Az elmúlt héten küldte ki a Galaxy Fold okostelefon első példányait tesztelésre a Samsung, és többen is arról számoltak be, hogy az eszköz különböző módokon, 1-2 nap alatt meghibásodott. A probléma forrása minden esetben a megjelenítő volt. Egy ideig úgy tűnt, hogy a Samsungot ez nem tartja majd vissza abban, hogy elkezdje a tervezett időben a forgalmazást, de most fordult a kocka. A dél-koreai alakulat a belső vizsgálatokat követően már úgy látja, hogy el kell tolni a startot.

A Galaxy Fold egy nagy jelentőséggel bíró okostelefon, hiszen ez a világon az első olyan hajtogatható megoldás, ami igazán nagy mennyiségben kerülhet a boltok polcaira. A Samsung sokáig készült a bemutatóra, de a jelek szerint ez sem volt elegendő ahhoz, hogy egy ténylegesen problémamentes mobil szülessen. A szerkezet kapcsán a múlt héten számoltunk be arról, hogy változatos hibák produkálása mellett képes meghibásodni nagyon rövid idő alatt. Voltak olyan tesztelők, akiknél egyetlen napot követően problémás lett a Galaxy Fold, és a beszámolók között vannak, akiknél pixelhibák jelentek meg, akadnak akiknek a kijelző egy része teljesen tönkrement, és vannak, akik arról számoltak be, hogy elkezdett felválni egy olyan réteg a kijelzőn, aminek nem lenne szabad feljönnie, mert a panel részét képezi.

Galéria megnyitása

A Galaxy Fold április 24 és 26 között került volna bevetésre a világ több kiemelt országában, így például Kínában, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban, de a jelek szerint ezt az időpontot a Samsung nem tudja tartani. Egy ideig úgy tűnt, hogy a cég szerint nem nagy a baj a probléma a kijelzőkkel, mert a vállalat szerint csak néhány korai eszközt érintett a minőségi probléma, de mostanra átértékelte a dolgot. A vállalat egy hivatalos közleményben mondta, hogy miért van szükség a halasztásra.

A Samsung azért hozta meg ezt a nehéz döntést, mert a visszajelzések kiértékelése érdekében részletesebb belső vizsgálatot kell kezdeményeznie. A vállalat mindenképpen el akarja érni, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt legyen képes biztosítani. A dél-koreai alakulat minden bizonnyal mostanra felismerte, hogy néhány problémát meg kell oldani, mielőtt ez a teljesen új kategóriát nyitó okostelefon a boltokba kerül. (És egyébként is olyan negatív reklámot kapott a napokban, amit követően nem lett volna szerencsés minden gondolkodás nélkül megtartani a rajtot.) A közlemény szerint közelebbről meg kell vizsgálni a zsanérokat, és meg kell erősíteni a kijelző védelmét a megfelelő részeken. Továbbá jobban fel kell hívnia a figyelmet a cégnek arra, hogy a megjelenítőn található védőréteget szigorúan tilos eltávolítani, piszkálni, mert az a kijelző meghibásodásához vezethet.

Hogy mikor kerül így a boltokba a Samsung Galaxy Fold? Nos, ezt nagyon nehéz megmondani, mert a Samsung hivatalos tájékoztatója nem az új megjelenési dátumról. Az biztos, hogy áprilisban már nem fog hozzájutni a nagyközönség, de a vállalat tervei szerint a következő hetekben mindenképpen a boltokba kerülhet a rendkívül különleges okostelefon. Annak függvényében, hogy mennyire lesznek nehezen orvosolhatóak a készülék problémái, még az sem lenne teljesen meglepő, ha nyárra csúszna a rajt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2019. ápr. 24. 1:03
#3

Toldoznak Fold-oznak még rajta. Máskülönben banális állatság ilyesmit kitalálni. Már az emberek is meghülyültek, azt se tudják mit és miért akarnak, a gyártók nem különben. Ha már ennyire a nagy kijelzőre vágynak az utcán is, akkor kapjanak a hátukra egy tévét. Nem értem mire nem elég házon kívül egy normál telefonméret.

FELULET
FELULET
2019. ápr. 25. 8:26

Hát na, ez kell az autista hülye gyerekeknek. Ha már a candy crush meg a pugbg mobil már nem elég, akkor hajtogathatják a telójukat mint1 hülye gyerek a buszon.

Olcsó (jah nem) játék hülye gyerekeknek...

Humbuk
Humbuk
2019. ápr. 23. 20:11
#2

A vicc az egészben az, hogy valószínűleg a raktárak már tele vannak ezekkel az eszközökkel. Gondolom most azon megy a matekolás, hogyan is lehetne a készterméket úgy módosítani, hogy az a néhány 100000 telefon ne jöjjön vissza azonnal.

Én annak az embernek a helyében nem lennék, aki ezt az egészet kitalálta. (Nem vagyok ellene a technológiai fejlődésnek, de pont egy olyan érzékeny eszközre támaszkodni, mint a kijelző...) Véleményem szerint nem tudnak vele semmi olyat csinálni, ami drasztikusan meghosszabítja ennek az élettartamát.

BiroAndras
BiroAndras
2019. ápr. 24. 15:11

A prototípusok elvileg 200 ezer nyitás-csukás ciklust kibírtak. Nem ezzel van a gond, hanem vagy a gyártósor hibás, vagy a tényleges használatnál olyan hatások érik a készüléket, amire a mérnökök nem gondoltak. Majd megvizsgálják és kijavítják.

j.panzer
j.panzer
2019. ápr. 23. 20:01
#1

Én tényleg csak azt nem értem, hogy ezeket valós körülmények között nem tesztelik?
Csak laborban, vagy mi?

FELULET
FELULET
2019. ápr. 24. 15:28

Hat jah, legit elgondolás, lehet úgy voltak vele a paraszt úgyse nyitja ki annyiszor, meg hát így is épphogy kijönnek az árból(LMAO), így inkább kicserélték valami kínai vacakra, azt azé esik szét.

(Vagy inkább szarul rakták össze a tesztet.)

Vissza az oldal tetejére