EGY KÍNAI TESZTELŐNÉL MEGOLVADT A TÁPCSATLAKOZÓ A GEFORCE RTX 50-ES SOROZATRÓL KÉSZÜLŐ MÉRÉSSOROZAT ALKALMÁVAL

Rögtön arra gyanakodott, hogy a hibát az új videokártyák valamelyike okozta.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. febr. 5. 13:26
Egy kínai tesztelőnél megolvadt a tápcsatlakozó a GeForce RTX 50-es sorozatról készülő méréssorozat alkalmával

A GeForce RTX 50-es sorozatú videokártyák elérhetősége egyelőre finoman szólva is hagy kívánni valót maga után, hiszen a rajtra „felhalmozott” raktárkészletek többnyire percek alatt elfogytak az egyes viszonteladók kínálatából. Az persze kérdéses, gamerek vásárolták-e fel vagy a nyerészkedők, de a végeredmény szempontjából nézve sok jelentősége nincs: egyszerűen kevés videokártyával készült az Nvidia térfele.

A vállalat új videokártyáit természetesen már le is tesztelték a független média képviselői, a GeForce RTX 5090-ről szóló dióhéjnyi összefoglalónk itt olvasható, míg a GeForce RTX 5080-ról készített rövid összefoglalót itt találják az érdeklődők. A tesztek folyamán több probléma is felmerült a videokártyákkal kapcsolatban, ami többnyire a driver „félkész” állapotának köszönhető, de ezen majd javítani fognak a szoftverfejlesztők, az ilyesmi sajnos előfordul a kisebb-nagyobb hardvermegjelenések kapcsán.

Az viszont mindenképpen jó hír volt, hogy a 12V-2x6 tápcsatlakozóval kapcsolatban nem igazán érkeztek panaszok, már ami a megolvadást, az érintkezési hibát, a túlmelegedést, vagy az egyéb rendellenességeket illeti. Ez alapján úgy tűnt, az Nvidia ígérete szilárd alapokon áll: az új videokártyák rajtja előtt azt állították, a 12V-2x6 tápcsatlakozóval nem lesz baj, nem kell félni a túlmelegedéstől és a megolvadástól, ami a GeForce RTX 4090 és a GeForce RTX 4080 rajtját anno alaposan beárnyékolta. Annak ellenére sem okozhat problémát a tápcsatlakozó, hogy a GeForce RTX 50-es széria első tagjai magasabb TDP kerettel érkeznek, mint előző generációs társaik.

Egy óriási sziklaként csapódott a nyugodt állóvízbe az egyik kínai teszt megállapítása, ami arról szólt, hogy a GeForce RTX 50-es sorozat első tagjainak tesztelése során megolvadt +12V 2x6 tápcsatlakozóval találkozott a tesztelő, ráadásul két ilyen tápkábel is megsérült a mérések során, ahogy arról a UNOIKO’s Hardware munkatársai beszámoltak. A tesztelést nem ők, hanem a kínai PCM végezte.

A mérések alkalmával két tápkábel is megsérült és maga a tápegység is leállt, ami vészjósló jelnek tűnt. A tesztelő a GeForce RTX 5090 Kínára szabott változatát, a GeForce RTX 5090D modellt és a GeForce RTX 5080-as modellt helyezte górcső alá a teszt legvégén, amikor is a megolvadt tápcsatlakozó feltűnt neki, miután a tápegység hibát produkált. A tápkábel ellenőrzésekor feltűnt neki, hogy ugyan a tápcsatlakozó meg van olvadva, ami a tápegység felől jön, de egyik GeForce RTX 50-es sorozatú videokártya tápaljzata sem sérült, ami arra utalt, hogy nem ők okozták a meghibásodást.

A beszámoló alapján úgy tűnik, hogy a sérülés még a GeForce RTX 4090 Founders Edition tesztelésekor keletkezhetett, ami jó eséllyel még nem a +12V-2x6, hanem a problémás +12VHPWR tápaljzatot alkalmazza. Ezt az aljzatot az Nvidia csak jó néhány hónappal az első GeForce RTX 40-es sorozatú videokártyák piacra dobása után cserélte le a frissített, biztonságosabban működő +12V-2x6-os megoldásra.

