Shop menü

BANNOLTÁK AZ EMULÁTOROKAT AZ XBOX-RÓL

De ami ennél is fontosabb, az a háttérben meghúzódó Nintendo szál.
Török Roland
Török Roland
Bannolták az emulátorokat az Xbox-ról

Az emulátor közösség mindig is rendkívül lelkes volt, ha a régen elfelejtett játékokat akarták újra élvezni. Sajnos a régi konzolhardverek annyira elöregedtek és azok olyan elavult technológiával készültek, hogy bármilyen furcsa is, ma már nem reprodukálhatók. Vagyis ami egyszer elromlik, hacsak nincs kiműtött cserealkatrész egy másik rossz konzolból, akkor sajnos vége a dalnak. 

A játékok viszont ezekre a készülékekre készültek, az egyedi hardvernek megfelelően lettek kialakítva. Az emulátorok segítségével ezeket a régi hardvereket lehet feléleszteni szoftveres úton. Nagyon leegyszerűsítve a „játék azt hiszi”, hogy egy valódi készüléken fut, így működésre bírhatók. 

Az Xbox Series gépek pedig a megjelenésük óta köztudott módon erős masinák, szinte bármilyen korábbi konzolt képesek emulálni, így sokan nagyon szeretik e célból használni.

A Microsoft eddig engedélyezte a boltjába az emulátorok feltöltését, ám ennek most vége. Szigorú tisztogatásba kezdtek, emiatt többé a RetroArch-féle modok nem futtathatók otthoni felhasználói módban. 

Ez jelen pillanatban azt jelenti, hogy az Xbox készülékeken nem lehet egyszerűen emulátor programokat futtatni, de ez nem teljes tiltás. Az Xbox készülékek könnyedén átállíthatók fejlesztői módba, ilyen esetekben pedig az emulátor szoftverek telepítése és futtatása továbbra is lehetséges, ám egy fokkal körülményesebb, mint korábban. 

Hamar elkezdődtek a találgatások, hogy mi lehet a szigorítás oka. A Nintendo nemrég kötött például egy 10 éves Call of Duty-s és Activison Blizzard játékokat érintő szerződést a Microsofttal, többen úgy gondolják, hogy ez a fajta kapcsolatépítés lehet a háttérben. A Nintendo ugyanis köztudottan gyűlöli, illetve minden elérhető módon küzd az emulátorokkal szemben, holott az ilyen fajta szoftverkörnyezet megteremtésében valójában nincs semmi illegális. 

Az Azure egyik fejlesztője megosztott egy üzenetet az Xbox csapatban dolgozó egyik barátjától. Ez alapján az emuláció tiltását tényleg a Nintendo kezdeményezte. 

Elismerik, hogy az emuláció nem illegális, de ezek a szoftverek képesek olyan játékokat is futtatni, amik a Nintendo szerzői jogi tulajdonát képezik. Ezen kívül nagyon szigorúan veszik a biztonságot is, az emulátor szoftverek pedig olyan különleges jogokat kérnek, amit rosszakarók ki is használhatnának a készülékek tulajdonosainak a megtámadására. Ezek miatt pedig kitiltják az Xbox boltokból az emulátorokat. 

Ennek ellenére továbbra se kívánnak hozzányúlni a fejlesztői módban futtatott emulátorokhoz. Azok továbbra is elérhetőek maradnak, mivel nincs olyan írási és olvasási jogosultság ebben az állapotban, ami veszélyt jelenthetne a felhasználóra. Ezen kívül pedig keresik a lehetőségeket, hogyan lehetne biztonságosan és legálisan megoldani az emulátorok futtatását. Kérik viszont ehhez a türelmünket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére