Az elmúlt napok folyamán több beszédes statisztika is megjelent, amelyek a teljes GPU piaccal, illetve a videokártya piac átlagos értékesítési árainak alakulásával foglalkoztak. A Jon Peddie Research szakemberei most egy újabb elemzést tettek közzé, amelyben azzal foglalkoznak, nagyjából mennyi videokártya kerülhetett a kriptovaluta-bányászok rendszereibe az idei év első negyedévében. Az aktuális szám nyilván csak becslés, ugyanis pontos adatokat még maguk a gyártók sem feltétlenül tudnak mondani, de a kép arra azért jó, hogy nagyságrendileg lássuk, mekkora forgalmat generálhatott a kriptovaluta-bányászat.
Az elemzők számításai alapján az első negyedév folyamán az AIB partnerek által leszállított teljes videokártya-mennyiségnek mintegy 25%-a, azaz nagyjából 700 000 darab videokártya kerülhetett a kriptovaluta-bányász farmot üzemeltető „vállalkozók” kezébe. Ezt egyszerű képlettel számolták ki: megnézték, hogy normál helyzetben mennyi videokártya kerülhetett számítógépekbe (csatolási arány), majd megnézték, hogy jelenleg hogy áll ez az érték, a kettő közötti különbség pedig a kriptovaluta-bányászat okozta extra forgalmat képviselheti. A csatolási arány korábban a 25% körüli szintet ostromolta, mostanában azonban 50% körüli szintre emelkedett. A 700 000 darab közép- és felsőkategóriás videokártya a becslések szerint 500 millió dollárnyi értéket képvisel, azaz elég jelentős összegről van szó.
Ez a becslés nyilván nem pontos, ugyanis a komoly kriptovaluta-bányászok mellett olyan felhasználók is lehetnek, akik kicsiben ugyan, de a kriptovaluta-bányászat miatt építettek bányászrendszert, akár csak egy videokártyával felszerelve. A becslés pontosságába a komponenshiány is beleszól, ezt az elemzők is elismerték, így csak nagyságrendi adatról lehet szó, ami mindenképpen beszédes.
Az aktuális helyzet összességében egyáltalán nem pozitív, ha a játékosok szemszögéből nézzük, ugyanis a videokártya-árak rendkívül sokat emelkedtek az elmúlt időszakban, és az egyes modellek elérhetőségével is vannak még problémák. Az Nvidia speciális, Hash Rate Limiter funkcióval ellátott videokártyákkal próbálja javítani a helyzetet, ám ennek pozitív hatásai egyelőre nem igazán érezhetőek, míg az AMD-t igazából nem zavarja, hogy videokártyáit esetleg kriptovaluta-bányászatra is felhasználhatják. Az architektúrák sajátosságai miatt persze inkább az Ampere és a Turing alapú modelleket használják a bányászok, mint az RDNA és RDNA 2 alapú megoldásokat, hiszen előbbiek jobb választásnak bizonyulnak.
A kriptovaluta-láz mellet a pandémia okozta negatív hatások is szerepet játszottak az árak emelkedésében és a videokártyák elérhetőségének romlásában, hiszen a járvány idején rövidebb-hosszabb időre leálltak az egyes üzemek, valamint a beszállítói lánc is megszenvedte az elmúlt időszakot. Ennek hatására hiány van a különböző komponensekből, mint például a GDDR6-os memórialapkákból, a feszültségszabályzókból, a kondenzátorokból, illetve számos egyéb alkatrészből is, ami tovább nehezíti a gyártók dolgát. Az említett alkatrészek ráadásul alaposan meg is drágultak, pont a hiány miatt – a Jon Peddie Research szerint a drágulás mértéke a 70%-ot is elérhette.
A fentiekhez jött még hozzá az is, hogy az új videokártyák iránt alapból nagyobb volt a kereslet, plusz a COVID-19 miatt bevezetett korlátozások is rátettek erre még egy lapáttal, ugyanis az otthoni kikapcsolódási lehetőségeket keresők, illetve az otthonról dolgozók is új videokártyára vágytak, ami óriási keresletnövekedést okozott. A kiskereskedelmi árak mellett a használtpiac árai is hatalmasat emelkedtek, így ez most nem egy kedvező időszak a gamerek számára. És a videokártyák mellett egyéb komponensek is drágultak, de ez már egy másik történet…
































