Ezen a héten rendhagyóbb témákkal, de a megszokott felállásban szoltáltak az iPon geekjei. Az adást pedig szokás szerint élőben követhették velük azok, akik tagjai a Discord szerverünknek, hisz mindenki számára elérhető közegben rögzítjük hétről-hétre az adásokat. Kérdezni is tudtok tőlünk akár azonnal, de utólag is megtehetitek ezt, ha csatlakoztok.
Nagyszerű magyar sikerekkel tudtuk indítani a podcastet, ugyanis több Nobel-díjassal gazdagodott nemzetünk. Karikó Katalin és Krausz Ferenc egyaránt beírta magát a történelemkönyvekbe ilyen módon (is). Persze a szakemberek munkájáról enélkül is tudhattuk, hogy meghatározó fontosságú, de most kiérdemelték az egyik legnagyobb elismerését, amit megszerezhetnek életük során – vagy akár azt követően is. Mindenképpen szerettünk volna ezekről a sikerekről megemlékezni amellett, hogy a Magazinban is beszámoltunk mind a két remek szakember eredményéről.
Az elmúlt hetekben nemzetközi szinten többször is bizonyították a magyarok, hogy ahol tudnak, ott jelen vannak és segítenek. Ilyen aktualitásokról is szót ejtettünk, ha már a Nobel-díjas szakembereknek köszönhetően ezzel a témával foglalkozhattunk.
Szóba került az is, hogy az Európai Unió döntései nyomán egyre valószínűbb, hogy bevezetésre kerül a Facebookon, valamint az Instagramon is az előfizetési lehetőség. A vállalatnak egyre szerényebb bevétele származhat a reklámokból, mivel szűkebb közönséget tud elérni a célzott tartalmakkal, amik nagyobb profitot biztosítanának. A kompenzációról pedig az előfizetési csomagok gondoskodhatnak. Az adásban beszéltünk arról, hogy nagyjából mekkora összegbe kerülhet majd a havidíja a szolgáltatásoknak, és erről is volt szó a Magazin hasábjain is.
Kitértünk arra is, hogy szép lassan kezd rendeződni az Egyesült Államokban az írók és a színészek sztrájkja. Mindenképpen fontos az, hogy pozitívan tekintsünk előre ezen a téren, de azért azt is meg kell jegyezni, hogy még közel sem ért véget ez a történet. Mindenesetre kitértünk arra, hogy milyen folytatásokat várunk, és bízunk abban, hogy ezek rendben elkészülhetnek, ha kicsit megnyugodnak a kedélyek.
Balázs ezen a héten kér nagyon érdekes témával készült, és ezek közül az egyik nagyon szorosan, vagyis hát teljes egészében a Discord szerverünkhöz kapcsolódik. Itt ugyanis van egy olyan szoba, ami a #numbers névre hallgat. Itt nagyon egyszerű a feladat, mégis sok érdekes megfigyelést tudtunk összeszedni ennek kapcsán. Beszélgettünk arról, hogy egy ilyen apróság mennyire érdekesen tudja befolyásolni a közösségek működését, és milyen reakciót tud kiváltani egyes emberekből. Nagyon trükkös átkötési lehetőséget is adott nekünk a #numbers, hogy azért egy kicsit a játékokról is beszélgethessünk.
Szerinted Britney Spears COD-ozik? – merült fel a kérdés Roniban, hogy ezt a labdát, vagy inkább atombombát Balázs lecsaphassa, és átkössön Britney Spears leszbikus orgiáira.
Nem, nem lettünk az új Blikk – bár a nézettségi adataikkal együtt tudnánk élni –, és nem is hackelték meg a Facebookunkat. Valóban ilyen anyag egykor az iPonon, de nem most, hanem 16 évvel ezelőtt, a Magazin hajnalán. Hogy jött ez most ide? Nos, ez a beszélgetésből kiderül. Ennek kapcsán sajnos eléggé szomorú társadalmi megfigyeléseket kellett tennünk arra vonatkozóan, hogy milyen reakciókat tud az emberekből kiváltani bármilyen apróság, ami eltér a megszokottól.
Sajnos nagyon úgy fest, hogy olvasni is egyre kevesebben hajlandók már 2023-ban, de ha esetleg te még nem szoktál le erről teljesen, akkor reméljük, hogy a Magazint is rendszeresen pörgeted, ahol sajnos mostanában Birtney szexuális életéről nem sok szó esik, de sok más érdekességbe belefuthattok.
Ha elmulasztottad volna a korábbi adásokat, akkor a fent begyázott három felület mindegyikén megteheted, hogy visszahallgatod a részeket, illetve a Magazin felületén is megjelent beszámolókat pedig ide klikkelve lehet elérni.