Shop menü

AZ M2 PRO ALAPÚ BELÉPŐ MACBOOK PRO ÉS A BELÉPŐ MAC MINI IS LASSABB SSD-T KAPOTT, MINT ELŐDJE

A Mac Mini új verziója végül is olcsóbb lett, így a lassabb tárhely valamilyen szinten megbocsátható, a MacBook Pro modelleknél azonban már nem ilyen egyszerű a helyzet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az M2 Pro alapú belépő MacBook Pro és a belépő Mac Mini is lassabb SSD-t kapott, mint elődje

Az Apple M2 Pro és M2 Max SoC egységei köré épített újdonságok, azaz a 14 hüvelykes és 16 hüvelykes képátlójú MacBook Pro noteszgépek, valamint a csak és kizárólag M2 Pro alapokra támaszkodó frissített Mac Mini forgalmazása már megkezdődött, és a termékekről készített első tesztek is megérkeztek.

A vállalat a bejelentés alkalmával – amivel kapcsolatban részletes összefoglalónk itt található – arról tett említést, hogy CPU és iGPU fronton sorrendben akár 20%-os, illetve akár 30%-os gyorsulásra lehet számítani, ezzel egy időben pedig az akkumulátoros üzemidő terén is számíthatunk előrelépésre, ami igen jól hangzott. Ráadásul a frissített Mac Mini ára még csökkent is az előző generációs modelléhez képest, méghozzá kereken 100 dollárral. A tesztek alapján úgy néz ki, a CPU és az iGPU teljesítmény rendben van, viszont a belépő modellek adattárolói nem olyan gyorsak, mint ahogy azt várhattuk volna.

Több beszámoló is rendelkezésre áll, amelyek alapján úgy tűnik, az M2 Pro SoC egységre támaszkodó 14 hüvelykes MacBook Pro noteszgép, ami 512 GB-os SSD-vel érkezik, lassabb tárhelyet tartalmaz, mint a 2021 folyamán bemutatott, M1 Pro SoC egységgel rendelkező 14 hüvelykes MacBook Pro modell. A ZONEofTECH mérései szerint az M2 Pro alapú verziónál 2929 MB/s-os folyamatos maximális olvasási- és 2703 MB/s-os folyamatos maximális írási tempó áll rendelkezésre, míg a korábbi, M1 Pro SoC egységgel felvértezett verziónál még 4081 MB/s-os folyamatos maximális olvasási-, illetve 3450 MB/s-os folyamatos maximális írási sebesség állt rendelkezésre az AJA System Test Lite tesztprogram szerint.

Hasonló eredményre jutottak a 9to5Mac munkatársai is, akik a Blackmagic Disk Speed Test segítségével az M2 Pro SoC egységre támaszkodó 14 hüvelykes MacBook Pro 512 GB-os SSD-jénél 2973,4 MB/s-os folyamatos maximális olvasási-, illetve 3154,4 MB/s-os folyamatos maximális írási tempót mértek. A tesztjeik szerint ezzel szemben az ugyancsak 14 hüvelykes, de már M1 Pro alapokon nyugvó, ám szintén 512 GB-nyi tárhellyel ellátott MacBook Pro 4900,3 MB/s-os folyamatos maximális olvasási-, valamint 3950,8 MB/s-os folyamatos maximális írási sebességet mutatott fel.

A tesztelők kíváncsiak voltak, milyen SSD alrendszer kapott helyet az új 14 hüvelykes MacBook Pro fedélzetén, ugyanis arra gyanakodtak, az egyszerűsítés miatt következett be a lassulás. Míg az M1 Pro alapú modellnél az alaplap felső részén kettő, a hátoldalán pedig további kettő NAND Flash memóriachip lapult, addig az M2 Pro alapú verziónál már csak egy NAND Flash chipet láttak az alaplap felső oldalán, és valószínűleg egy második is helyet foglal a másik oldalon, ahogy a korábbi modellnél.

A feltevést az iFixIt munkatársai meg is erősítették, ők ugyanis darabokra szedték a szóban forgó noteszgépet, így kiderült, hogy míg az M1 Pro SoC egységgel szerelt 2021-es 14 hüvelykes MacBook Pro 512 GB-nyi tárhelye négy darab 128 GB-os NAND Flash memóriachip köré épült, addig a 2023-as modellnél, ami M2 Pro SoC egységgel rendelkezik, már két darab 256 GB-os NAND Flash chip alkotja az 512 GB-nyi tárhelyet. Ennek köszönhetően lassulás következett be, hiszen kevesebb NAND Flash csatornát használ a rendszer, ami a teljesítmény csökkenését eredményezi.

Ez a helyzet a 2023-as Mac Mini esetében is fennáll, ott viszont az M2 alapú 256 GB-os modellnél tapasztaltak hasonló lassulást. Amikor az Apple bemutatta az M2 és M2 Pro alapú 2023-as Mac Mini verziókat, egyúttal az alapárat is csökkentette, ugyanis míg az M1 alapú Mac Mini ára 699 dollárról indult, addig az M2 SoC-ra átültetett verzióért már csak 599 dollárt kérnek. A költségcsökkentés egy része abból fakad, hogy ez a verzió is egyszerűsített tárhelyet kapott. Míg a 2020-as Mac Mini, ami M1 alapokra támaszkodott, két darab 128 GB-os NAND Flash memóriachippel rendelkezett a 256 GB-os tárhellyel ellátott változat esetében, addig a 2023-as M2-es modellnél már egy chip alkotja a 256 GB-nyi tárhelyet.

A sebesség nyelvén ez azt jelenti, hogy a párhuzamosan dolgozó 128 GB-os chipekkel szerelt M1-es modell még 2733 MB/s-os folyamatos maximális írási és 2854 MB/s-os folyamatos maximális olvasási tempóra volt képes, addig az M2 alapú, egychipes 256 GB-os SSD-vel ellátott modellnél már csak 1431 MB/s-os folyamatos maximális írási-, és 1482 MB/s-os folyamatos maximális olvasási sebesség elérésére nyílik mód.

Az eset nem példanélküli, hasonló már a 256 GB-nyi tárhellyel ellátott M2-es MacBook Air esetében is előfordult. Amennyiben a rendszermemória elfogy és lapozófájl tárolására nyílik szükség, a lassabb NAND Flash alapú tárhely problémát jelenthet. Az árcsökkentéssel némileg ellensúlyozta a kellemetlenségeket a gyártó a 2023-as Mac Mini esetében, a drága MacBook Pro modelleknél azonban már nem igazán védhető a belépőszintű modellek lassulása, hiszen a 14 hüvelykes belépő MacBook Pro 1999 dolláros induló áron kapható.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére