Hatalmasat nőttek az átlagos videokártya-értékesítési árak

A pandémia és a kriptovaluta-láz jóvoltából igen kedvezőtlen helyzet jött létre a videokártyák szegmensében.

Hatalmasat nőttek az átlagos videokártya-értékesítési árak

A GPU piac elmúlt negyedéves teljesítményével kapcsolatban éppen a napokban érkezett egy részletes elemzés, amiről természetesen be is számoltunk. Ebben szó volt a videokártya-piac alakulásáról is, ám arra nem tértek ki az elemzők, hogy az átlagos értékesítési árak pontosan hogyan alakulnak – erről a Jon Peddie Research friss publikációja derít fényt.

Az adatok szerint az év első negyedévében igen hatalmasat nőtt a teljes árbevétel, ugyanis ezen a téren 370%-kal javult az eredmény az elmúlt év azonos időszakához képest. A GPU gyártók az első negyedév folyamán nem kevesebb, mint 12,5 milliárd dollár körüli árbevételt könyvelhettek el, ami nagyrészt a meredeken növekvő videokártya-áraknak köszönhető.

Galéria megnyitása

A fenti ábra szerint az egész folyamat a 2020-as év második felében indult, amikor mind a belépőszintű, mind a középkategóriás, mind pedig a felsőkategóriás videokártyák alaposan megdrágultak, sőt, a folyamat a munkaállomásokba szánt modelleket is fájdalmasan érintette. A Jon Peddie Research elemzői szerint a drágulás eredményeként jelenleg egy belépőszintű videokártya átlagára 496 dollár, egy középkategóriásé 809 dollár, míg egy felsőkategóriás modellé 1358 dollár. A besorolásokkal itt lehet vitatkozni, hogy az elemzők mely modelleket mely kategóriába sorolják, ám a tendencia így is remekül megfigyelhető.

A drágulás mögött több összetevő is meghúzódik, kezdve a komponenshiánytól a szűkös gyártókapacitáson át a gamerek és a kriptovaluta-bányászok felől érkező megnövekedett igényekig, igaz, utóbbiak limitált mértékben érdeklődtek. A táblázat alapján remekül látszik, hogy még 2018 első felében egy felsőkategóriás videokártya 500 dollár körüli áron érkezett a piacra, addig 2020 első felében már 780 dollárt kértek egy hasonló modellért. A belépőszintű, illetve a középkategóriás modellek áraiban hullámzás látszik, ami az aktuális kínálattól, illetve a frissítési ciklusok gyakoriságától is függ.

Galéria megnyitása

Az első negyedév folyamán összesen 11,77 millió videokártyát értékesítettek globálisan, azaz 7,77%-kal többet, mint egy negyedévvel ezelőtt, éves szinten pedig már 24,4% a növekedés mértéke. Ez azért is érdekes, mert a szezonális hatások miatt az év első negyedévében rendszerint csökken a videokártyák forgalma.

Galéria megnyitása

Ezúttal a csökkenés azért maradt el, mert időközben kilőttek a kirptovaluta-árfolyamok, valamint a COVID-19 miatt hozott korlátozások is alaposan megnövelték a videokártyák iránti igényt, hiszen más kikapcsolódási lehetőségek híján sokan a játékok felé fordultak és ezért új videokártyára is szükségük volt.

A piaci részesedés az AMD esetében 20%-ot képviselt az első negyedév folyamán, azaz 3%-ot javított eredményén a gyártó, míg ezzel egy időben az Nvidia 3%-ot veszített, de még így is 80%-os piaci részesedéssel bír, azaz magabiztosan uralja a videokártyák szegmensét.

Galéria megnyitása

Az elemzők szerint a 2020-as év első felében a pandémia miatt otthonról tanuló és dolgozó felhasználók, akik az otthoni kikapcsolódást kellett, hogy válasszák, növelték a keresletet a videokártyák iránt. Az otthoni számítógépek és munkaállomások sokszor a professzionális élet központjai voltak, és ezek a rendszerek többnyire a szórakozás alapjaiként is szolgáltak a lezárások alatt. Ebben az időszakban a játékok iránti érdeklődés alaposan megnőtt, ami növelte az igényt a különböző hardverkomponensek, így a videokártyák iránt is, ez pedig egyre nagyobb nyomást helyezett a gyártókra és a beszállítókra is.

Erre jött rá a kriptovaluta-bányász láz is, ami tovább rontotta a helyzetet, az árak pedig időközben igen nagy magasságokba ugrottak. Hogy ez a helyzet meddig tarthat még? Erre egyelőre nem igazán lehet pontos választ adni, de remélhetőleg az elkövetkező hónapok és évek folyamán lassan elkezd majd javulni a helyzet.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap