Egy ideje nem titok, hogy az Intel 2020-ban belép a videokártyák piacára, az azonban egyelőre rejtély, hogy pontosan milyen termékeket dob majd piacra, illetve ezeket pontosan hogyan pozícionálja. A DigiTimes értesülései alapján idén decemberben egy rendezvény keretén belül tudhatunk meg többet a dGPU üzletág terveivel és kilátásaival kapcsolatban, ahol az üzletág vezetője, az AMD-től átigazolt Raja Kodiru, illetve néhány egyéb szakember is felszólal.

Az Intel új videokártyái nem csak a gamerek számára jöhetnek majd jól, hanem a mesterséges intelligenciával és gépi tanulással kapcsolatos feladatokhoz is. Az új videokártyák az Arctic Sound architektúra köré épülnek majd, az azonban csak később derül ki, hogy pontosan milyen felépítéssel rendelkeznek.

A vállalat egyébként nem először próbálkozik a videokártyák szegmensében: 1998-ban az i740-es dGPu-val próbált szerencsét, amelyből aztán később lapkakészletbe integrált iGPU lett, ugyanis videokártyaként elég szerény teljesítményt nyújtott. 2009 folyamán a Larrabee architektúrával is megpróbálta célba venni a dGPU piacot a vállalat, ám a projektet végül 2010-ben lefújták. Most azonban több neves szakember is segít sikerre vinni a projektet, így ezúttal jó esély van rá, hogy ütőképes terméket dobjon piacra a vállalat.

Érdekesség, hogy az Intel processzorpiaci részesedése jelenleg még mindig 80% felett helyezkedik el a PC piacon, az adatközpontok szegmensében pedig 95%-os piaci részesedéssel rendelkezik, igaz, most már az AMD-nek is vannak ütőképes termékei mindkét szegmensben, így az arányok idővel változhatnak. A mesterséges intelligenciával és gépi tanulással foglalkozó szektorokban az Nvidia vezet, méghozzá elég magabiztosan. Meglátjuk 2020-ban ebbe mennyire lesz képes beleszólni az Intel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. nov. 30. 19:05
#6

Nah , holnap már December ! Akkor lessük a frissítést :D

Bihus
Bihus
2018. nov. 29. 16:54
#5

Én azt várnám, hogy IGP szinten fognak nyomulni először. Egy IGP és egy 1050-es között ott éktelenkedik most egy óriási rés. Diszkrét kártyát senki sem fog venni oda, így az lenne a kézenfekvő megoldás, hogy egy, az AMD-Intel koprodukcióhoz hasonló terméket hozzanak ki, ami jóval gyorsabb lesz, mint az eddigi IGP-s procik, viszont árban nem száll annyira el, hogy ne vegye senki. Azaz drága sem lehet, viszont egy 1050-es árszintjéig azért van még jókora árrés. Ennek akár lehetett a főpróbája a Kaby-Lake-G.

Aztán lehet, hogy mást tesznek le az asztalra, 2020-ig még sok idő van. Pl. mikor beszálltak az SSD piacra, elég brutál megoldásaik voltak a konkurrenciához képest, tőlük is vettem az első SSD-met. Szóval azt sem zárnám ki, hogy valami nagyobb teljesítményű GPU-t raknak össze.

Busterftw
Busterftw
2018. dec. 1. 19:05

Ja aztan amikor megcsinaljak, akkor te leszel az elso aki sir, hogy az draga, inkabb veszek kulon procit kulon vga-t.

hcsa
hcsa
2018. nov. 29. 16:12
#4

Arctic Sound a neve miközben grafikus architektúra.... brávó Intel.

TheRealTsL
TheRealTsL
2018. nov. 29. 16:41

Csak folytatták a vízzel kapcsolatos elnevezéseiket.

Busterftw
Busterftw
2018. nov. 29. 15:37
#3

Az nem lenne rossz, ha desktop/server szegmensben a proci es a dvga osszedolgozna, egymast segitene valahogy.

FELULET
FELULET
2018. nov. 30. 8:17

Mer szerinted mit csinálnak akkor, mikor a vga leveszi a terhelést a proceszorról az által, hogy átveszi a grafikai műveletek elvégzését? Csak nem összedolgoznak? :O

FELULET
FELULET
2018. nov. 29. 15:09
#2

Realisztikusan belépő kategóriában versenyezhet, esetleg ha megtolják alsó kategóriában is.
A dolog ott fog elbukni, hogy miután ők a nagy intel, így jó erősen fog valószínű fogni a toll az árcédulánál, így aligha lesz piacbefolyásoló tényező az eredmény.

chimp
chimp
2018. nov. 29. 16:54

Kár hogy náluk nincs marketinges :D. Sztem szólj nekik, hogy ne is kezdjék gyártani mert te tudod hogy bukta az egész.

kean
kean
2018. nov. 29. 14:34
#1

Helyes, verseny kell minden szegmensben

thestock
thestock
2018. nov. 29. 19:10

Nem tudom feltűnt-e, de nem régen van.

Vissza az oldal tetejére