ARM alapú nyolc- és kilenclemezes NAS-ok a QNAP-tól

A QNAP ezúttal AL-324-es négymagos SoC egység köré épített egy nyolc- és egy kilenclemezes NAS-t, amelyek mindketten rendelkeznek két darab 10 GbE SFP+ és két darab RJ-45-ös GbE porttal.

ARM alapú nyolc- és kilenclemezes NAS-ok a QNAP-tól

Az elmúlt napokban két új QNAP NAS is napvilágot látott, amelyek mindketten ARM alapokon nyugszanak. Az újdonságok közül a TS-832X egy nyolclemezes megoldás, míg a TS-932X már kilenc fiókot kínál az adattárolók számára, amelyek közül négyet csak 2,5 hüvelykes meghajtók használhatnak. Ez persze már nem az első kilenclemezes NAS, hiszen korábban már bemutatkozott egy másik, AMD alapú is, de az új modell költséghatékonyabb lesz, így mindenképpen van létjogosultsága a piacon.

QNAP TS-832X

A QNAP nyolclemezes újdonsága az Annapurna Labs AL-324-es SoC egysége köré épül, amely négy darab 1,7 GHz-es órajelen ketyegő Cortex-A57-es maggal rendelkezik. A SoC mellé modelltől függően 2 vagy 8 GB-nyi RAM jár, de bővítésre is van mód, méghozzá egészen 16 GB-ig, hála a könnyen elérhető So-DIMM slotnak, amiből csak egy darab van. Ez a modell összesen nyolc darab 3,5 hüvelykes fiókot tartalmaz, amelyekben 2,5 hüvelykes meghajtók is helyet kaphatnak, ha szükséges, RAID támogatás szintjén pedig RAID 0, 1, 5, 10, 50, 60 támogatás áll rendelkezésre a szokásos JBOD mellett. A QTier funkció ebben az esetben is elérhető, azaz a gyakran használt fájlokat a gyorsabb adattárolókra mozgatja a rendszer a gyorsabb elérés érdekében – erre a célra érdemes SSD-ket használni.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

A NAS hátoldalán két darab Gigabites Ethernet portot, valamint két darab 10 GbE SFP+ csatlakozót láthatunk. Ezeken kívül összesen három darab USB 3.0-s port is rendelkezésre áll, a bővítőkártyákat pedig két darab PCI Express 2.0-s slot várja: az egyik x1-es, a másik x2-es sávszélességgel dolgozik. Utóbbiakban USB 3.1 Gen2 portokkal felszerelt bővítőkártya éppúgy helyet kaphat, mint WiFi kártya, 10 GBe BASE-T kártya, illetve M.2-es SSD-t fogadó bővítőkártya. A sort egy beépített hangszóró, illetve egy 3,5 milliméteres Jack Audió kimenet zárja.

A ház szellőztetését két darab 120 milliméteres ventilátor végzi, a SoC fölé pedig egy 60 milliméteres ventilátorral ellátott hűtőtömb került. Az új NAS 188,2 milliméter magas, 279,6 milliméter mély és 329,3 milliméter széles, nettó tömege 6,52 kilogramm.

QNAP TS-932X

A második NAS ugyanazt a SoC egységet használja és ugyanolyan memória-opciókat kínál, mint a fent említett TS-832X, ám kompaktabb, ugyanis egy klasszikus négy- vagy hatlemezes NAS alapterületére építkezik. A 9 rekeszből 5 fogad 3,5 hüvelykes és 2,5 hüvelykes meghajtókat, az alsó négy azonban csak 2,5 hüvelykes meghajtók számára érhető el. A QTier funkció itt is üzemel, így az SSD alapú tárhelyre kerülhetnek a gyakran használt fájlok. RAID támogatás terén szintén ugyanazok a lehetőségek állnak rendelkezésre (RAID 0, 1, 5, 10, 50, 60, +hot spare, JBOD), de a hálózati kommunikáció is ugyanazokon a portokon zajlik – két darab RJ-45-ös GbE és két darab 10 GbE-es SFP+ porton.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Ennél a modellnél azonban már nem kapunk PCI Express bővítőhelyeket, ugyanis a kompaktabb felépítés miatt ezek egyszerűen nem fértek el. A három darab USB 3.0-s port, a 3,5 milliméteres Jack Audió kimenet és a beépített hangszóró viszont ugyanúgy a kínálat részét képezi. Ez a NAS már csak egy rendszerhűtőt használ, ami cserébe nagyobb, 140 milliméteres átmérővel bír. A TS-932X 225 milliméter széles, 224 milliméter mély és 182 milliméter magas, nettó tömege 3,53 kilogramm.

Közös tulajdonságok

Mindkét új QNAP NAS megkapja a QTS operációs rendszer legfrissebb, 4.3.4-es kiadását, amely a szokásos szoftveres körítést nyújtja. Van fájl- és FTP szerver funkció, adatmentő szolgáltatás, de appokat is telepíthetünk a NAS-ra, sőt a kötet adattitkosítására is van mód. A webes felhasználói kezelőfelületen keresztül elérhetjük fájljainkat, valamint konfigurálhatjuk a NAS-t, igény szerint pedig a Container Station szolgáltatásait is igénybe vehetjük, ami LXC és Docker támogatást egyaránt kínál. A NAS akár biztonsági megfigyelő rendszer alapja is lehet: a 832X esetében kettő, a 932X esetében azonban nyolc kamera kezelésére ad lehetőséget az adott licenccsomag, de a kezelhető kamerák számát plusz licencek segítségével mindkét esetben 24-re bővíthetjük.

A QNAP újdonságai már elérhetőek kereskedelmi forgalomban, listaáraikról azonban nincs információ.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward