Az Amerikai Egyesült Államok és Kína között régóta kereskedelmi háború zajlik, amelynek keretén belül a felek különböző büntetővámokkal sújtják egymás gazdaságának termékeit, ami a piaci folyamatokra igencsak negatív hatást gyakorol. Az országok közötti ellentétet mélyíti, hogy Kína éppen felépülőben lévő DRAM gyártó ágazata illegálisan juthatott amerikai szabadalmakhoz és technológiákhoz (a perek még tartanak) – részben ezekre alapoznák saját félvezetőipari függetlenségüket, amelynek célja, hogy minden fontos félvezető komponens az országon belül készülhessen. Most éppen a DRAM és a NAND Flash piac beindításán, illetve felpörgetésén dolgoznak a szakemberek, ám a napokban nem várt nehézséggel találkoztak: Donald Trump adminisztrációja megtiltotta a Fujian Jinhua felé irányuló amerikai export minden formáját.

Az USA Kereskedelmi Minisztériuma feltette arra a listára a Fujian Jinhua Integrated Circuit CO LTD-t, amelyen azok a szervezetek és vállalatok szerepelnek, akik nem vásárolhatnak sem szoftvert, sem technológiát, sem alkatrészeket a különböző amerikai vállalatoktól. A kormányzat attól tart, hogy ha a kínai vállalatok mozgásba lendülnek, eláraszthatják olcsó alkatrészekkel a piacot, ráadásul olyanokkal, amelyeket az amerikai hadsereget is kiszolgáló amerikai vállalatok gyártanak. Amennyiben a kínaiak kiszorítanák az amerikai gyártókat a piacról, az komoly nemzetbiztonságiprobléma lenne, hiszen az amerikai katonaság elveszthetné az amerikai beszállítóit, márpedig a katonai eszközökben nem kaphatnak helyet kínai alkatrészek.

Galéria megnyitása

Az exportot tiltó döntés tehát egyrészt nemzetbiztonsági érdekeket szolgál, másrészt viszont a Micron és a Fujian Jinhua között zajló perhez is köze van, amelyben azzal vádolják a kínai vállalatot, hogy szellemi tulajdont lopott az amerikai Microntól. Az ügy eredetileg azzal indult, hogy a Micron szellemi tulajdon ellopásával vádolta a Fujian Jinhua-t, illetve tajvani partnerét, a United Microelectronics Corporation-t (UMC), amelyre válaszul a kínaiak is beperelték a Micront, majd részben nyertek is, hiszen a helyi bíróság megtiltotta néhány Micron chip importját.

A legújabb lépés, vagyis a Fujian Jinhua felé irányulóamerikai export tilalma kétségtelenül tovább mélyítheti majd a felek közötti konfliktust, hiszen a Fujian Jinhua óriási jelentőséggel bír a kínaiak számára, mert fontos része a Made in China 2025 programnak. Utóbbi egy olyan kezdeményezés, amelynek keretén belül csúcstechnológiára épülő iparágakat fejleszt Kína, hogy minél inkább saját lábára állhasson, az import-kitettség minimalizálása mellett.

Kína és az Amerikai Egyesült Államok között sajnos már így is pattanásig feszült a helyzet kereskedelem terén, ugyanis az amerikaiak 250 millió dollárnyi értékű kínai termékre, a kínaiak pedig 110 milliárd dollárnyi értékű amerikai termékre vetették ki a büntetővámot, és a helyzet a későbbiekben tovább romolhat. Éppen ezért egyes videokártya gyártók már erősen fontolgatják, hogy elviszik a lapkagyártás Kínából, mielőtt még jobban elmérgesedne a helyzet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

28 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. nov. 11. 8:09
#5

Az a kérdés mennyi ideig tart egy stróman céget felállítani valahol kinan kívül?
Ha magyar politikusnak megy akkor nem hinnem a Kínainak ne menne...

Avisto
Avisto
2018. nov. 5. 23:55
#4

A gyerekmunka, meg az olyan munkakörülmények hogy hálókat kell kifeszíteni a gyárak köré nehogy öngyilkosok tudjanak lenni az emberek, az nem probléma.
A szellemi tulajdon ellopása, na az már igen.

arn
arn
2018. nov. 5. 21:19
#3

ezen talan akkor kellett volna elgondolkodni, amikor a tavolkeletre szerveztek ki minden gyartast. de hat az amik a sajat anyjukat is megb*sznak nemi profitert - ez az utohatas.

thestock
thestock
2018. nov. 6. 5:49

Az olcsó munkaerő kérdése túlmutat a pénzéhes multin.
Nem kell kínáig menni, maradjunk itthon. Kell hozzá egy kormány amelyik lehetővé teszi,támogatja hogy oda menjen egy naaaagy gonosz multi, és vigyen pár munkahelyet. Kell hozzá egy társadalom amelyik kevés/kevesebb pénzért is megcsinálja ugyanazt a melót mint mondjuk az "anyaországban". Itt van pl az audi,vagy a merci. Milyen f*sza hogy a sógor haverja motorokat rak össze X százezeré'! Hans odahaza szintén ennyit keres ugyanezzel a melóval? Vagy sokkal többet, de a sógor így is többet keres mint előtte...és az a fránya audi sem lett olcsóbb ;-)

TheEngineer
TheEngineer
2018. nov. 5. 15:22
#2

@J.O.K.E.R.:
"Kína éppen felépülőben lévő DRAM gyártó ágazata illegálisan jutott amerikai szabadalmakhoz és technológiákhoz..."

FORRÁS???

TheEngineer
TheEngineer
2018. nov. 6. 13:30

Svindler:
Ertekelem az "erofeszitesedet", de ez meg mindig erosen sugalmazo. Ne erts felre, Kina szerintem is lopott, de en nem irok cikkeket, igy nem is nagyon okoz fejfajast, ha valamiben tevedek, vagy helytelenul allitanek valamit. De konyorgom Ti se' hobbibol irtok ide, legalabb is ugy sejtem.
Ha kinat elitelik akkor le lehet irni, hogy lopott, ameddig nem, addig ezt nem kellene leirni a megitelesem szerint. Ha meg valami csoda folytan nem itelnek el (amit erosen ketlek) akkor?
De vegulis a Ti cikkeitek. Lehet kcisit en vagyok maradi. :) Meg nyilvan nem a Times hasabjait olvassuk itt, ez is egy nezopont.
De a viccet felre teve, Te legalabb vetted a faradtsagot. Karaj!

@Kean es noPublicFG:
Tovabbi velemeny?

FELULET
FELULET
2018. nov. 5. 13:37
#1

Hát igen, ez sok mindent megmagyaráz. A kartell ellen nem lép fel, de mikor az árakat más piaci tényező lenyomná az ellen fellép.

Nem véletlen mondják, hogy az USA a világ legkorruptabb országa, az egész kormány megvan kilóra véve a nagy cégek által...

FELULET
FELULET
2018. nov. 7. 8:29

"A netszolgáltatód nem fogja csak úgy akárkinek elküldeni"
:)

Vissza az oldal tetejére