaszát ragadó parasztlázadók, áruló nemesek, illetve egy semmitől sem visszariadó ellenséges sereg katonái próbálják meg a vérünkkel vörösre festeni az eget.
Szerencsére, a Crusader Kings II kivételnek tekinthető, mivel a Paradox munkája gyümölcsének központjában a tekintély és az érdekek állnak. Így egy világbirodalom fejeként kell tanulnunk úgy manőverezni az intrikák és áskálódások mocsarában, hogy vazallusaink elégedettek legyenek, vagy legalábbis, ne dühöngjenek, háborúink mellett minél több és jobb ok szóljon, és arra sem árt törekednünk, hogy az általunk vezetett dinasztia tagjait élményeik hatására ne részeg, kapzsi, amorális disznókká, hanem példamutató jellemekké formálják. Ugyanakkor, a való élethez hasonlóan, ezek csupán irányelvek, hiszen, miután a kategória legtöbb képviselőjével ellentétben nincs valódi végcél, bármilyen stratégiát kipróbálhatunk és ha regnálásunk végén kellően magas pontszámot kapunk, elmondhatjuk magunkról, hogy a helyes úton jártunk. Emiatt, ha vállaljuk kezünk bepiszkolásának kockázatát, időről időre a személyes hasznunkért elfeledkezhetünk a közjóról, és könnyedén megeshet, hogy amennyiben jól keverjük a lapokat, és a megfelelő embereket vonjuk be a terveinkbe, a legnagyobb aljasságból is megerősödve keveredünk ki, sőt mi több, új csodálókat szerzünk magunknak.
Közel korlátlan szabadságot kapunk tehát, és mert nincs jó és rossz, egyedül rajtunk áll, hogy hogyan élünk az ölünkbe hulló lehetőségekkel, vagy, hogy a realitások figyelembe vételével, esetleg ignorálásával miképpen alakítjuk a jövőnk. Persze, ez azzal is jár, hogy nincs kit hibáztatni: ha mohóságunk, vagy erélytelen fellépésünk miatt megbukunk, végig mardossa a belsőnket az érzés, hogy mi és csakis mi felelünk balsorsunkért, ám épp emiatt nincs is édesebb a kivívott diadalnál.
Ha pedig ezekhez azt is hozzávesszük, hogy okosan osztott címekkel, szívességekkel, orgyilkosságokkal, összeesküvésekkel és hasonló fortélyokkal is színesíthetjük unalmasnak amúgy sem nevezhető napjainkat, megállapíthatjuk, hogy a készítők a műfaj egyik folyamatosan épülő-szépülő etalonját hozták tető alá 2012 elején. A rendkívül összetett, komoly figyelmet igénylő széria rajongóinak minden okuk meg van az örömre, mivel a legújabb kiegészítőnek hála, immár Kínával is felvehetjük a kapcsolatot.
Lássuk hát, hogy miképpen is sikerült a keleti kaland!
2. oldal
Miután a bővítmény leglényegesebb újítása az, hogy immár a mesés kelet megannyi csodát rejtő, hatalmas birodalma is színesíti a helyzetüktől függően a puszta megmaradásért, vagy dicsőségért küzdő országok palettáját, a többség alighanem ezzel az opcióval kezdi az ismerkedést. Lényeges, hogy kissé illúzióromboló módon a nagyhatalom ténylegesen nincs a térképen, ezért induláskor nem dönthetünk úgy, hogy kínai császárként lépünk a tettek mezejére. Ezen kívül azt is el kell fogadnunk, hogy bár beállíthatjuk, hogy a távolság ne játsszon szerepet a kapcsolatfelvétel során, még így is inkább a térkép keleti részén lévő nációkat érinti a jáde sárkány színre lépése. Azaz, ha Anglia, vagy Franciaország trónjáról próbálunk meg egyezkedni, és nincs az érintett területeken befolyásunk, akkor sem áll az összes praktika a rendelkezésünkre, ha könnyített feltételekkel játszunk.
Amennyiben viszont elég közel vagyunk ahhoz, hogy zökkenőmentesek legyenek a tárgyalások, megpróbálhatunk baráti viszonyba kerülni, vagy szövetséget kötni a Menny Fiával. Ahhoz, hogy elnyerjük a bizalmát, értelemszerűen nem elég, ha szavakban nyilvánítjuk ki nagyrabecsülésünk, hanem aktívan tennünk kell azért, hogy lekenyerezhessük, ám ha újdonsült cimboránk megbízik bennünk, akkor mi is előhozakodhatunk a kérésünkkel. Ez a játék nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy különféle ajándékokkal érhetünk el sikert, melyekért hasznos szívességekre beváltható pontokat kapunk. A választék mindkét oldalon meglehetősen bő. Pénz és lovak mellett a saját tábornokainkat és orvosainkat, sőt ha úgy látjuk jónak, rokonainkat is felajánlhatjuk, akikből eunuch, vagy ágyas lesz, vagy megalázkodhatunk a nagyúr előtt. Cserébe erős bónuszokat adó relikviákat, hadmérnököket, vagy bürokratákat kaphatunk tőle és ha a leghűségesebb hívének tart minket, akkor megkérhetjük, hogy zúdítsa rá haragját az egyik ellenlábasunkra, akit katonái jó eséllyel azelőtt eltörölnek a föld színéről, hogy irgalomért esedezhetne. Mivel a viszont-ajándékok igencsak hasznosak, felmerülhet bennünk, hogy feladjuk a függetlenségünket. Ilyenkor egy havi garantált pontösszeg a jussunk és mi magunk is toborozhatunk kínai katonákat, de adót kell fizetnünk és megbecsültségünk is megsínyli a dolgot – elvégre akárhogy is nézzük, hiába vagyunk technikailag urak, szolgává alacsonyodunk le.
