AZ ASUS MÁR EL IS ÁRULTA GEFORCE RTX 30 ALAPÚ LAPTOPJAINAK PONTOS TULAJDONSÁGAIT

Az új generációs notebookokkal kapcsolatban még az is kiderült, mekkora előnyt nyújthat a Dynamic Boost 2.0 technológia, azaz tökéletesen teljes a kép.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. febr. 6. 9:36
Az ASUS már el is árulta GeForce RTX 30 alapú laptopjainak pontos tulajdonságait

Az Nvidia GeForce RTX 30 Laptop GPU sorozata még a CES 2021 folyamán debütált, ám nem sokkal ezután érdekes pletykák merültek fel az újdonságokkal kapcsolatban: úgy tűnt, hogy az Nvidia a későbbiekben nem tesz majd különbséget a Max-Q és a Max-P típusú mobil videokártyák között, ami felhasználói szemszögből nézve nagy probléma lett volna. Azért csak volna, mert kiderült, hogy a pletykának nincs igazán komoly alapja, a vállalatnál továbbra is megkülönböztetik majd a két említett kategóriát, sőt, a partnereket is arra ösztönzik, áruljanak el termékeikkel kapcsolatban minden fontos információt annak érdekében, hogy a vásárlók megfelelő tájékoztatást kapjanak.

Ez azért is fontos, mert az új mobil videokártyák igen tág határok között üzemelhetnek, már ami a TGP-t illeti, plusz a Dynamic Boost 2.0 jóvoltából akár extra 15 W-os fogyasztáskerettel is gazdálkodhatnak, azaz elég nagy teljesítménykülönbségek alakulhatnak ki az egyes változatok között, amiről mindenképpen tájékoztatni kéne a leendő vásárlókat.

Mivel az Nvidia csak ajánlást fogadott meg, eleinte nem igazán tűnt úgy, hogy ebből bármi lesz: a partnerek továbbra sem tüntették fel a videokártyával kapcsolatos legfontosabb adatokat a különböző noteszgépek hivatalos weboldalain, ami aggodalomra adhatott okot, hiszen így a teszteket kell megvárni, azok árulhatják el, mi a helyzet a témában. Utóbbi szintén nem egy biztos információforrás, ugyanis régiónként eltérő konfigurációk kerülhetnek forgalomba, vagyis például egy amerikai teszt nem biztos, hogy túl releváns egy európai felhasználó számára.

Galéria megnyitása

Az ASUS szerencsére a teljes transzparenciát választotta legújabb notebookjai esetében, így ezeknél már tudható, pontosan milyen tulajdonságokkal rendelkezik a házban található GPU. A részletes táblázatot a vállalat első körben a Tweakers munkatársainak megkeresése után tette elérhetővé, ám azóta szerencsére a hivatalos weboldalon is felbukkantak a legfontosabb információk az egyes noteszgépeknél.

A táblázat rendkívül részletes, ugyanis az alap- és GPU boost átlag-órajel mellett tartalmazza az adott videokártya TGP-jét, valamint azt is elárulja, a Dynamic Boost 2.0 technológia jóvoltából mekkora extra fogyasztáskeretet oszthat be a GPU, ha a rendszer terhelése erre lehetőséget ad. Itt további érdekesség, hogy a Dynamic Boost 2.0 esetében az ASUS notebookoknál nem csak 15 W a maximálisan elérhető keret, hanem 20 W, de ez csak a RoG Zephyrus G15 estében érhető el, a többieknél valóban 15 W-on tetőzik ez az érték, ahogy azt korábbi hírünkben már említettük.

Reméljük, ezt az átláthatóságot a többi gyártó is követni fogja, ugyanis a felhasználók korrekt tájékoztatásával bizalmat ébreszthetnek, és – elvileg – jobb esélyekkel indulhatnak a gamerek kegyeiért folytatott versenyben, mint ha titkolóznának.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

1 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
sutyko_hopkins
sutyko_hopkins
2021. febr. 6. 9:59
#1

"AZ ASUS MÁR EL IS ÁRULTA GEFORCE RTX 30 ALAPÚ LAPTOPJAINAK PONTOS TULAJDONSÁGAIT"6 db lesz legyartva,  abbol 5 megy az usaba a maradek meg 5*os tularral lesz megvasarolhato

Vissza az oldal tetejére