A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy az új Xbox a következő év ünnepi időszakában jelenik meg, és a neve Xbox Series X lesz. Hogy a névadás mögött mi a logika, azt ne kérdezzétek, de egyelőre hivatalosan egy konzolt jelentettek be (lehet, hogy a gyengébbiket későbbre tartogatják), és ugyan pontos számokat nem kaptunk, a Microsoft azt közölte, hogy négyszer erősebb lesz, mint az Xbox One X.

Pontosabb hardveres specifikációkat sem kaptunk, a cég csak újra megerősítette, hogy a processzor a Zen 2, a GPU pedig az AMD RDNA következő generációs architektúrájára épül, beépített ray-tracing támogatással. A Microsoft saját Variable Rate Shading (VRS) eljárása még jobb teljesítményt tesz lehetővé, a késleltetés csökkentésének érdekében pedig bevezetnek olyan eljárásokat, mint az Auto Low Latency Mode (ALLM), és a Dynamic Latency Input (DLI), habár azt nem részletezték, hogy ezek pontosan mit takarnak.

A Microsoft szerint az új konzol könnyedén hozza majd a 4K 60 FPS-t, de támogatott lesz a 120 FPS és a 8K-s felbontás is, valamint a Variable Refresh Rate (VRR). A következő generációs SSD is adott, ami az ígéretek szerint gyakorlatilag eltünteti a töltési időket. A konzol teljesen visszafelé kompatibilis lesz, így négy generációnyi játék fut majd rajta (már amelyiket átültették ugye korábban Xbox One-ra), és kompatibilis lesz az Xbox One-hoz kiadott összes hardveres kiegészítővel is.

A gép kinézete némileg egy légtisztító berendezéshez hasonlít. Formája egyszerű, letisztult, és használható állítva vagy fektetve is. Készül mellé egy új vezeték nélküli kontroller, ami a jelenlegi tovább finomított változata. Átvették az Xbox Elite irányító D-padját, és került rá egy Share gomb, hogy könnyebben lehessen tartalmakat rögzíteni és megosztani.

A Microsoft bejelentette továbbá, hogy a tavaly felvásárolt Ninja Theory már erősen készíti a Hellblade folytatását, aminek a címe Senua's Saga: Hellblade 2, és az Xbox Game Studios összesen 15 stúdiója is nagyon dolgozik új játékokon a next-gen konzolra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

36 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2019. dec. 17. 15:25
#11

Amúgy közben a Microsoft tisztázta, hogy az új Xbox neve nem Xbox Series X, hanem…

…Xbox.

Csak így. Önmagában. Igen, ugyanaz, mint az első Xboxé tizensok évvel ezelőttről. Ezek tényleg nem normálisak.

https://www.businessinsider.com/microsoft-only-using-xbox-name-going-forward-2019-12

macman507
macman507
2019. dec. 15. 21:01
#10

Végre van értelme a torony alakú játékkonzolnak a Sims 4-ben

ZoliS
ZoliS
2019. dec. 14. 19:56
#8

Csak bolondok vesznek konzolt. Ha nem venné senki, exkluzív címek sem lennének, minden elérhető lenne PC-n.

ZoliWan
ZoliWan
2019. dec. 16. 5:12

@ZoliS  Ha ennyi IQ-val rendekeznék mint te biztos :P

sanada
sanada
2019. dec. 13. 22:21
#7

Nekem kifejezetten tetszik ez a design, örülök, hogy a d-pad is ilyen lett. Remélem összekapják magukat exkluzív címek terén is. A Hellblade és az új Flight Szimulátor már egy jó kezdet.

predike07
predike07
2019. dec. 13. 22:06
#6

Igérgetések vannak teljesítmény terén. 4K 60FPS ray tracing melett könnyedén? lehet a mario 4K remastered edition esetleg.
120fps támogatás meg akár 8K-s felbontás? Max videóknál.
Tudom most le leszek oltva emiatt,de én ezt nem hiszem el,hogy gyakorlatban is tudni fogja stabilan.Bár kívánom,hogy igaz legyen.

sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2019. dec. 15. 17:37

@Dragon3k  1.

Nem nagyon van jatek ami stabil 60 fpst produkalna fhd-n.

Masreszt a grafika altalaban a pc low med szintre van butitva.

tomm27
tomm27
2019. dec. 13. 13:55
#5

TV melle leteszem masik oldalra pont ugy nez ki mint a melynyomonk, ne suvitsen es tudja tartani a maximalis teljesitmenyt akkor boldog leszek.

pepeno1
pepeno1
2019. dec. 13. 13:45
#4

Nyúltak egy kis Apple-design-t. ;)

thestock
thestock
2019. dec. 13. 13:09
#3

AMD-s, szóval ez lesz a gyengébbik!! Kelll hogy jöjjön egy inteles envídijás az igényes felhasználóknak!

Busterftw
Busterftw
2019. dec. 17. 19:09

@PetofiSLandoL Bocsi, legkozelebb essen le a szarkazmus.

j4ni
j4ni
2019. dec. 13. 12:46
#2

Hihetetlen, hogy nem sikerül két egymást követő generáción keresztül tartani egy adott nevezéktant. Xbox, Xbox360, Xbox one {s/x}, Xbox Series X...

croix
croix
2019. dec. 13. 12:34
#1

jájmámi...  ez még rondább mint a vhs magnó kinézetű xbone volt...  mint csinálnak ezek a designer-ek?

ZoliWan
ZoliWan
2019. dec. 16. 7:43

@Dragon3k  Nem írtad de lássuk be van benne némi valóság. Egy konzol sokkal olcsóbb mint egy PC. Vegyük csak egy egyszerű páldát: jelen esetben 130.000 forint egy Xbox One X konzol. Milyen PC  jön ki ennyiből? Olyan minőségben  tudod tolni a gameket mint egy konzolon az adott PC-n? Persze figyelembe kellene venni menyibe kerül egy konzol megjelenésének pillanatában, de akkor se kúszik 200.000 ft felé, amit lássunk be nem egy gamer PC-t raksz össze annyiból. A processzorok teljesítményét meg nem a legokosabb összehasonlítani mivel más eszközökről beszőlünk, más "operációs" rendszerekkel. Pont olyan mint az Apple és Android készülékek nyers technikai adatait összehasonlítani, mikor 2 különböző platformról beszélünk. Autóknál is sok más tényező szamít és nem csak hogy mekkora motorral rendelkezik.

Vissza az oldal tetejére