A COVID-19 ELŐTTI SZINT FÖLÉ HÍZTAK A RAKTÁRKÉSZLETEK A PC- ÉS A SZÓRAKOZTATÓELEKTRONIKAI SZEGMENSBEN

A beszámoló az amerikai piac alakulását veszi górcső alá, de remélhetőleg más térségekben is hasonló folyamatokra lehet számítani. Az árak alakulása majd úgyis megmutatja, milyen folyamatok zajlanak a háttérben.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2022. febr. 4. 10:40
A COVID-19 előtti szint fölé híztak a raktárkészletek a PC- és a szórakoztatóelektronikai szegmensben

A pandémia kezdetét követően igen komoly problémák keletkeztek a különböző iparágakban. A kiváltó ok részben az volt, hogy a pandémia miatt sok üzemnek le kellett állnia, majd a home office bevezetésével megnőtt a kereslet bizonyos termékek iránt, ezzel egy időben pedig az adatközpontok szegmense felől is nőttek a rendelések, hiszen bővíteni kezdték az infrastruktúrát a munkafolyamatok növekvő számítási igényei miatt. Később az autóipari szereplők felől is fokozódtak a rendelések, valamint a szórakoztatóelektronikai termékekre iránt is egyre nagyobb kereslet mutatkozott, hiszen a korlátozások miatt többnyire a négy fal között kellett megoldani a kikapcsolódást.

Az elmúlt két esztendő folyamán hol picit javult, hol pedig romlott a helyzet, igazi hullámvasút volt, de nagy általánosságban a magas árak és a csekély mennyiségben forgalomba kerülő termékek határozták meg a piac alakulását. Ehhez hozzá jött még az is, hogy a kriptovaluta-bányászat ismét fellendült, a Bitcoin árfolyama sosem látott magasságokba emelkedett, így a különböző hardverek, de főként a videokártyák iránt nőtt a kereslet, ez pedig az árakban is megmutatkozott.

Azóta a Bitcoin, és vele együtt a többi kriptovaluta is bicegni kezdett, sokat estek az árfolyamok, ami a kriptovaluta-bányászat nyereségességét veszélyezteti, ez pedig a videokártyák árán és elérhetőségén is tetten érhető: elkezdett valamelyest javulni a helyzet. Az alábbi ábra az amerikai raktárkészletek alakulását mutatja:

Galéria megnyitása

Az Atredies Management befektetővállalat egyik munkatársa, Gavin Barker nemrégiben jó hírekről számolt be, ugyanis a piaci elemzések alapján emelkedőben vannak a PC piaci és a szórakoztatóelektronikai piaci terméke raktérkészletei: ezek most a pandémia előtti szintet is felülmúlják. A PC piac esetében 29%-kal magasabb értékek látszanak, míg a szórakoztatóelektronikai szegmensben 55%-kal haladják meg a raktárkészletek a pandémia előtti szintet. Ezzel együtt persze még mindig vannak olyan iparágak is, amelyek küszködnek az alacsony raktárkészletek és az ebből fakadó rossz termékelérhetőség miatt.

Az aktuális kép alapján úgy tűnik, a legsürgősebb konzumerpiaci igényeket sikerült kielégíteni, ám van egy olyan felhasználói réteg, amely ugyan szeretne új hardvereket és termékeket vásárolni, de nem a jelenlegi magas árakon. A vállalatok a jelek szerint tehát raktárkészlet-növelésbe kezdtek, ami a kereslet terén jelentkező egyes kiugrásokat jobban tudják majd kezelni, viszont ez azt is jelenti, hogy a termékek elérhetősége és árazása javulhat, ami mindenképpen jó hír a felhasználók számára. Az elmúlt két esztendő folyamán a vállalatok rekord profitot zsebelhettek be, ám lehet, hogy rövidesen fordul a kocka és végre kedvezőbb helyzet alakul ki a piacon a vásárlók számára.

Érdekes lesz látni, hogyan alakulnak majd a következő hónapok, illetve azt is, hogyan alakulnak a raktárkészletek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
hcsa
hcsa
2022. febr. 4. 13:23
#6

A rossz hír, hogy az árak nem nagyon fognak csökkenni, mégpedig ezért: https://kiszamolo.hu/a-kovetkezo-feladatod/

Akármit árulnak a cégek vagy kereskedők (ház/lakás, hardver, stb.) jobban megéri nekik kivárni, hogy az inflációkövető fizetésemelések plusz az állami pénzszórás felvigye az egyszeri vásárló nettó átlagkeresetét arra a szintre, ahol ezek az árak már elfogadhatónak tűnnek. Icipici hazánkban ezt ~600k környékére tenném, persze hogy mikor jön el már más kérdés. (Jelenleg a nettó átlagkereset 280k környékén van.)

bartosmarcell
bartosmarcell
2022. febr. 4. 14:03

@PARASZT + azt is bukják hogy új árut vegyenek a régi árán. Ami sokkal nagyobb bukó mint bármi más

hunspirit
hunspirit
2022. febr. 4. 13:11
#5

Egyre több országban elkezdték feloldani az összes korlátozást egyből lett raktárkészlet. Biztos véletlen.

punchman
punchman
2022. febr. 6. 22:14

@hunspirit

Nem véletlen, de nem is következmény. Milyen korlátozást? Attól hogy te nem mehettél moziba, vagy étterembe, a hajók nem álltak meg. Súlyos hiba volt kihagyni a kereslet/kínálatot a képletből.

cathaia
cathaia
2022. febr. 4. 12:32
#4

Akkor fillérekért veszek RX 7800XT-t ősszel!

cathaia
cathaia
2022. febr. 4. 12:44

@thestock Na jó a szállitást kifizetem hogy ne sirjon a szájuk:DD

R3LaX123
R3LaX123
2022. febr. 4. 12:07
#3

Tehát eddig a készlethiány miatt volt minden 2-3-4x-es áron. Ez azt jelenti, hogy a következő napokban az árak alsóhangon is feleződni fognak.

Miket gondolok én....

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. febr. 7. 11:55

@punchman Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy nem nagyon lesz nekik szívás. Bőven lehúzták már a vásárlókat,hogy még ,ha számunkra hatalmas csökkentést vinnének is végbe, akkor is lesz rajta némi apró és ,majd mi is azt hisszük ez volt az év üzlete vagy nem,de legalább elfogadhatóbb áron jutunk hozzá. Ez van.

Enno
Enno
2022. febr. 4. 11:23
#2

"Az árak alakulása majd úgyis megmutatja, milyen folyamatok zajlanak a háttérben. "  Nyerészkedés és a piaci helyzet kihasználása :D semmi más.

jaszy.peti
jaszy.peti
2022. febr. 4. 11:13
#1

Aham, szóval van készlet és minden IS, csak eladni nem adják el, mert szakítani akarnak rajta...

Vissza az oldal tetejére