Az mindenképpen érdekes, hogy a GeForce RTX 4090 FE tesztelése után, amikor a GeForce RTX 50-es sorozatú videokártyák kerültek sorra, nem tűnt fel a tápcsatlakozó hibája, de később, amikor a két új videokártyát teljes terhelés mellett tesztelte, instabillá vált a rendszer, így az SSD hibájára gyanakodott a tesztelő, ezért ellenőrizte a tápcsatlakozót – illetve a tápegység hibája miatt. Ezúttal tehát nem a GeForce RTX 50-es széria tagjai okozták a hibát, ami mindenképpen megnyugtató jel. Azt persze nem szabad elfelejteni, hogy anno sem azonnal jelentkeztek a tápcsatlakozó-megolvadások, így ha az elkövetkező hetek és hónapok folyamán nem történnek hasonló problémák, akkor tényleg minden rendben van a 16 érintkezőt használó tápcsatlakozókkal. A leírás alapján jó eséllyel szimpla tesztelői hiba, figyelmetlenség lehetett a háttérben.

Az AIB partnerek a 12V-2x6 bevetése mellett egyébként néhány egyéb biztonsági megoldást is ebevetnek annak érdekében, hogy mindent megtegyenek a tápcsatlakozó-megolvadás elkerülésének érdekében. A Zotac például visszajelző LED-eket helyez a tápaljzat közelébe: ha minden rendben, zöld fényt láthatunk, ha rossz a csatlakozás, pirosan világít a LED és a videokártya nem indul el. Az MSI ezzel egy időben sárgára festi a tápcsatlakozó érintkezőit rejtő belső házrészt, ami normál érintkezés esetén teljesen eltűnik az aljzatban, ám ha nem sikerült a helyére illeszteni a kábelt, akkor a kikandikáló sárga felület gyorsan felhívja erre a figyelmet. Más gyártók hővezető lapot helyeztek el a tápcsatlakozó környékén, ami elvezeti a termelődő meleget, így csökkentve a megolvadás előfordulásának esélyét.

Remélhetőleg rövidesen javulni fog a GeForce RTX 50-es széria első tagjainak elérhetősége, több példány kerül a felhasználókhoz, így egészen biztosan fény derül majd a problémákra, már ha vannak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

40 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Wizzard
Wizzard
2025. febr. 7. 11:37
#6

A csatlakozót a PCI-SIG tervezte.

LINK

Ez a cikk is eről szól. "A PCI-SIG a 12VHPWR szabvány mögött álló szervezet, amely egyértelmű és tiszta utasításokat fogalmaz meg az egyes szabványok alkalmazásával kapcsolatban, azt viszont nem ellenőrzik, a szabványokat használó cégek végül be is tartják-e az utasításokat, vagy sem. A szervezet szerint minden szükséges technikai információt biztosítanak, amire szükség lehet a 12VHPWR szabvány köré épülő tápkábelek megfelelő tervezéséhez és gyártásához."

LINK

PCI-SIG, the standards organization responsible for the creation of the 12VHPWR connector, has decided to make changes to the connector's specifications following the failures.

tomchee
tomchee
2025. febr. 5. 18:09
#5

Update: PCM updated their post with new information. They now confirm they saw burn marks on RTX 4090, so presumably, the issue was spotted after testing 4090. It looks like user error after all.

Resike
Resike
2025. febr. 5. 20:41

@tomchee Nyugi, úgyse kell rá sokat várni már.

Terror
Terror
2025. febr. 5. 17:29
#4

Engem az érdekelne, melyik kínai tápgyártónak vannak ilyen igénytelen kábelei, mert egy itt forgalmazott tápon sincs ilyen hányás szabadon lógó drót.

Resike
Resike
2025. febr. 6. 11:28

@Terror Az azért ilyen mert miután szénné olvad a tartó egyszerűen hátracsúszik a pin.

marc23
marc23
2025. febr. 5. 16:43
#3

Itt most kivetelesen nem az uj szeria volt a hunyo ahogy az elejen allitjak hanem a 4090es a regi csatival!

no de!: a cikk emliti " Más gyártók hővezető lapot helyeztek el a tápcsatlakozó környékén, ami elvezeti a termelődő meleget.." leforditom: a retkes kabel melegszik, ami villamosag szempontjabol azt jelenti, h a kabel/csatlakozo alulmeretezett!! Erre pont ez a legjobb bizonyitek, h mar ilyen kiegeszito is van(kell) a nyuves tapkabelhez!

tovabbra is varom mikor isten igazan meghajtjak az 5090-est, h akkor, h fog muzsikalni a tapcsati: birja v fustol!?

