TÖBB EZER FORINTOT FIZETHETÜNK MAJD A FACEBOOKÉRT ÉS AZ INSTAGRAMÉRT

A Meta berkeiben szép lassan kezd összeállni, hogyan alakul majd a reklámmentes felhasználói élmény, mennyit kell majd ezért kicsengetni havi szinten.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2023. okt. 5. 10:38
Több ezer forintot fizethetünk majd a Facebookért és az Instagramért

Az Európai Unió az utóbbi időben a különböző új jogszabályokkal elég erőteljesen megszorongatta a Meta különböző platformjait, és nem kizárt, hogy ennek köszönhetően valóban lesz fizetős Facebook, ami ellen Mark Zuckerberg korábban még tiltakozott. A Facebook mellett az Instagram is előfizetéses modellt indíthat.

Mint az ismeretes, a Meta egyre kevesebb felhasználónak tud célzott hirdetéseket mutatni, emiatt pedig folyamatosan nehezedik a monetiációs tevékenysége. Mivel a hirdetésekből van a cég bevételének jelentős többsége, hatalmas csapást jelentenek a változások a vállalat számára. Noha egyelőre még tudja a bevételeit növelni, de már így is több adatvédelmi szabálysértés miatt büntették, és az új szabályokkal a helyezte csak még rosszabb lesz.

Galéria megnyitása

Egy ideje már lehet arról pletykákat hallani, hogy a Meta a reklámmentes előfizetések felé fordul megoldásként. Most pedig két egymástól független belső forrás is megerősítette, hogy jöhetnek a különböző díjcsomagok. Már az is a közbeszéd tárgya, hogy mennyibe kerülhet majd a felhasználóknak, ha nem kérnek a reklámokból.

13-16 euróba kerülhet a Facebook magában, illetve az Instagrammal együtt, ha az illető okostelefonról rendezi a számlát.

A Meta az X mikroblog mintáját követve külön díjszabással készülhet a mobilos és a webes előfizetőknek. Azok, akik a weben keresztül fizetnek elő a Facebookra, 10 euróból megúszhatják majd a dolgot, és az Instagrammal együtt rendezett előfizetés is olcsóbb lesz ilyen formában.

Az App Store és a Google Play Áruház különadójára reagálhat a kettős díjszabással a Meta. Ezek a szolgáltatások 30 százalék részesedést vonnak a rendszereken keresztül történő fizetésekből, a cég pedig kompenzációképpen kérhet többet az emberektől. Amikor Elon Musk az X-nél így döntött, azzal még felháborodást váltott ki, de itt már elfogadóbbak lehetnek ezzel a felállással.

Galéria megnyitása

Az előfizetéses rendszer révén a Meta úgy felelhet meg az új szabályozásoknak, hogy az nem megy majd a bevételei rovására. Az üzleti modell átalakítása akár még előnyére is válhat a cégnek. Ha képes sok előfizetőt behálózni, a bevételeit még fentebb is tornászhatja, mint a célzott reklámokkal. Azt ugyanis korábban már számos elemzést megmutatta, hogy egy-egy előfizető még alacsonyabb díjszabás mellett is sokkal érdekesebb lehet, mint egy olyan, akinek a rendszer reklámokat mutat, és nem fizet a szolgáltatásért.

Európa közel a negyedét adja a Meta hirdetési bevételeinek, annak ellenére, hogy igazából csak a napi aktív felhasználók 15 százaléka él az öreg kontinensen. Szóval arányaiban jó bevétele származik az európai emberekből, és érhető, hogy nagy erőbedobással keresi annak a lehetőségét, hogy ez a jövőben is így maradhasson. Állítólag lesz családi kedvezmény is, egy fő előfizetéshez 6 eurós áron csatolható majd plusz reklámmentes fiók.

Galéria megnyitása

A The Wall Street Journal információi szerint a Meta minden felhasználót az előfizetéses opció felé terel majd erőteljesen, akik nem egyeznek bele abba, hogy a személyes adataikat felhasználhassák a célzott reklámok megjelenítése érdekében. A cég azt hangsúlyozza továbbra is, hogy hisznek az ingyenes modellben, és bíznak abban, hogy a felhasználók is látják ennek az előnyeit.

Nem segíti a cég helyzetét az sem, hogy az idei év elején kapott egy 390 millió eurós büntetést azért, mert adatkezelési problémákat tártak fel az ír szakemberek a vállalat hirdetésekkel kapcsolatos „szerződéseiben”. Így a cég számos esetben nem használhat fel a célzott reklámoknál olyan adatokat, amiket korábban még alkalmazhatott, illetve alkalmazott az írek szerint jogszerűtlenül. Mostanra a cégnek a felhasználók pontosabb tájékoztatásáról is gondoskodnia kell, és egyértelműbb beleegyezést kell kérnie a személyes adatok felhasználását illetően.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2023. okt. 6. 12:10
#8

Osztán a telemetriát is ki tetszik-e kapcsolni a Zuckerberg úr? Vagy az adatokkal továbbra is fizessünk?

Bihus
Bihus
2023. okt. 9. 22:25

@Mosdatlan_falusi dehát az csak érted van, hogy neked tetsző hirdetéseket tudjanak kiválogatni neked. Microsoftnál nem olvastad? :)

nagygeri01
nagygeri01
2023. okt. 6. 8:03
#7

Reklám megöl mindent, be kéne tiltani! Ami érdekel arra úgy is rá keresek, ami meg nem az akkor sem fog ha a csapból is az folyik...

predike07
predike07
2023. okt. 5. 22:06
#6

Azzal nincs bajom,hogy aki fizet az reklámmentessèget kap,csak az ingyenes változatba ne duplázzák meg a reklámok mennyiségét.

Őszinte leszek,nem akarok kétszínű lenni mert van nekem is facebook,azon belül az Ipon is követve van és sok hasznos dolog(számomra)..... de,hogy én a faceèrt fizessek...... a gondolat is vicces.Az se érdekelne ha holnap megszűnne.

kiberg
kiberg
2023. okt. 5. 21:34
#5

Ki a fene fizetne a facebookért? Undorító cég minden szempontból. Napi szinten futok bele bugokba is, a saját vállalkozásom nekem nem lenne pofám ilyen kliens oldali bugokkal kiadni, a világ egyik legnagyobb cége meg megteheti.. A Twitternél még valamilyen szinten elfogadható, hiszen ott legalább valamelyest van szólásszabadság és nincs annyira erős cenzúra, de a köcsög zuckerberg platformje mellett semmi sem szól.

pdx006
pdx006
2023. okt. 5. 20:33
#4

Úgy kéne elhelyezni a reklámokat, hogy ne legyenek zavaróak. Youtube is vergődik a szigorításokkal, közben mikor még csak reklámcsíkok voltak, a kutyát nem zavarta, sőt még rá is néztek. Nagyon szar irányba mennek ezek is, meg a reklámozó cégek is mert csak megutáltatják magukat.

axe
axe
2023. okt. 5. 14:49
#3

sok reklám meg a többi szarság miatt egyre kevesebben használják? tegyük fizetősség a reklámmentességet mégkevesebben használják :D

powerage
powerage
2023. okt. 5. 14:29
#2

13-16 euró? Ez kevés, sokkal többet kéne fizetniük, hogy használjam ezeket a szarokat.

carrast
carrast
2023. okt. 5. 12:54
#1

HAHAHAHAHAHH lóf*szt!!!!

Vissza az oldal tetejére