Néhány hete beszámoltunk arról, hogy egy kaliforniai kutatócsoport közvetett bizonyítékokat talált egy Plutón túli óriásbolygó létezésére. A csillagászok azóta úgy döntöttek, hogy minden rendelkezésre álló, erre alkalmas műszert bevetnek a potenciális kilencedik bolygó detektálására, köztük néhány olyan eszközt is, amelyről elsőre nem is gondolnánk, hogy erre a célra jó lehet.
Konstantin Batygin és Mike Brown a Neptunuszon túl keringő kisebb égitestek szokatlan pályáinak elemzése alapján jutottak arra a következtetésre, hogy a Naprendszer rendelkezhet egy kilencedik bolygóval. A rendelkezésre álló információk alapján a kutatók úgy vélik, hogy a bolygó nagyjából 700-szor messzebb kering a Naptól, mint a Föld, és 10-szer nehezebb saját planétánknál.
A tanulmány megjelenése óta beindult a verseny a bolygó tényleges észlelésére. Mivel óriási pályasugarú égitestről van szó, ez nem egyszerű feladat, hiszen nem tudni pontosan, hogy az ég melyik részén kellene lennie a planétának, ha egyáltalán létezik. Így a Hubble űrtávcső például nem alkalmas a keresésre, mivel egyrészt nem tudni, hová kellene irányítani az űreszközt, másrészt a potenciális égitest annyira messze van a Naptól, hogy látható fényben csak rendkívül halványan látszódhat.
A szakértők éppen ezért az elektromágneses spektrum más hullámhosszain tervezik elcsípni az égitestet. A kanadai McGill Egyetem kutatója, Nicolas Cowan és kollégái például rádióhullámok segítségével szeretnék detektálni a bolygót. Elméletük szerint az égitest kellően nagy ahhoz, hogy keletkezése idejéből még rendelkezésre álljon némi belső hő. A Neptunuszt és az Uránuszt használva modellként a szakértők úgy gondolják, hogy a planéta napjainkban néhány 10 fokkal melegebben sugározhat az abszolút nulla foknál, ami a milliméteres hullámhosszakon érzékelhető lehet.
Szerencsére több olyan távcső is létezik, amelyik képes ezen hullámhosszak detektálására, bár ezeket rendszerint nem bolygóvadászatra használják. A legtöbb hasonló műszert a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás (CMB) tanulmányozására alkalmazzák a csillagászok, amely a legszélesebb körben elfogadott kozmológiai elméletek szerint annak az időszaknak az emlékét őrzi, amikor az univerzum átlátszóvá vált az elektromágneses sugárzásra.
A BICEP2 és a Planck ezen sugárzás feltérképezésével foglalkozik (illetve foglalkozott), annak reményében, hogy a háttérsugárzás egyenetlenségei alapján többet tudhatunk meg az univerzum hajnaláról. „A kozmológusok sosem mozgó célpontokat keresnek” – mondja Cowan annak kapcsán, hogy ezeket a műszereket mennyire nem használják bolygóészlelésre a szakértők. Az utóbbi hetek vizsgálatai alapján azonban erre is alkalmasak lehetnek az említett távcsövek. A jelek szerint a Neptunusz kellően fényes ezen hullámhosszakon ahhoz, hogy kalibrálni lehessen rajta a műszereket.
Egyetlen fényes pötty persze még nem elegendő ahhoz, hogy felfedezettnek tekintsük a bolygót, hiszen az más forrásból is származhat. Ha viszont ez a pötty úgy mozog, ahogy a szakértők megjósolták, kitűnhet a háttérsugázás egyenetlenségeinek zajából. Az említett rádiótávcsövekkel kapcsolatban ugyanakkor az is probléma lehet, hogy rossz irányba néznek.
A mikrohullámú háttérsugárzást vizsgáló földi műszerek jelentős része ugyanis a Déli-sarkon található, és csak ezek az ég egy szűk darabkáját vizsgálják. Ez a kozmológusok szempontjából ideális elrendezés, bolygókeresésre azonban kevésbé alkalmas. A következő években ugyanakkor több nagyobb látószögű rádiótávcső is üzembe áll majd, ami javíthat az esélyeken. Mindemellett könnyen lehetséges az is, hogy a kilencedik bolygó észlelési adatai máris ott rejtőznek valamelyik említett műszer adatai között.
Nem a CMB-távcsövek az egyedüliek, amelyek a kutatók segítségére lehetnek a bolygó detektálásában. Agnès Fienga, a Nizzai Obszervatórium munkatársa kollégáival a Cassini űrszonda által összegyűjtött adatok közt keresi a kilencedik planétát. Az űreszköz tíz éve tanulmányozza a Szaturnuszt és holdjait. Fienga szerint, amennyiben létezik a kilencedik bolygó, annak gravitációs hatásainak érzékelhetőnek kellene lennie a Szaturnusz holdjainak mozgásán. A szonda küldetése elviekben jövőre véget ér, de a bolygókereső csapat szorgalmazná a projekt 2020-ig való meghosszabbítását, mivel így jelentősen le lehetne szűkíteni azt a területet, ahol a kilencedik bolygó megbújhat. A New Horizons szonda, és a Jupiterhez idén júniusban megérkező Juno szintén segíthet a keresés optimalizálásában.
„Ezek egytől egyig nagyon okos ötletek” – mondja Batygin. Csodálatos látni, ahogy a csillagász közösség tagjai belevetették magukat a keresésbe, és újabb és újabb javaslatokkal állnak elő a kilencedik bolygó megtalálására, folytatja a kutató. „Mike és én pontosan valami ilyesmiben reménykedtünk.”
Cowan szerint az új észlelési stratégiák révén a következő két-három évben igazolható vagy cáfolható lehet a kilencedik bolygó létezése. Ha sikerül bizonyítani, hogy létezik a planéta, a következő lépés annak elnevezése lenne. Cowan és sokan mások a Bowie nevet támogatnák, mivel Batygin és Brown cikke nem sokkal David Bowie halála után jelent meg. A Nemzetközi Csillagászati Unió ugyanakkor nagyon szigorú irányelvekhez köti az égitestek elnevezését, és a Naprendszeren belül a mitológiai eredetű neveket preferálják, így kérdéses, hogy ennek a tervnek mennyire van realitása. Bár Cowan szerint nyugodtan lehetne úgy érvelni, hogy Bowie mondai hős volt, és ezzel meg is oldódna a probléma.