Dragon3k
Dragon3k
2025. febr. 5. 17:47

@marc23 vagy az is lehet, hogy a kábel nem volt megfelelően csatlakoztatva a táp oldalon, illetve azt sem lehet tudni, mennyire volt hajtogatva a kábel... De azért kellett ez a cím, hogy az 50-es sorozattól, majd a cikkben le van írva, hogy nem is attól, kattintás vadász címek... Illetve vannak, akik csak a címig jutnak el.

i2k010
i2k010
2025. febr. 5. 16:13
#2

[link] - Multiple users say their Nvidia GeForce RTX 5090 died after new driver update

"Az új Nvidia GeForce RTX 5090 és 5090D alapú grafikus kártyák a webes felhasználói jelentések szerint haldokolnak, különösen Kínában. Úgy tűnik, hogy a problémák egy nemrégiben kiadott illesztőprogram és a kártyák PCIe 5.0 busz használata miatt jelentkeznek, a felhasználók már nem tudják használni a grafikus kártyáikat.
Az új GPU teljesítményét az Nvidia GeForce RTX 5090 ismertetőnkben dicsértük, de kritizáltuk a magas árat. Az Nvidia Founders Edition kártyák MSRP-je már most is hatalmas, 1.999 dollár, egyes gyártók új GPU-ra épülő kártyái pedig 3000 dollárt vagy annál is többet kóstálnak.
Mivel egy ilyen drága PC alkatrész került az emberek gépébe, nem csoda, hogy az érintettek elkezdtek fórumtémákat világítani. Úgy tűnik, hogy a múlt csütörtökön kiadott driver is gondot okoz, a felhasználók azt állítják, hogy a kártyáik egyszerűen fekete képernyőt mutatnak, amikor frissítik a drivert, vagy egyes esetekben a kártyákat már nem lehet érzékelni.

Erre egy felhasználó az Asus Reddit fórumán (subreddit) az egyik példa. A felhasználó rigje, amely egy AMD Ryzen 7 9800X3D-re épül, állítólag már nem érzékeli az RTX 5090-et a Windowsban, és még az Asus BIOS-a az alaplapon sem mutatja a kártyát, de az összes ventilátor és lámpa ég.

A kínai Baidu fórumon az egyik felhasználó arra ösztönzi a potenciális vásárlókat, hogy maradjanak távol az 5090D és 5090 GPU-k első tételétől. A D modell kifejezetten Kínára készült, hogy megkerüljék a kártya Kínába történő exportjára vonatkozó amerikai blokkokat. A felhasználó azt állítja, hogy az illesztőprogram frissítése után a képernyő nem mutat semmit.

Egy másik kínai fórum, a Chiphell egyik felhasználója szintén azt állítja, hogy az ő RTX 5090D-jük is ugyanezekkel a problémákkal küzd. Eddig úgy tűnik, hogy az Nvidia, a Colorful, a Gigabyte és a Manli kártyáit érinti ez a driverhiba, de az egyik megoldás a jelek szerint az, hogy az alaplapon lévő slotot PCIe 4.0 helyett PCIe 5.0 használatára kényszerítik, bár a fent említett felhasználó az Asus Reddit fórumán azt állítja, hogy ez az ő gépén nem működött.

Azonban a Goofish egyik jelentése - amelyet a Wccftech - egy másik kínai közösségi médiaoldal - forrásként közölt, azt állítja, hogy az 5090-esek egy tételének "égett magja" lehet. Az Nvidia első RTX 5000-es kártyáinak megjelenését többen "papírforma-bemutatónak" bélyegezték, egyesek az interneten azt mondták, hogy a vállalatnak el kellett volna halasztania a GPU-kat. A készletek szűkösek, és most úgy tűnik, hogy lehetséges hardveres problémák is lehetnek. Megkerestük az Nvidiát, hogy kommentálja a helyzetet.
Míg az RTX 5090-es készletet jelenleg nehéz lehet megtalálni, azt még nem tudjuk, hogy az RTX 5000-es sorozat többi tagja hol fog kikötni. Eddig szerencsére nem érkeztek jelentések hardverproblémákról az RTX 5080-zal kapcsolatban, amely jelenleg a legjobb 1000 dollár alatti grafikus kártya a vásárlási kalauzunkban."

carrast
carrast
2025. febr. 5. 14:46
#1

már vártam ezt a hírt, nem lepődök meg semmin xDD

Busterftw
Busterftw
2025. febr. 14. 9:43

@Resike A pelda ugy kapcsolodik a vasalohoz, hogy a vasalot is hulyebiztosabbra csinaltak, ahogy a csatlakozot is.
Ahogy az microusb-t is vagy az usb.2.0 -it "hulyebiztosra" csinaltak, mert mindegy hogy dugod be.

Tehat keszultek reviziok emiatt, nem amiatt mert a csatlakozo maga nem volt jo.

Vissza az oldal tetejére