A nehéz helyzetben levő japán vállalat az elmúlt napokban az Xperia család több tagját is leleplezte, de a megjelenéssel kapcsolatos információkat eléggé szűkmarkúan mérte. Egyik Xperiának sem derült ki például az árazása, de most, egy nappal a csúcsmodell bemutatása után már ezt is megtudhattuk. A számok nem éppen kedvezőek, szóval kíváncsian várjuk, milyen forgalmat lesz képes bonyolítani ezekkel a masinákkal az idei évben a cég.

Sony Xperia L4

Az Xperia L4 lesz egyelőre Sony legolcsóbb okostelefonja a 2020-as újdonságok kínálatában. Ez a mobil már 21:9-es képarányú, 6,2 hüvelykes megjelenítőt vonultat fel, de még csak 720p-s felbontással. Egy 8 megapixeles előlapi kamerát kapott, a hátoldalán pedig egy triplakamerás modul figyelhető meg 13, 5 és 2 MPixeles tagokkal.

Galéria megnyitása

A MediaTek Helio P22 lapka dolgozik benne nyolc maggal és egy PowerVR GE8320 IGP-vel. 3 GB-nyi rendszermemóriát és 64 gigás tárkapacitást kínál, ez utóbbi bővíthető is. A készülékbe 4G LTE hálózati modem és egyebek mellett NFC chip is került, szóval akár fizetni is lehet vele. Rendelkezik a gép ujjlenyomat-olvasóval és 3,5 mm-es aljzattal is a C-típusú USB mellett. Egy 3580 milliamperes akkumulátor gondoskodik arról, hogy megfelelő üzemidőt nyújtson a gép.

A Sony Xperia L4 ezen jellemvonások mellett 200 eurós összegért cserébe lesz megvásárolható a második negyedévtől kezdődően. Ez a fekete és kék színben kapható mobil még aránylag elfogadható vételnek tekinthető, de nem kell sokáig kutatni jobb opcióért.

Sony Xperia 10 II

A Sony az Xperia 10 és 10 Plus helyébe idén az Xperia 10 II-t magában állítja, legalábbis egyelőre ebből nincs nagyobb modell. Ez az okostelefon egy 6 colos képernyővel száll ringbe, ami természetesen 21:9-es és immáron 1080p-s a felbontása, és OLED technológiás az alapja. Az eszköz Gorilla Glass 6 üvegbe van burkolva fém kerettel. A termék frontkamerája 8 MPixeles, és a hátoldalán található képalkotók triója egy 12 és kettő 8 megapixeles megoldásból áll. Van itt normál, tele és ultra-széles látószögű egység is.

Galéria megnyitása

A Snapdragon 665 lapkát kapta meg az Xperia 10 II, ami már általánosságban azért jól vizsgázik, de komolyabb alkalmazásokba beletörhet a bicskája. Ehhez társul 4 GB-nyi RAM, ami pedig a tárhelyet illeti, 128 GB-tal számolhatnak az érdeklődők. Kiváló kapcsolati lehetőségek jellemzik a gépet, van itt az NFC-n túl még FM rádió is. IP68 minősítéssel rendelkezik a mobil, és akad a fedélzetén ujjlenyomat-olvasó is. Az akkumulátora pedig kellően izmos, 3600 milliamperes, miközben csak 151 grammot nyom a fekete vagy fehér színben boltokba kerülő termék.

A Sony Xperia 10 II a második negyedévben, a tavasz folyamán debütál, és 370 eurós ajánlott fogyasztói áron lehet majd elérni. Kis túlzással ezért az összegért a kínai riválisok már felsőkategóriás eszközöket kínálnak, de még a Samsung Galaxy készülékei ellen is nehezen tud majd érvényesülni.

Sony Xperia 1 II

A Sony az abszolút csúcsmodelljénél kitett magáért, és már egy HDR-es, 90 Hz-es 4K UHD felbontású, 6,5 hüvelykes OLED panelt használ. Elképesztően jó képminőséggel lehet számolni. Az Xperia 1 II egy 12 megapixeles kameratriót vonultat fel, miközben kapott továbbá egy 3D iToF szenzort is. Mindegyik kamera más funkciót lát el, a Sony elmondása szerint remek minőséget nyújtva, videózni pedig 4K-ban képes a gép. A szerkezet előlapi kamerája már csak 8 MPixeles.

Galéria megnyitása

Az Xperia 1 II esetében a Qualcomm legjobb megoldásait egyesíti a Sony a Snapdragon 865 és a Snapdragon X55 lapkákkal. Ez a csúcsmodell nem is lesz már elérhető 5G támogatás nélkül jelen állás szerint. A memória és a tárhely konfigurációját illetőleg egy 8/256 GB-os konfigurációval lehet számolni. Ez a mobil is IP68 védelmet élvez és Gorilla Glass 6 üveg uralja a hátlapot és a frontját is. Egyebek mellett a 360 Reality Audio hangzást is támogatja, és van persze ujjlenyomat-olvasója is. Az energiaellátásáról pedig egy 4000 milliamperes akku gondoskodik.

