Bezár a Worlds Adrift

Júliusban végleg leszáll minden hajó.

Bezár a Worlds Adrift

A fejlesztő Bossa Studios 2014-ben jelentette be a egyedi látványvilágú, hatalmas sandbox MMO-ját, a Worlds Adriftet, melyben az eget hódíthattuk meg saját repülő hajóinkkal. 2017 óta be is léphettünk ebbe az univerzumba a korai hozzáférés során, de most kiderült, hogy sajnos nem gyűlt össze akkora közösség, ami életképessé tette volna a játékot a folytatáshoz.

A stúdió bejelentése szerint a projekt által támasztott kihívások miatt arra kellett koncentrálniuk, hogy működőképesé tegyék a játékot, így az élmény megalkotása háttérbe szorult. Ez ahhoz vezetett, hogy kevesebb ember figyelmét ragadta meg a koncepció, mint kellett volna. Mivel a fejlesztés rengeteg pénzbe került, eljutottak arra a szintre, hogy a munka már nem folytatható üzletileg kifizetődő módon.

Maga a cég nem zár be, csak a Worlds Adriftet lövik le. Lesz világvége-buli, melynek pontos dátumát júliusban tudjuk meg. Ha április 29. és május 29. között vettük meg a játékot, visszakapjuk az árát, és szintén visszajár minden pénz, amit a boltban költöttünk, de a tárgyak megmaradnak a zárásig.

 A Bossa Studios készített egy FAQ-t, ahol a fontosabb kérdéseket gyűjtötték össze.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward