A múlt héten bejelentésre került a legújabb Xbox, ami egyelőre a világ legerősebb konzolja lehet, de még kiderül, mit húz elő a kalapból a Sony.

A dizájn sokakban kérdéseket vet fel, a téglatest alakzat rendkívül egyedi, de amin igazán megütköztek az emberek, az nem is a kinézet, hanem a név maga. Az Xbox Series X elnevezés, amit a Project Scarlett kapott, finoman szólva se a felhasználók kedvence. Eddig a Microsoft mindig azzal példálózott, hogy globális vállalat, ezért olyan neveket keresnek, amit a világ minden táján könnyen megértenek vagy kiejtenek. Ehhez képest a Series X elnevezés még az angol anyanyelvűek körében is visszás érzetet keltett.

Lehetséges, hogy a visszhangok miatt, de az is elképzelhető, hogy már eleve így tervezték, de a Microsoft megerősítette, hogy a konzolt elég csak Xbox-nak hívni. A magyarázat szerint a Series X csak egyfajta utalás az Xbox változatokra, amik a jövőben érkezhetnek. Így könnyen elképzelhető, hogy például a Slim konzolokat a jövőben Xbox Series S-nek fogják hívni. Meglátjuk, de így mindjárt barátibb az eszköz maga is.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
hcsa
hcsa
2019. dec. 19. 10:03
#1

Pedig szívesen látnék még néhány X-et a névben. Xbox Asterix, Xbox Obelix, Xbox Mindenix...

Vissza az oldal tetejére