A Sony Xperia 1 II már borzalmasan sokba kerül, ezért a készülékért 1200 eurót kell leszurkolni, és bár elmondható itt, hogy a Galaxy S20 Ultra még több, de azért látni kell azt, hogy az bizony már a képességeit tekintve is sokkal magasabbra teszi a lécet. A Sony új zászlóshajója az áprilisi-májusi időszakban fog globálisan megjelenni a boltokban.

Az Xperia Pro az egyedüli, aminek a megjelenésével kapcsolatos információt továbbra sem lehet hallani semmilyen szinten. Ez lesz a Sony abszolút csúcsmodellje, de a vállalat már nem is egy szimpla mobilként, hanem sokkal inkább munkaeszközként, professzionális okostelefonként kezeli. Mivel a Sony kamerás portfóliója nagyon széles, így ez nem egy rossz ötlet a japánoktól, de elnézve azt, hogy az Xperia 1 II mennyibe kerül, nem lenne meglepő, ha ezért már akár 1500 eurót is elkérne a cég.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
humaniod
humaniod
2020. febr. 28. 2:06
#8

Mrwhosetheboss ragadta meg egyik videójában a lényeget, ami miatt én nem adnék soha egy Androidos telefonért 100 ezer forintnál többet: kijönnek az 1000 dolláros flagship telefonokkal, amiket pár hónap eltelte után már féláras akciókban meg lehet venni. Az ember folyamatosan átverve érzi magát, szinte hallom ahogy ömlik ki a pénz a készülék eresztékein. :-)

axe
axe
2020. febr. 27. 9:43
#7

most ezeknek nem az lenne a lényeg, hogy vigyék a telefonjaikat ne csak disznek legyenek az ütletek polcain?

tomchee
tomchee
2020. febr. 27. 1:41
#6

Ezek még komolyan el hiszik hogy, bármelyik telefonjuk ér 300 Eurónál többet?

Steven86
Steven86
2020. febr. 28. 0:18

@tomchee hát ha az EPPÖLösök elhiszik, hogy egy 6 éves config alá eső sajtreszelő + monitor + monitorállvány(40xK-ért) ér annyit, hogy kifizessen érte majd 5 millát... az elavult fos telefonjaik kirekesztéssel és átbaszásokkal, nem mellesleg a pénzből kiforgatással MASSZÍVAN megspékelve... hát igen... nekem az eddigi telefonjaim csak Sony-k voltak, mindben a memória öregedett el... az XZ premiumom is megvan már 3 éve, még nem is lassult... hány olyan telefon jött ki egymás után, amiben lényegi változás nem volt? hát pl. a Sony vezette be a NANDFlash alapú memóriát... satubbi... ha egy üveglapért kamura kiadnak 5/700K között, akkor erre simán! amúgy ha nem lenne 27%os adó, nem lenne ennyire bajos, ellentétben a többiekkel, mert azok még mindig horrorok lennének.... ilyenekbe ne is menjünk bele... ott vannak még a szoftveres huncutkodásaik, és ezen a részen is van mit még javítani... hagyjuk már... ha valaki annyira akarja, megveszi külföldön függetlenül, konkrétan 20%al olcsóbban és a zsebében hazasétál vele függetlenül... -_-

pdx006
pdx006
2020. febr. 27. 0:09
#5

Tökmindegy mivel jönnek ki, már mind az ötezer telefongyártónak kialakult egy fix méretű tábora, nem nagyon lehet már magas lécet felállítani.

Steven86
Steven86
2020. febr. 28. 0:19

@pdx006 mondta ezt az Intel és lépett az AMD, mondta ezt az Nvidia és most az jön... -_- azért nem változik a tábor, mert a technológia nem változik lényegében... kib@sszák az ember szemét egy pók szemű telefonnal, meg túlszaturált kijelzőkkel, de lényegi változás nem igazán történt... lehet vissza lapozgatni a telefonokat...

direkt néztem régebbieket az újabbal szemben... nevetséges, hogy alig változott valamit a dolog!

_PARASZT_
_PARASZT_
2020. febr. 26. 18:19
#4

Hát jah, választhatsz egy csucsmodell ájfon, meg egy maradtak még kategoriáju xperia közül ugyan azért az árért. Miért lepödök meg, hogy az emberek inkább az előbbit fogják választani :D

Samanoske
Samanoske
2020. febr. 26. 17:56
#3

Nem is viszik,ráadásul kínai procival és még a htc a túlárazott.

AnálisMajális
AnálisMajális
2020. febr. 26. 20:27

@Samanoske  Jo pelda. Nem sok valasztja el a ket ceget mar.

expander
expander
2020. febr. 26. 15:44
#2

Ismét bukovári...

petimanus
petimanus
2020. febr. 26. 15:40
#1

Tipikus Sony-s húzás. Korrekt telefonok de megint csak nem az ár szegmensben lévő konkurenseikhez mért tudást nyújtanak. Az Xperia 1 II szerintem 250-280 között még okés lenne.

Vissza az oldal tetejére