Shop menü

DEBÜTÁLT A LENOVO KÉZI KONZOLJA, A STEAM DECK ÚJ ELLENFELE

Minden szempontból überelni kívánja a Decket a készülék, és bizony ehhez minden meg is van benne.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Debütált a Lenovo kézi konzolja, a Steam Deck új ellenfele

Az idei év nagy slágere a hordozható kézi konzol, ezt már tisztán látjuk. Gombamódra szaporodnak a Nintendo Switch és Steam Deck riválisok, ami annak köszönhető, hogy az AMD remek alapot teremtett az ilyen eszközök számára. A Lenovo Legion Go névre hallgató újdonság az IFA-n került a kamerák kereszttüzébe.

A Legion Go olyan, mint egy szteroidokon nevelkedett Steam Deck. Alaposan fel lett fújva minden szempontból, rögtön a kijelzője legalább egy számmal nagyobb lett, ugyanis egy 8,8 hüvelykes képernyővel rendelkezik, így jobb élmény lehet majd rajta a játékok futtatása, persze cserébe a termék fizikai mérete is egy fokkal nagyobb ezúttal.

Galéria megnyitása

A képernyő 2506 x 1600 képpontos felbontással rendelkezik, és megkapta a Lenovo PureSight képjavító technológiáját. IPS alapokat használ a termék, fényereje legfeljebb 500 nites lehet, és 144 Hz-es működésre képes. A felbontás 1600p-ről 800p-ig csökkenthető és a képfrissítés is állítható a takarékosabb működés érdekében. Azt is megtudhattuk, hogy a DCI-P3 színtér lefedését 97%-ban tudja megoldani az egység, szóval egészen kellemes látványvilágról gondoskodhat.

Galéria megnyitása

Érdekessége az újdonságnak, hogy a két oldaláról leválaszthatóak a kezelőszervek, lényegében a Nintendo Switch-hez hasonló megoldásról van itt szó. Így még nagyobb szabadság mellett lehet játszani a konzollal. A gombok és a joystickek elhelyezése aszimmetrikus, erre nincs fixen bevált recept, igazából a legtöbb ilyen eszköz talán inkább ezt az iskolát követő, de pont a Steam Deck például szimmetrikus. Kapott egy érintőpadot is a szerkezet, és csak a kereten meg a hátán összesen 12 gomb és ravasz helyezkedik el.

Galéria megnyitása

A Windows 11 operációs rendszert fogja munkára a Legion Go, és ez egyrészt a teljesítményre lesz optimalizálva, másrészt előre telepítve több olyan szoftvert is felvonultat majd, melyek a játékosoknak igyekeznek segíteni különböző módokon. Külön alkalmazás lesz például az RGB fények vezérlésére is, hiszen a joystickek tövébe jutott még LED-es világítás is.

Galéria megnyitása

Az AMD Ryzen Z1 Extreme processzor dolgozik a játékosoknak szánt eszközben. Ez teljesít szolgálatot egyebek mellett a ROG Ally fedélzetén is – kiviteltől függően. Mint a legtöbb kézi konzolnak, a Legion Gónak is megvan a saját speciális hűtési rendszere, ami a Coldfront fantázianévre hallgat. Elvileg ez képes lesz majd elfogadható szinten tartani a lapka hőmérsékletét folyamatos játék mellett is, eközben pedig nem lesz túl zajos, hála a speciális lapátokkal ellátott hűtőventilátornak.

Galéria megnyitása

16GB-nyi LPDDR5x RAM-ot kapott a szerkezet, még azt is tudjuk, hogy 7500 MHz-es a lapkák tempója. A tárhely pedig maximum 1 TB lesz SSD formájában, és kezeli a Legion Go a memóriakártyákat is, MicroSD egységeket akár 2 TB-ig is lehet majd itt mozgósítani, de sajnos arról nem szólt a fáma, hogy esetleg az SSD-t cserélhetik-e a felhasználók.

Galéria megnyitása

Nem az izgalmas dizájnnal fog hódítani a Legion Go, az egészen biztos, mivel szög egyszerű a kialakítása. Biztosan nem dolgozott rajra külön dizájnrészleg. A hátlapon van beépített támasztó, amit egy mozdulattal ki lehet majd hajtani, és így megáll egy asztalon vagy más sík felületen. Leakasztva a kontrollereket így is vidáman lehet játszani. Kapott egy tokot is a konzol, amiben biztonsággal lehet hordozni, ez keményített héjjal rendelkezik.

Van a gépen 3,5 milliméteres Jack csatlakozó, miközben persze a Bluetooth 5.2 támogatástól is gondoskodik a Wi-Fi 6E-vel együtt. Rendelkezik USB-C aljattal is, ami USB4 szabványnak megfelelő és DP 1.4, valamint PD 3.0 támogatással is szolgál. Külső megjelenítőt is gond nélkül lehet majd vezetéken keresztül csatlakoztatni a kézi konzolhoz, ezzel még tovább fokozható a játékélmény.

Galéria megnyitása

A Legion Go egy kicsit kövérebb akkut kapott mint a legfőbb ellenfelei, de nem veszi fel a versenyt például a napokban leleplezett Ayaneo Kun. 49,2 Wh-s teljesítményű akkumulátor dolgozik a konzolban. Az üzemidőről nem beszélt a Lenovo egyelőre, de valószínűleg nem bírja majd tovább az ellenfeleinél, hiszen hiába van itt nagyobb telep valamelyest, a képernyő is nőtt, ami plusz terhet ró az akkura. Adott a Super Rapid gyorstöltés is, ami 70%-os szintre pumpálja a lemerült akkumulátort 30 perc alatt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére