A videokártyák szegmensében nagyon sokáig rontotta a termékek elérhetőségét a chiphiány, ugyanis sokkal több videokártyára lett volna igény, mint amennyit az egyes gyártók el tudtak készíteni. Ennek eredményeként sokszor fordult elő az, hogy egy adott videokártya megjelent egy kereskedő kínálatában, ahonnan percek alatt el is tűnt, az utánpótlás érkezése pedig bizonytalan volt, csak úgy, ahogy az ár is.
Egyre több jel utal viszont arra, hogy kezd javulni a különböző termékek elérhetősége a piacon: a legutóbbi elemzői beszámoló szerint a PC komponensekből 29%-kal, a szórakoztatóelektronikai termékekből pedig 55%-kal nagyobb raktárkészlet áll rendelkezésre, mint a pandémiát megelőző időszakban. Igaz, hogy ez az elemzés főként az Amerikai Egyesült Államok piacára érvényes, de az aktuális jelek szerint egyéb térségekben is hasonló trend mutatkozik, azaz kezdenek hízni a raktárkészletek.
Ezt alá is támasztja a piaci körkép, amely alapján az Európai Unióban – például Franciaországban, Portugáliában és Németországban – egyre több videokártya van raktáron az egyes viszonteladóknál, így egyre könnyebb ezekhez hozzájutni. Ugyanezt láthatjuk az Amerikai Egyesült Államokban is: a felkerülő új termékek nem fogynak el percek alatt, sokkal tovább elérhetőek, mint eddig.
Hogy mi okozza a javulást? Alighanem kezdenek beérni azon törekvések gyümölcsei, amelyek a gyártókapacitás növelését és az ellátási lánc erősítését célozták, valamint az is rengeteget segített, hogy a kriptovaluták szegmensében igen komoly árfolyam-esés következett be az elmúlt hetekben. Utóbbinak köszönhetően kitolódott a kriptovaluta-bányászat megtérülési ideje, ennek köszönhetően kevesebb videokártyát vásárolnak a farmépítők, ám ez a helyzet könnyen változhat, ha ismét masszív árfolyam-emelkedés következik be. Egyébként a chartokat nézve javulás jelei mutatkoznak, de az egyelőre kérdés, mit hoz majd a jövő.
Fontos adalék lehet az is, hogy a videokártya-alapú kriptovaluta-bányászat egyik legnépszerűbb kriptovalutája, az Ether hamarosan más modellt vált, így az Ethereum hálózat a Proof-of-Work helyett a Proof-of-Stake koncepciót alkalmazza, vagyis nem lesz szükség nagy számítási teljesítményre. Ettől még egyéb olyan kriptovaluták bányászata fellendülhet, amelyek szintén jól bányászhatóak videokártya-alapon, de ez már egy másik kérdés.
Az árak egyelőre nem igazán követik a javuló termék-elérhetőséget, igaz, lényegében drágább is lett a videokártyák gyártása, ugyanis a TSMC emelte a szilíciumostyák előállításának árát, valamint az egyes komponensek is többe kerülnek, részben a chiphiány és az alapanyag-hiány negatív hatásai miatt. Amennyiben vásárlói oldalról továbbra sem élénkül a kereslet, a raktárkészletek pedig tovább híznak, előbb-utóbb árcsökkenésnek kell következnie, hogy a felhalmozott készleteket értékesíthessék a disztribútorok, ez pedig előbb-utóbb a kiskereskedelmi árakra is hatással lesz.
Az AMD és az Nvidia új videokártyái egyébként majd csak később érkeznek, így a jelenlegi kínálat még sokáig meghatározó lesz a piacon. Az érkező Intel videokártyák persze kicsit megkavarhatják az állóvizet, amennyiben jó ár/teljesítmény aránnyal rendelkeznek, ez valamilyen szinten ugyancsak hatással lehet az árak alakulására. Kíváncsian várjuk, mit hoz a közeljövő.
