Ahogy látható, a rendszer papíron nem túl bonyolult, ám nem árt figyelnünk pár, az összképet jócskán árnyaló játékelemre. Ezek közül a legfontosabb az, hogy bármit is tartsanak róla az alattvalói, a császár is csupán egy ember, és mint ilyen, az érzelmei erősen befolyásolják. Ergo, az összes koronás fő saját ízlésvilággal bír és kedvel, illetve megvet valamit. Ez többnyire egy kultúra, de néha egy ajándéktípus, vagy egy vallás, emiatt könnyen megeshet, hogy hiába mutatjuk a jobbik arcunk, az előítéletek erősebbek a tényeknél. Másrészt, Kína gazdasága és külpolitikája folyton változik. Terjeszkedő és bezárkózó szakaszok váltják egymást, és az sem ritka, hogy pár, bőséges-békés esztendőt elképesztő nélkülözéssel, vagy ragályokkal és harcokkal teli gyászkorszak követ, ami minket is érint, mert amellett, hogy a csinos bevételt termelő selyemút egy huncut aranyat sem hoz a konyhára, még külhoni harcosokkal sem tudjuk megerősíteni a seregünk. Végül, azt is jó tudnunk, hogy a nekünk juttatott kegy egy adott dinasztiához köthető, ezért, ha az uralkodóház megbukik, ismét a startkockán találjuk magunk és újra teljes erőbedobással kell tennünk azért, hogy kapcsolatunk a régi fényében tündököljön. Némi öröm viszont az ürömben, hogy ilyenkor feloldanak minket a hűségeskünk alól, és ha meguntuk, hogy másvalaki kincstárát tömjük, nem kell újra fejet hajtanunk.
A diplomaták tehát maximálisan elégedettek lehetnek és szerencsére a hadvezérek sem maradnak hoppon, mivel ha elég erősnek érzik magukat, Kína nem túl gyakori terjeszkedésének visszaverése mellett háromféle módon is bizonyíthatják a rátermettségüket. A legkönnyebb, ám távolról sem veszélytelen opció a fosztogatás. Ezzel iszonytató összegeket kereshetünk, ráadásul ha szerencsénk van, misztikus ereklyéket, különösen tehetséges foglyokat, vagy éppen, nem kevés presztízst is bezsebelhetünk, de természetesen a megtorlás végig Damoklész kardjaként lebeg a fejünk fölött. Emellett ha nem vagyunk a szavak emberei, erővel kényszeríthetjük a bezárkózó Kínát arra, hogy újra megnyissa kapuit. Végül, amennyiben felkészültnek érezzük magunk, megkísérelhetjük elfoglalni a trónt, ám mert ezt egy kissé furcsa tervezői döntés miatt egyedül akkor tehetjük meg, ha arrafelé jól mennek a dolgok. És mivel értelemszerűen a több tízmillió ember lakta birodalom iszonytató katonai potenciállal bír, ez a vállalkozás még egy tekintélyes sereggel is az öngyilkosság egy rendkívül költséges, de annál látványosabb formája. Ám ha győzünk, legkevesebb kereken kétszáz esztendőig a mi dinasztiánk dicsőségét zengik majd a krónikák, arról nem is beszélve, hogy a legmerészebb álmainkon is túltevő vagyont és kincseket szerezhetünk.
3. oldal
A Jade Dragon tehát annak ellenére, hogy Kína meglehetősen hangulatgyilkos módon nincs rajta a térképen, egy új, izgalmas ízzel fűszerezi meg az amúgy is parádés receptet. Azonban, ha nem egy keleti dinasztia hatalmának megalapozásával akarjuk beírni a nevünk a történelemkönyvek lapjaira, vagy tervezzük, hogy arrafelé terjeszkedjünk, akkor szomorúan vehetjük tudomásul, hogy jóformán semmi okunk sincs arra, hogy megvegyük a bővítményt.
Hiszen, bár kisebb-nagyobb apróságok mellett kapunk pár új casus bellit, és így végre akár fogságba esett szeretteink megmentéséért is indíthatunk háborút, ez egyszerűen nem ér meg tizenöt eurót. Ezért, mielőtt beruháznánk az új DLC-be gondoljuk át, hogy melyik területet szeretjük a legjobban, és ha az túlságosan is messze esik a császár befolyási övezetétől, inkább költsük másra nehezen megkeresett pénzünket. Amennyiben viszont a Menny Fiának szomszédságában akarjuk megmérettetni magunk, egy percig se habozzunk a vásárlással.
