Búcsúzik az első generációs Intel Movidius Neural Compute Stick

A hardvert néhány hónapig még meg lehet rendelni, a terméktámogatás pedig még közel két évig marad aktív.

Búcsúzik az első generációs Intel Movidius Neural Compute Stick

Az Intel első generációs Intel Movidius Neural Compute Stick névre keresztelt kiegészítője, ami új lehetőségeket biztosított a gépi tanulással, mesterséges intelligenciával és a vizuális feladatokkal foglalkozó rendszereknek, 2017 közepén jelent meg. Az akkori termék még a Myriad 2 VPU köré épült, ami 100 GFLOP/s-os, illetve 1 TOP/s-os maximális számítási teljesítményt kínált, formátum terén pedig csak picivel volt nagyobb, mint egy modern és gyors pendrive. A kiegészítőt hamar megszerette a piac, ugyanis segítségével olyan eszközöknél is elérhetővé vált az AI/MI feladatok gyorsítása, amelyek klasszikus gyorsítókártyákat a fizikai korlátok miatt egyszerűen nem fogadhattak. Utóbbiak közé tartoztak a noteszgépek, a konvertibilis táblák, valamint az egyetlen nyomtatott áramköri lapra épülő hobbiszámítógépek is.

Galéria megnyitása Egy lehetséges felhasználási mód A Neural Compute Stick első generációs változata az Intel szerint egy több tízezer fejlesztőből álló közösséget mozgatott meg, a termék 700-nál is több fejlesztői videóban szerepelt, valamint számos kutatási anyag elkészítéséhez is sikerrel használták. Éppen ezért tavaly novemberben megjelent az eszköz második generációs változata, ami már egy sokkal ütőképesebb, Movidius Myriad X típusú VPU köré épült, így feladattól függően akár négyszer vagy nyolcszor nagyobb teljesítmény elérésére képes, mint elődje. Ezt a megoldást a fentiek mellett okos kamerák, drónok, ipari robotok, illetve az okos otthon különböző eszközei, illetve az IoT infrastruktúra szereplői is használhatják. A sebességnövekedés mellett az is az új termék előnyei közé sorolható, hogy már nem az Intel Movidius Neural Compute SDK-t, hanem az OpenVINO eszközkészlet inteles megfelelőjét adják mellé, ami kompatibilis az ipari szabványként számon tartott, nyílt forráskódú kivitelben érkező OpenVINO szoftvercsomagokkal is.

A jóval ütőképesebb második generációs megoldás megjelenését követően már csak idő kérdése volt, hogy az első generációs kiadást mikor nyugdíjazza a gyártó. A friss bejelentés szerint most már ezen a téren is van hivatalos forgatókönyv, amely szerint az utolsó rendeléseket 2019. október 30. napjáig fogadják, az utolsó hardver leszállítása pedig 2020. április 30-án fejeződik be. Egy évvel később, 2021. április 30-án végül a terméktámogatás is megszűnik majd. A jótállással kapcsolatos szolgáltatásokat egészen 2022. április 30-ig lehet igénybe venni.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap