A loot boxok, avagy a szerencseládák elterjedése számtalan problémát okozott már a játékiparban. Az egész rendszer az emberi agy pszichológiai trükkök alkalmazásán keresztüli kijátszására alapul, melynek lényege, hogy a lehető legtöbb pénzt facsarja ki a felhasználóból, akár anélkül is, hogy a vásárló észrevenné, hogy átverik. Erről, a játékipart elkorcsosító jelenségről itt írtunk korábban. 

A Star Wars Battlefront 2 esetében az EA volt az, amelyik annyira átesett a ló túloldalára a loot boxokkal, hogy az egész világ felfigyelt erre a kizsákmányoló gyakorlatra. Van azonban az EA-nek több más sorozata is, ami ugyanilyen piszkos módon működik, konkrét előnyt kínálva a játékosoknak. Ez a FIFA Ultimate Team, ahol a játékos maga állíthatja össze a kedvenc csapatának tagjait, igaz csak akkor, ha megvan az adott játékos, amit keres. És hogyan szerezhető meg egy adott játékos? Sok száz óra kitartással vagy gyorsított módon loot boxok vásárlásával. 

A mostani eset egy bécsi bírósági ítélet alapján született, mely kimondta, hogy a FIFA Ultimate Team szerencsejátéknak minősül, ezért közel 11 ezer eurót kell fizetnie a Sony-nak és az EA-nek a pereskedő játékosoknak. 

A magyarországi jogrendszerhez hasonlóan ez nem jelenti azt, hogy a FIFA Ultimate Team innentől illegális lenne az országban, de ha valaki más is beperelné az EA-t Ausztriában, akkor nagyobb eséllyel születne hasonló eredmény. 

Az EA nem ért egyet a döntéssel, ezt közleményben is tudatták. „Nem értünk egyet a bíróság döntésével. Hisszük, hogy mind a tényeket, mind a törvényeket rosszul értelmezték. Ugyan nem fellebbezünk a kis jelentőségű határozat ellen, aminek nincs szélesebb jogi hatása az egyéni követeléseken túl, biztosak vagyunk abban, hogy a játékaink nem minősülnek szerencsejátéknak, és teljes mértékben megfelelünk a törvényeknek.” 

Szerintük más bíróságok már bizonyították, hogy a FIFA nem szerencsejáték és az EA meg van győződve arról, hogy a játékaikat az egyenlőség, az igazságosság, az érték és a szórakoztatási jegyében készítik el.  

„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az osztrák játékosok a jövőben is ugyanazt a játékokat és szolgáltatásokat kaphassák meg, mint millió más társuk, akik élvezik ezeket.”

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Tapir_606
Tapir_606
2023. aug. 18. 14:02
#2

11 ezer nem bírság... :/

hcsa
hcsa
2023. aug. 18. 13:59
#1

"teljes mértékben megfelelünk a törvényeknek" - Kaszinó-szerű dolog, pénzt fizet be a felhasználó előre nem ismerhető eredményért. Minden ilyen a legalizált tehát törvényesített csalás kategóriába tartozik. (Szándékosan nem írtam sehol a "játék" szót, mert ez nem az.)

SpazzMaticus
SpazzMaticus
2023. aug. 19. 19:49

@axe Ez rád is igaz ám. XD...

Vissza az oldal tetejére